Az Atari egyik igazi klasszikusa ezúttal az Apple készülékeket próbálja bevenni, hasonló modell követésével, mint amit a Zen Pinball is…
December 17-én rendezték meg az egyik legnagyobb hazai játékvásárt, immáron új rendezésben (Meex), karöltve a HoldfényCon nevű rendezvénnyel. A sok…
Természetesen a válasz az, hogy igen, hiszen az új X360-kezelőfelület sokkal szebb és használhatóbb, mint az eddigiek, ráadásul egy halom…
A Remedy nem várt tovább, és már ma este megerősítette a délelőtti híreszteléseket, s bejelentette, PC-re is készül a tavaly…
A címlapról Mario renderelt világa köszönt ránk, a belbecsről pedig a tartalomjegyzék szolgáltat információkat.
San Fransisco-ban tartott előadást a Sony a Japánban szombaton, Európában pedig február végén boltokba kerülő PlayStation Vitáról, így érkezett tizenegy…
Japánban már most hétvégén, a PlayStation Vita megjelenésével együtt debütál a Uncharted: Golden Abyss zsebkaland, amiből most megtekinthettek egy negyedórás…
Újabb részletek láttak napvilágot a hétvégén bemutatott új Naughty Dog játék, a The Last of Us kapcsán, amiből többek között…
A GameInformer honlapján ütötte fel a fejét a nemrég bejelentett, Obsidian által hegesztett South Park szerepjáték első négy képe. A…
Régen hallatott magáról a Nintendo 3DS-re fejlesztett Kid Icarus: Uprising, így örömteli, hogy a Nintendo közzé tett egy friss, másfél…