A Patapon eredetileg jó 10 évvel ezelőtt jelent meg a Sony első, nagy sikereket elérő handheld konzoljára a PSP-re és annak egyik kiemelkedő ékköve lett. Egyedi grafikájával és a megjelenéséig jóformán ismeretlen ritmikus-stratégia stílusával, egyből belopta magát az emberek szívébe és noha PSP-n kívül nem találkozhattunk vele, ez most megváltozik, hiszen megérkezett a Patapon: Remastered!

Tíz év bizony hosszú idő és rengeteg olyan felújítást láttunk már, amin meglátszott az idő vasfoga. Szerencsére az egyedi művészeti stílusának, a grafikában még ennyi idő után sem találni kivetnivalót, ám itt is elkövette azt a hibát a Sony, amit már más Remastered címeinél is: az átvezető videókat meghagyta régi formájukban, ami mára igencsak alacsony felbontásnak minősül, emiatt pedig szemcsés, főleg nagyobb tévéképernyőkön. Persze ez a játékmenetet nem befolyásolja, azért egy újra-keverés nem ártott volna a teljesebb összképhez. Sajnos plusz tartalmat sem kapunk, csak az alapjátékot, pedig igazán kitalálhattak volna valami extrát a fejlesztők, a jubileumot megünnepelendő.

A játékban nem kisebb szerepet kapunk, mint, hogy a Pataponok istene legyünk, aki utat mutatva nekik átvezeti őket minden nehézségen, legyen az az ellenséges Zigoton nép, hatalmas szörnyek vagy egyszerűen a könyörületet nem ismerő környezet. Csapatunkat különféle kasztú Pataponok alkotják, mint például a pajzs-hordó Tateponok, a lovas Kibaponok vagy a távolról íjjal és dárdával harcoló Yariponok és Yumiponok. Mindegyikükre szükségünk lesz a győzelemhez, ebben biztosan lehettek.

A tényleges irányítás ritmikus formában történik, egy folyamatosan ismétlődő ütemre kell a megfelelő gombkombinációkat megadnunk. Így kell váltogatnunk a menetelés, támadás, védekezés, visszavonulás között, ám ez sokszor nehezebb, mint azt előre gondolnánk. Folyamatosan szemmel kell tartanunk a képernyőt és pontosan beadni a kombinációkat, mert egyébként kis alattvalóink csak állnak ostobán. Van egy ötödik kombináció is a JuJu, melyet leginkább varázslatként lehetne definiálni. Ennek a segítségel hívhatunk a seregünket elfedő eső-felhőt, de akár hátszéllel is támogathatjuk őket, hogy a kilőtt nyílak messzebbre szállhassanak.

Az ellenfelek legyőzése sokszor zsákmánnyal is jár, mellyel karaktereinket erősíthetjük, legyen az nagyobb védelem vagy akár erősebb fegyverek. Ez a rész teljesen opcionális, az alap hadsereg is használható, de már csak a látvány miatt is érdemes rájuk aggatni ezeket a felszereléseket, kimondottan viccesek a kis golyó-fejűek például tülkös sisakban. Amiről még érdemes említést tenni az a Fever-mód. A tökéletesen beadott kombinációk halmozódnak és ha elegendő pontunk gyűlik össze, akkor aktiválódik a Fever, amitől hadseregünk harci kedve megnő, pontosabban és erősebbet lőnek illetve a Tateponok védő aurát bocsátanak a seregre, amire bizony nagy szükség van egy csata közben.

A technikai oldalról már nyilatkoztam részben a grafika kapcsán, ám van valami amiről még érdemes említést tenni: eléggé észrevehető az input-lag, vagyis a benyomott gombokat késve érzékeli a játék, ami egy hasonló játéknál kimondottan zavaró tud lenni. A nem olyan régen általam tesztelt Parappa The Rapper: Remastered is ezen a banánhéjon csúszott el, a vezeték-nélküli kontrollerek valamiért nem képesek időben leadni a jeleket a konzolnak. Szerencsére megszokható a dolog, így kellő türelemmel gond nélkül végigjátszható a történet, de nagyobb csatáknál jobban kell figyelnünk, mint egyébként.

Összességében elmondható, hogy még így, tíz esztendő elteltével is egy kimondottan egyedi élményt nyújt a játék és ha képesek vagyunk szemet hunyni az apróbb bakik és hiányosságok felett, egy üdítő kis nyári mókára ruházhatunk be vele.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás