Filmhírek

Aktuális mozipremierek 9. hét

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Lássuk a február 28-i mozipremiereket:

Piedone nyomában

magyar portréfilm, 90 perc

Premier: 2019. február 28.

A több mint négy éven át, négy országban és negyvenöt közreműködővel forgatott, minden eddiginél átfogóbb portréfilm amellett, hogy egy legendás színész életművét tárja a nézők elé, egy kivételes személyiség eddig kevéssé ismert arcát is bemutatja. Bud Spencerről – eredeti nevén Carlo Pedersoli – kevesen tudják, hogy mélyen vallásos ember és példás családapa volt, öt nyelven beszélt és három egyetemet is elvégzett. Emellett amatőr bokszoló, autóversenyző, rögbi játékos, hétszeres olasz úszóbajnok és vízilabdázó volt, a helsinki és a melbourne-i olimpián is részt vett. Ahogy a filmjeiben, úgy az életben is mindig a jó oldalán állt és ahol csak tudott, segített az elesetteken. Helikopterével közreműködött egy földrengés utáni mentésben, kampányolt vakokért és gyengén látókért, a kábítószer használat és a háború ellen emelte fel a hangját, az UNICEF nagykövetének is megválasztották. Életének utolsó éveiben gyermekruhákat tervezett, könyveket és dalokat írt, sőt feltalálóként bejegyzett találmányokkal is gazdagította életünket. A film 90 perces, bővített moziváltozatában – amelyből természetesen kultikussá vált filmrészletek sem hiányozhatnak – a színésszel készített interjúk mellett egykori sportolótársai, színész kollégái, barátai és családtagjai mesélnek Bud Spencerről. Az alkotás az életrajz bemutatása mellett egyúttal egy tisztelettel és szeretettel teli főhajtás is egy legenda előtt, akinek önálló, és elmaradhatatlan társával, Terence Hill-lel közös, kultikussá vált filmjein három generáció nőtt fel, és aki rendkívüli módon szeretett bennünket, magyarokat. A film eredeti (rövidebb) változata az NMHH Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra Program keretében jött létre.

Heavy túra
(Hevi reissu / Heavy Trip)

finn-norvég zenés vígjáték, 92 perc

Premier: 2019. február 28.

Apró falvak, rénszarvasok és lenyűgöző észak-finnországi tájak idilli díszlete között játszódó feelgood vígjáték a Heavy túra. Főszrepben az Impaled Rektum metálbandával. A 12 éve fennálló együttes ezidáig egyetlen koncertet sem adott, viszont egy napon a véletlen összehozza őket egy monstre metálfesztivál, a Northern Damnationl fejesével. Ezzel eljött az ő idejük: útra kelnek, hogy valóra váltsák álmukat, s útjuk minden képzeletet felülmúl.

Amit nem akarsz tudni a szüleidről
(Drunk Parents)

amerikai vígjáték, 96 perc

Premier: 2019. február 28.

Frank (Alec Baldwin) és Nancy (Salma Hayek) egyetlen gyermeke épp most ment egyetemre, ők meg visszatérhetnek gazdag, előkelő környéken lévő házukba. Pénzük egyre inkább fogy, ezért egyre szélsőségesebb intézkedéseket hoznak meg annak érdekében, hogy fenn tudják tartani a látszatot. Egy látszólag mesteri tervet eszelnek ki: pár hónapra kiadják a szomszéd házát, amíg az nyaral. Ám a tökéletes terv rémálommá válik, amikor tévesen őket rabolják el, és amelynek eredményeképpen szembe kell nézniük a kemény valósággal.

Meztelen befutó
(Flitzer / Streaker)

svájci vígjáték, 93 perc

Premier: 2019. február 28.

Balz Näf gimnáziumi tanár egy svájci kisvárosban. Nagy álma, hogy múzeumot létesítsen Gottfried Kellernek, álmodozása azonban súlyos pénzügyi válsághoz vezet. Hogy mentse a bőrét, merész ötlete támad: sportfogadásokra akar felhasználni pályára berohanó embereket. Fodrászával új üzleti modellt dolgoznak ki. Az új trendsport szenzációs sikert arat, a tanár helyzetén azonban ez mit sem segít. Ellenkezőleg! „Hamisítatlan feelgood-bohózat”.

0 hozzászólás

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30