Oldal kiválasztása

MondoCon 2017 tavasz – Élménybeszámoló

MondoCon 2017 tavasz – Élménybeszámoló
7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei év első MondoConját is megtartották a múlt hétvégén, amire persze mi is kilátogattunk, igaz, csupán egyetlen napra, de így sem kellet csalódnunk.

Azt be kell vallanom, hogy elsőre félelmeim voltak, mert kiderült, hogy a fogadó most nem lesz a rendezvény része, így a „D” csarnokba került át minden árus. Már a lelki szemeim előtt láttam a hatalmas tömeget és a nyomorgást, de kellemesen kellet csalódnom. Remekül elrendeztek mindent, és bár kisebb kerülésekkel, de könnyedén lehetett sétálni. Igaz, csak vasárnap látogattunk ki, amikor már nem volt akkora tömeg, viszont a tipikus Con-hangulat tökéletesen megvolt.

Mi is az a tipikus Con-hangulat? A kellemes légkör, mindenki jókedvűen beszélget, nincs kapkodás vagy idegeskedés, teljesen nyugodtak az emberek. Eddig akárhányszor látogattam ki, mindig ez fogadott, és örülök, hogy hiába lesz egyre nagyobb és népszerűbb a rendezvény. Megmarad annak, aminek lennie kell: emberközelinek.

Programok terén sem szűkölködött az idei MondoCon, mindenki megtalálhatta a maga kedvére valót. A K épületben inkább a klasszikus beszélgetős programok voltak, filmvetítések, ahol kiemelném, hogy a Páncélba zárt szellemet is meg lehetett nézni. A Gamer színpadnál inkább a versenyek voltak a főszerepben, ezen lehetne változtatni, hiszen több játékbemutató, interaktívabb előadás is felkerülhetne a repertoárba.

Ha nem valamelyik színpadnál szeretnénk ülni vagy ácsorogni és nézni, ami épp ott megy, hanem szeretnénk kézügyességünket kamatoztatni, vagy kíváncsiak vagyunk, hogy 1-1 cosplay-elem hogyan készül, vagy olyan szuvenírre vágyunk, amelyet mi magunk készítünk, akkor erre is adva volt a lehetőség a Workshopnál, ahol mi is helyet foglalhattunk (ha volt még hely).

A benti részekről ennyit összefoglalásképp, de a Con-ok egy része van csak ott, hiszen a fentebb említett nagybetűs HANGULAT mindig a szabadtéren található. Szerencsére elfogadható volt az időjárás, így nagyon sokan inkább kint piknikeztek. Itt lehetett igazán jó közös fotókat készíteni 1-1 remek cosplayessel. Itt kint találtunk rá két nagy kedvencünkre is: Pikachura és Totoróra, így hát az elengedhetetlen közös képek sem maradhattak el!

A tavaszi MondoCon-ban ismét nem kellet csalódnunk, a hangulat remek volt, a programok érdekesek, bár remélhetőleg 1-1 újabb is bekerül majd, hogy még jobban színesítsék a palettát. Valamint hiába volt a hely kisebb, a rendezők kiváló munkát végeztek az elrendezéssel és a szervezéssel, jár a hatalmas piros pont! Reméljük, a nyári MondoCon is lesz ilyen jó, és újból ki tudunk látogatni rá.

A nyári MondoCon időpontja: július 15-16. A helyszín változatlan, továbbra is a Hungexpo.

Chilly véleménye

Összességében pont azt kaptuk, amit vártunk – bár igazán nagy eget rengető újdonságot nem, de a megszokott Mondo-hangulatot maximálisan élvezhettük. Ahogy az elvárható, számos új és ötletes jelmezzel lehetett találkozni, és úgy tűnik, egyre többen vannak már azok is, akik több időt, energiát és pénzt költenek egy-egy alkotás részletes kidolgozására. Sőt, úgy tapasztaltam, hogy a rendezvényre egyre több külföldi is ellátogat.

A tényleg remek elrendezésnek köszönhetően oda lehetett férni mindenhez, és megfelelően szeparálva voltak az ételes-italos részek is, bár gondolom, szombaton azért nagyobb sorokat kellett kiállni, mint a mindig is másodlagos szerepet játszó vasárnapon. A változatos lehetőségeknek köszönhetően pedig egy percig sem kellett unatkoznia a látogatóknak.

Viszont ami nekem már évek óta hiányzik, az a részletes útbaigazítás (pl. táblákkal, kijelzőkkel, vagy okostelefonos alkalmazással), de ez nem csupán a Mondóra igaz, hanem bármelyik hazai kiállításra. Aki nincs teljesen képben a várható programmal, vagy nem memorizálta a rendezvény elrendezését, könnyen lemaradhat valami érdekesről, de legalábbis percenként elő kell kotorásznia a beléptetésnél beszerezhető tájékoztató füzetet. Ez már igazán „apróságnak” számít, hiszen az alapok tényleg rendben vannak, de ezen a téren pl. érdemes lenne fejlődni, akár utat mutatva a többi hazai rendezvénynek is.

Csatlakozom NepTumhoz, és bízom benne én is, hogy az év további Conjai is legalább ilyen színvonalasak lesznek, mint az idei felütés.

További képeink a rendezvényről!

Translate »