A Vroom in the Night Sky az a játék, aminél már a cím is nagyon sok mindent elárul, így nem vár tőle semmit az ember. De ha még azt a semmit is képes alulmúlni, akkor ott már nagy problémák vannak, és itt bizony ez történik.

Mielőtt belemerülnék abba, hogy mi a baj a játékkal, leírom, miről is szól: éjszaka motorozunk egy boszorkánnyal, és hatalmas kapukon haladunk át, amelyek közepén csillagok vannak.

Igen, ez a hosszú írás mindent elmond, amit tudni kell a játékról. Történetet nem kell várni, karakterek sincsenek, egyszerűen szólva: ez a tömény borzalom. Minden rossz már az elején megtörténik, amikor kapunk egy felhívást, hogy „Részt szeretnél venni a Gyakorló módban?” És én naivan rányomtam az „A” gombra, hogy IGEN! De a játék közölte, hogy NEM! Mert bizony a drága fejlesztők felcserélték az „A” és „B” gomb funkcióját, és ezt nem közli veled előre a játék, hanem az Options menüben fedezed fel (innen is csókoltatom a fejlesztőket). Ha ez nem lenne elég, akkor a Gyakorló lehetőséget többet nem fogod megtalálni, így léphetünk is az első pályára, ahol találgathatjuk, mit is kellene csinálnunk.

Szerencsénkre túl sok pálya nincs, mindenhol ugyanaz a feladat: haladj át adott számú kapun, és mehetsz tovább. Néha vannak ellenfelek, őket a tündérünk kilövésével intézhetjük el.

A Vroom grafikája pont a szo-szo kategóriába esik: nem a legszebb, de nem is temetném el. Lehetne mit csiszolni rajta, mert csak a nagyobb textúrák vannak meg, az apró részleteket felejtsük el. A hangok elfogadhatóak, a zenére is azt tudom mondani, hogy elviselhető, de hosszútávon idegesítő lesz.

Most, hogy kidühöngtem magam, jöhet a játék pozitívumainak kiemelése, mert van neki 1-2. Elég sok motort raktak be a játékba, így ha kellően mazochista az ember, akkor fel is oldhatja őket kristályok gyűjtögetésével. A másik, ami tetszett, hogy a Joy-Conok rezgésének az erejét beállíthatjuk, ha a legdurvábbra rakjuk, akkor nagyon furcsa élményben lesz részünk, lényegében akár masszázsgépeknek is jók lennének. Már csak egy dolog maradt ki a jó részből, hogy kevés helyet foglal, de azt is sajnálom tőle.

A játék 8 fontba kerül, ha csak 1 fontot hozzáteszünk, akkor már meg tudjuk venni a World of Goo-t vagy a Little Infernót, de a Shovel Knight is ott van. Így inkább azokat szerezzétek be, mint ezt.

A Vroom in the Night Sky az a játék, amivel NEM akarsz játszani semmilyen platformon. Semmilyen szórakozást nem nyújt (ha csak nem élvezed a Joy-Conok rezgését). Van pár másik indie-cím, amelyek csak egy kicsivel drágábbak, de sokkal jobb címek, így ezt inkább messziről kerüld el!

Hozzászólások

hozzászólás