Oldal kiválasztása

Realms of Arkania: Blades of destiny játékteszt

Realms of Arkania: Blades of destiny játékteszt70% XP70% XP
6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Realms of Arkania egy gyökereihez hű maradt remake, amit a Crafty Studios készített el az 1992-es eredeti játék alapján. Ugyan a játék egy friss alkotás, a grafikája lemaradt valahol a 2000-es évek elején. Persze mindannyian tudjuk, hogy a külső nem minden, és ez így igaz, de ha ezzel nem tud levenni a lábunkról, kénytelen lesz valami mással megtenni azt.

Be kell lássam, a többi területen a játék közel hibátlan. A dialógusok zseniálisak, a történet érdekfeszítő, és a képességek, illetve attribútumok felosztása ugyan elsőre szinte teljesen átláthatatlan, idővel nagyon sokoldalú, izgalmas és erős kombinációkat hozhatunk létre.

A játékban, jó RPG-hez híven, tudunk főzeteket készíteni, varázsolni, vadászni vagy akár énekléssel pénzt keresni, de lophatunk is, ha elég ügyesek vagyunk. Ezek mindegyike a fent említett attribútumok sikeres kombinálásától függően lesz sikeres vagy sikertelen. Mint azt már ettől a játékstílustól megszokhattuk, itt is tudjuk fejleszteni karaktereinket, na és ennek a mechanikája… A pontok kiosztása eddig általam még nem tapasztalt módon történik. Változó, de átlagosan 30 pontot kapunk szintenként, amit nagyon sok képesség és jellemző között oszthatunk szét. Eddig semmi különös nincs benne, de amikor kiválasztunk egyet, és ráosztjuk a pontot, az lehet, hogy nem fog sikerülni. A játék a háttérben kisorsol minden alkalommal egy számot 0 és 20 között, és ennek a számnak nagyobbnak kell lennie, mint a választott képesség jelenlegi értéke ahhoz, hogy nőjön. Ebből következik, hogy minél nagyobb, annál kevesebb az esély a sikerre.

Térjünk át a játék második hibájára a grafika mellett. Ez pedig nem más, mint a harcrendszere. A történetmesélés és a játékmenet nagyon jó, felidézi az első szerepjátékok idejét, amikor még csak szöveges válaszokat kaptunk arra, ha valamit cselekedtünk, mintha egy interaktív könyv lenne. Valószínűleg a csatáknak is ilyeneknek kellett volna lenniük, de sajnos egy körökre osztott megoldást kapunk, ami szerintem egyáltalán nem sikerült jól, pedig nagy kedvencem ez a stílus.

Na de miért mondom ezt? Nos ennek az oka legfőképpen az, hogy nagyon nehezen átlátható és lassú a küzdelem, nincsenek benne látványos mozdulatok, a varázslatoknak ha van effektje, az sem túl kreatív, az egész úgy hat, mintha alacsony költségvetéssel készült volna, ami persze nem gond, de ez esetben egyszerűbb, és én úgy gondolom, jobb is lett volna, ha maradunk az interaktív könyv megoldásnál.

Alapvetően a játék nagyon ötlete,s és tetszik a kivitelezése, de sajnos számomra olyan, mintha félúton meggondolták volna magukat a fejlesztők, és más stílus irányába indultak el, aminek a végeredménye az, hogy két, egymás mellett nem jól működő elegy keveréke lett, ami bennem nagyon kettős érzést keltett.

Értékelés

70%

Összefoglaló A játékban vannak hibák ez tagadhatatlan, de ettől még élvezhető és jó időtöltés. Érdekes történet és izgalmas játékmenet. A hibák felett pedig biztos vagyok benne, hogy elsiklik az ember ha beüt a nosztalgia faktor.

70%
Translate »