Oldal kiválasztása

Nintendo bejelentette, hogy jön a Mario Kart a telefonokra!

Nintendo bejelentette, hogy jön a Mario Kart a telefonokra!
6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Már egy év eltelt mióta a Nintendo kiadta a Super Mario Run-t, Apple termékekre. És most a cég bejelentette, hogy az egyik legjobb, és leginkább kedvelt játékuk is elérhető lesz minden okos telefonon. Ez pedig nem más mint a Mario Kart!

A játékot Mario Kart Tour néven fogjuk megtalálni, de ezen kívül sajnos jelenleg nem túl sok információ áll rendelkezésünkre. A Nintendo ígéretei szerint 2019 Márciusa előtt már várhatjuk a megjelenést, ugyan ez elég távolinak tűnhet, ám inkább kapjunk egy jól futó, stabil játékot, mint egy akadozó, problémás címet, ahogy az a Super Mario Run esetében is történt.

Nehéz feldolgozni, hogy a Nintendo milyen szinten elmaradt a vetélytársai mellett a konzol piacon. A Wii  generációjánál, hiába alkottak a mozgással innovatívat, még nem volt elég jó ahhoz, hogy ebben a kategóriában megfelelő legyen. Aztán szépen lassan elindult lefele a konzoljaik népszerűsége, nem igazán jött új termék, kezdett eltűnni. Majd 2016 és 2017-es évben a NES Classic és később a Switch megjelenésével fordítottak a helyzeten és oda tapintottak, amiben mindig is jók voltak. A felnőttekben mély nosztalgiát ébresztettek, a gyerekeknek pedig újabb kalandokat nyújtottak. Ezzel újra felkerültek a táblára és kíváncsian várjuk mit fog még kihozni belőlük ez, és a következő év tized. Egyelőre izgatottan várjuk, milyen is lesz a Mario Kart telefonon.

 

 

Translate »