Minden fejlődik körülöttünk, a játéktermektől indultunk, ám mára már a saját házunkban tudunk teljes szórakoztató központokat létrehozni. Ezt a fejlődést látom a mai játékunkban is, a Yoku’s Island Expressben, amely ugyan nem ennyire nagy volumenű, mégis engem teljesen lenyűgözött.

Sokszor találkozhattatok az oldalon a Pinball FX-széria játékaival, nos, akik szeretik a flippert és a mesébe illő játékokat, ezt a címet imádni fogják!

Tökéletes ötvözete a platformer- és a flipperjátékoknak, kellemes, lágy zenével fokozza az egyébként is nyugtató hangulatot, ám ahol szükséges nem fél stílust váltani, több “pálya” áll rendelkezésünkre, ahogy haladunk előre a történetben, a világ illusztrációja szintén ezt erősíti, szépen megrajzolt háttérrel és mesebeli kinézettel megáldott karakterek segítségével növeli az élményünket. Történet téren ne várjunk túl nagy teljesítményt, az esetek többségében valamit meg kell szereznünk B ponton, hogy A ponton továbbjuthassunk, vagy azzal tereljük el az akadályozó lény figyelmét, míg átjutunk, vagy ez segít majd eltakarítani a torlaszt. Bármi is legyen az, a lényeg nem változik, a továbbjutáshoz előbb máshova kell eljutnunk.

Útközben  különböző “képességekre” is szert tehetünk, amikkel a legelső régiókba visszatérve összegyűjthetjük a játékban elrejtett dolgokat, például szert tehetünk egy halra aki véletlen szerűen eldugaszolja a két flipperkar közötti rést így nem eshetünk bele, vagy lehetőségünk van a labdára tapasztani csigákat, melyekkel akadályokat robbanthatunk szét. Ez megint csak egy teljesen alapfunkciója egy platformerjátéknak, ám mindezt a flipperlabirintuson keresztül megtenni igazán új élményt nyújt, néhány pályán ugyanis több elágazásba is kilőhetjük a labdánkat, amik mindegyike más és más területre visz tovább.

Így hát az ügyességünk teljesen más oldalról van próbára téve, nem a szokásos platformerfeladatokat kell megoldani. Hanem nagyszerű flipperesnek kell lennünk. Ezenkívül igazából sok újdonsággal nem rendelkezik, viszont ez nem feltétlenül baj, hiszen a játékmenetre nem lehet panasz és ötletes innováció a flipperjátékoknál.

Nem történt hatalmas újítás a játékiparban a Yoku’s Island Express megjelenésével, ám kétségtelen, hogy egy kellemes és szórakoztató ötvözete lett az ügyességi platformereknek és a retro flipperjátékoknak, mindezen pedig csak tovább javít a játék zenéje.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás