Megjelenésekor a Banner Saga sorozat elsősorban látványával és történetével fogott meg, azonban valahogy az első rész elveszett a friss megjelenések tengerében. A sztori félbemaradt, s a nagy AAA játékok átvették az uralmat kevéske szabadidőm fölött. Azonban a Stoic okosan kiadta a harmadik rész megjelenése előtt a trilógia első két részét a Nintendo hordozható konzoljára, s a reggeli egy órás vonatutakon tökéletes alkalmam volt felzárkózni. Valahogy a játék jobban működik nekem hordozható formában, mint nagygépes verzióban, így tesztünk is a Switch konzolján készült.

A történet pontosan ott folytatódik, ahol a második rész abba maradt. Az emberek és Varlok Arberrang városában lelték meg utolsó menedéküket. A sötétség közeledik, a kapuknál Dredge katonák, gyermekek és asszonyok egész hada, s a falakon belül pedig pánik, félelem és polgárháború. (Mert az emberiség utolsó órájában természetesen nem az összefogás a lényeg, hanem olyan gyarló dolgok, mint hogy kié legyen a hatalom.) Mindeközben Juno, Eywind és néhány bátor Varl illetve ember a Ravenek közül Bolverk elől menekülve próbálnak a sötétségen keresztül eljutni a helyre, ahol az egész világot megmenthetik.

A játék alapjai semmit nem változtak. Továbbra is megoldandó események és döntések sora várja a játékosokat, s nincs tökéletesen jó döntés, nincs fehér és fekete, csupán a kisebbik rossz a sokkal rosszabb lehetőségek közül. Ezeket váltják a korábbinál lényegesebben több és taktikusabb harci szegmensek. Kaptunk rengeteg új egységeket és képességet, hőseinket tovább fejleszthetjük, új tárgyak is érkeztek és új emberekkel is találkozhatunk. Ráadásul míg az előző két részben képesek voltunk jó morállal és nyers erővel győzelmet aratni, addig a befejező részben, érthető okokból a morál ama bizonyos béka ülepe alatt van, s az esetek többségében alig legyűrhető túlerővel találkozunk. Itt már nem elég a parasztias adok-kapok, jól meg kell fontolnunk, hogy kit küldünk harcba, és mit csinálunk a csatamezőn.

A korábbiakhoz képest újítás, hogy számos harc nem ér véget azonnal, ahogy legyőztünk mindenkit. Lehetsőgéünk van ugyanis további hullámok ellen is felvenni a harcot nagyobb jutalom és több renown reményében. Ilyenkor cserélhetünk a harcosaink között, azonban a sebesültek a megmaradt életükkel és páncoljukkal szállnak újra harcba. A hullámok végén pedig az utolsó támadók között egy erősebb főboss is az utunkba fog akadni, így érdemes alaposan megfontolni, hogy inkább a futást választjuk-e avagy sem. Ez a rendszer remekül érzékelteti, hogy mennyire reménytelen állapotban vagyunk. Az ellenség gyakorlatilag percenként tör ránk, hol a falakon kívülről, hol pedig azon belül. Gyakorlatilag veszélyek végeláthatatlan sorával vesszük fel a harcot, nem sejtve, hogy megéri-e egyáltalán küzdeni, vagy csupán az elodázhatatlan véget késleltetjük.

 

Azonban a harcok egy idő után ugyanolyan repetitívek tudnak lenni, mint a korábbi részekben. Mire a harmadik felvonáshoz értem hőseim meglehetősen erősek voltak, megvolt a bevett csapatom, ami természetesen az események függvényében sajnos megváltozott egy idő után, így kénytelen voltam a hiányt gyengébb karakterekkel pótolni. Itt már nincs idő edzeni, nincs tréning, ami segítene a fejlődésben, csupán az ellenség végeláthatatlan hullámaiban tudjuk megedzeni kétségbeesett harcosainkat.

Mint említettem a korábbi tesztekben is az első és a második rész Switches változata gyönyörűen lett átportolva a Nintendo hordozható konzoljára, azonban a harmadik részről ez már nem mondható el. A játék továbbra is ugyanolyan gyönyörű hordozható és dokkolt állapotban is, mint nagygépes testvérei, azonban a töltési idők jelentősen megnövekedtek, a feliratok és szövegbuborékok gyakran kilógnak a képernyőről, és a játék képes jelentősen beszaggatni nagyobb harcok közepette. Szerintem azonban ezek a fejlesztési idő – csapat nagyság – erőforrás eloszlás hármasának köszönhető dolgok, s nem olyan kaliberű hibák, amiket ne lehetne egy javítással befoltozni.

Összeségében semmi olyan újdonságot nem lehet a Banner Saga 3-ról mondani, amit ne mondtam volna korábban el az első két rész kapcsán. A játék kézzel festett világa továbbra is gyönyörű, a zenék varázslatosak, a történet pedig lenyűgöző, fordulatos és izgalmas, jócskán megnövelve az újrajátszhatósági faktort, hála a szerteágazó döntési rendszernek. Sajnos azonban a harmadik rész fájóan rövidnek érződik, a csaták repetitívsége valójában pedig a műfaj sajátossága. Azonban így is élvezetesek az összecsapások, és egészében véve a trilógia részeit, egy maradandó és sokáig emlékezetes játékkal lettünk gazdagabbak.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás