Szellemek háza – Filmkritika
6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
A Spierig forgatókönyvíró-rendező-producer testvérpáros, a Fűrész – Újra játékban, az Időhurok, valamint a Daybreakers – Vámpírok kora c. filmek után most egy valós eseményeken alapuló, hátborzongató történetet tár elénk legújabb filmjükben, melynek forgatókönyvét és rendezését itt is magukra vállalták. Az ausztrál-amerikai film március 15-től látható a hazai mozikban.
Bizonyára sokan asszociálnak a Winchester név hallatán a puskákra. Oliver Winchester egy rendkívül jó üzleti érzékkel megáldott kereskedő volt a 19. században, aki a tehetséges mérnök, Benjamin Tyler Henry segítségével dolgozta ki előbb a „Henry puska”, majd az első „Winchester” fegyverek terveit. Az igazi hírnevet, az áttörést és gazdagságot az 1873-as modell, az ismétlőfegyver hozta el számára, amit az ő neve fémjelez mind a mai napig. Akkori birodalma – saját és örököse halála miatt – feleségére, Sarah Winchesterre szállt. A férjét és gyermekét eltemető özvegyasszony egy jóslat miatt eszelős építkezésbe kezdett, ami 1884-től egészen 1922-ig tartott, és egészen elképesztő számokat produkált, hogy csak a 467 ajtót említsem meg ezek közül… Peter és Michael Spierig ezt a történetet vette szárnyai alá, és alkotott hozzá nagyon sok eredeti momentum felhasználásával egy érdekes kísértethistóriát.
A történetben már özvegyként találkozunk Winchester asszonnyal, és az építkezések kellős közepébe érkezik Dr. Eric Price (Jason Clarke), akit felbérelnek a vállalat befolyásos részvényesei, hogy kikérjék az özvegyről alkotott szakvéleményezését. A terv az, hogy beszámíthatatlanságra hivatkozva eltávolítsák a Winchester birodalom éléről, hiszen a folyamatos, megállás nélküli építkezés nem olcsó mulatság, az örökség pedig egyre csak fogy.
A doktor úr – aki egyébként az ópium társadalmilag elfogadott formájának, a laudánumnak a függője – teljes szkeptikussággal áll a házat és úrnőjét körüllengő pletykák előtt. Múltja és a házban tapasztaltak együttesen elindítják a kétkedés útján, és szép lassan már maga sem tudja eldönteni, hogy amit lát és hall, az a valóság, vagy csak elméjének játéka. A furcsábbnál furcsább események nemcsak őt, de az özvegy unokahúgának kisfiát is testközelből érintik. Miután megvonják tőle a hallucinogén és bódító hatású szert, melyet a táskájában rejteget, fokozatosan kristályosodik ki előtte a kirakós képe, ami a ház szegleteiben zajló események darabkáit adja. Sarah szavai már egyáltalán nem tűnnek akkora őrültségnek, mint pár nappal ezelőtt, az érkezésekor. Az ajtókba vert 13 szög pedig egyáltalán nem a véletlen műve…
A film női főszereplőjének Jelena Vasziljevna Mironova színésznőt sikerült leszerződtetni, akit mi csak Helen Mirrenként ismerünk. A 72 éves, gyönyörű színésznő úrinői mivoltát ebben a szerepben is megcsillogtatja. Úgy jár és kel a birodalmában, hogy ha tudnának, még a szobanövények is meghajolnának érkezése hallatán. Játékában megfelelően keveredik a félelem, a fájdalom, amit elvesztett gyermeke és férje hiánya miatt érez, valamiféle tisztelet az ismeretlen iránt, az arisztokratikusság, a bűnbánó esdeklés, az irányítás és a féltő óvás, amit a vele élő családtagjai miatt érez. Nem ez a szerep lesz a művésznő karrierjének csúcspontja, de pl. a Red c. akciófilmben kapott szerepéhez képest ez a karakter egy nagyon eltérő és izgalmas feladat, amit lássuk be, tisztességesen meg is formál. Egy biztos, a „szobafogság” az ő tolmácsolásában ebben a filmben egészen új értelmet nyer.
Emlékezetes jelenetként az özvegy és a kisfiú labirintusszerű folyosós jelenetét emelném ki, azzal a bizonyos Winchesterrel… A mellékszereplőkre nem tudok sem jót, sem rosszat mondani. Mindenki annyit tett bele a szerepébe, amennyit szükséges volt. Egy fokkal talán több rettegést elbírt volna az arcuk a közelik során. A smink, frizura, ruha, díszlet a korhoz és az eredeti épülethez mérten rendben volt, nem volt hiányérzetem miközben néztem. Mr. Ben Block maszkja viszont lehetett volna kevésbé elnagyolt, még inkább véresebb, sokkolóbb, félelmetesebb, hisz’ mégiscsak egy szitává lőtt emberről beszélünk.
Végezetül néhány kép a valódi Sarah Winchesterről és a híres épületről, melyben 94 év elteltével, 2016-ban is fedeztek fel új, korábban ismeretlen és érintetlen helyiséget. A hidegrázós épület a kaliforniai San Joséban ma is megtekinthető. Azt hiszem, inkább kihagyom…
Értékelés
77%
Összefoglaló Már több hónapja vártam erre a filmre, de az igazat megvallva most mégis kissé ódzkodva néztem meg, mert féltem, hogy valami gagyit fogok látni, arra pedig egyáltalán nem vágytam. Félelmem szerencsére kis százalékban igazolódott csak be. Ha leszámítjuk azt a pár vontatott jelenetet, a szinkronnal történő megbecstelenítést, néhány tipikus kiszámítható frászkeltést, akkor azt mondhatom, hogy egész tűrhető filmet hoztak össze a tesók ebből a sztoriból.
