Bár az olasz profi focistától, Pirlótól származó idézettel lehetne még gamerfejjel is vitatkozni, egy dolog holtbiztos. A PlayStation megjelenése fordulópont a játékok történetében. A Nintendo sikere után nem volt kérdéses, hogy a videojátékokban oltári pénz van, s így számos gyártó próbált felszállni a sikervonatra. A Sony 1946-os megalakulása óta csupán távolról figyelte, hogy mi történik, egészen a 90-es évek közepéig, amikor aztán új lovagként lépett színre, s mind a mai napig az egyik legsikeresebb konzolgyártóként ismerik el. (Én biztosan.) Ehhez azonban kellett, hogy 1986-ban a Sony előrukkoljon a CD-ROM-mal. A fejlesztők hamar rájöttek, hogy érdemes kazettáról váltani, már csak a nagyobb tárhely miatt is. Azonban a Sony ennek ellenére is relatíve későn, 1994-ben lépett a piacra, s állt elő saját gépével, a PlayStation One-nal. Eddigre PC-n már régen CD-ROM-alapú terjesztés folyt, így tapasztalt fejlesztők támogatták a Sony masináját, amin már könnyű volt 3D-s grafikákat és előre renderelt videókat is felvonultatni. S hogy hol is kezdődik az a bizonyos lista? Milyen emlékekkel rendelkezem a “régi szép időkről”?

Igazából nem is tudom, hol kezdjem. Megpróbáltam körbekérdezni a családnál, hátha emlékszik valaki, hogy mi volt az első játék, ami a gépbe került, de sajnos senki nem emlékszik pontos címre. Az bizonyos, hogy akkoriban egy ilyen gép egy átlagos család számára nagyon drága mulatság volt, s csak részletre tudtuk finanszírozni a masinát. Az is bizonyos, hogy karácsonyra érkezett a gép és az is, hogy a kezdő játékok között ott volt a Resident Evil 2 és a Tomb Raider 2 is. Mindenesetre, ha megkérdezik, hogy mi az első játék, ami eszembe jut a PlayStation név hallatán, úgy az utóbbit említeném. Majd ha kapok egy pár másodperces hatásszünetet, elkezdenek ömleni a címek és karakterek: Crash Bandicoot, Spyro, Metal Gear Solid, Driver, Spider-Man, Final Fantasy VIII és IX, Oddworld: Abe’s Oddysee, Gran Turismo, Tekken, Silent Hill, Dino Crisis és még sorolhatnám.

Rengeteg szép emlékem van ebből a korszakból, és a következő cikkekben szépen végig is fogom venni őket. Azonban a PlayStationös korszakom sok olyan játékot is termelt, amit sokan alig ismernek. Az egyik ilyen például az Army Men 3D. Ebben a játékban a közismert zöld, műanyag katonákkal kellett felvennünk a harcot, szintén műanyag katonaként. Itt nem lehetett ész nélkül rohanni előre, taktikusan kellett előrehaladni, felmérni az ellenség helyzetét, és taktikusan kiiktatni őket. Ők nem mozogtak, azonban ugyanúgy egy-két lövés voltunk nekik, mint ők nekünk. Mindehhez jöttek még a csapdák, a különböző fegyverek és társaik. A játékélményhez az osztott képernyős móka is hozzájárult, így hosszú délutánokat lehetett elütni egymás levadászásával.

A következő emlékem a Panzer Front, egy tankokkal operáló játék, ahol az ellenséges frontvonalak mögé való betörés volt a célunk. Természetesen a grafika meg se közelítette a mai játékokat, azonban a mechanika (legalábbis az emlékeimben) nagyon jól működött. A fő kihívást az jelentette, hogy oldalba tudjuk kapni az ellenséget, mielőtt ők teszik ugyanezt. Hasonló kaliberű játék volt a Nuclear Strike is, ahol helikopterrel kellett rendet tenni az ellenség fölött. A játék felülnézetes módban működött, túszokat, ládákat kellett kimentenünk, bázisokat lerombolnunk. Mindezekhez előre renderelt átvezetők nyújtották a hangulati segítséget.

Verekedős játékok terén a legtöbb embernek általában a Tekken szokott eszébe jutni, azonban nálam egy ennél brutálisabb, s kevésbé ismert program merült fel, így a cikk írása közben: a Thrill Kill. A játékban betegebbnél betegebb karakterek gyepálták egymást, olyan elborult helyszíneken, mint mocskos csatornák, elmegyógyintézetek és társaik. Volt itt minden, a kényszerzubbonyos őrülttől egészen a lenge öltözetű, sokkolóval támadó nővérkéig. Nem is értem, szüleim hogyan engedhették, hogy ilyen program a kezembe kerüljön, azt meg pláne, hogy miért a nálam öt évvel fiatalabb húgaimmal játszottuk ezt a játékot a legtöbbször.

Szintén egy bevillanó emlék: a Syphon Filter. Ez az a játék, ami sosem volt meg, csak kölcsönkaptam. Emlékszem, hogy mennyire jó története volt, és a kommandós játékmenet is teljesen bejött. A játék érdekes módon kombinálta a TPS- és az FPS-elemeket, ráadásul, míg az Armor pótolható volt, addig karakterünk élete sose növekedett, külön nehézséget szolgáltatva a programnak. S ha már Syphon Filter, akkor érdemes megemlítenem a Danger Girl nevű játékot, ami hasonló kategóriákban indult, azonban kevesebb elismerést kapott. A játék, amennyire emlékszem, egy képregény alapján készült, azonban játékként nem kapott túl jó értékeléseket. Mégis emlékszem, mennyire jól elvoltam vele akkoriban. Itt is a fő hangsúly a lopakodáson volt, bár messze nem volt semelyik játéknál annyira kihegyezve a játék a settenkedésre, mint a Metal Gear Solidban. (Erről majd később, külön cikkben).

Most, hogy így írom a cikket sorra merülnek fel a játékok, amikkel több kevesebb időt eltöltöttem. A Playstation évekig volt velem, s még az első PC-m után is sokat játszottam vele, sőt PS Vitán és a mobilomon is gyakran kapok elő egy-egy PS1-es címet. Azonban számos játék még ma is él, ráadásul úgy érzem, hogy többségük megérdemel saját cikket, így a következőkben őket fogom végigvenni. Nektek van olyan élményetek, játékotok, amit esetleg nem említettem a cikkben, amire szívesen emlékeztek, amit még ma is kipróbálásra ajánlanátok a nagyérdeműnek?

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás