Úgy tűnik, hogy már nem telhet el úgy hét vagy hónap, hogy ne jelenjen meg egy-egy, évekkel ezelőtt már kiadott cím, melyek némi tuningolást követően landolnak új konzoljainkon, Remastered címkével. A LocoRoco: Remastered a következő a sorban, ami a 2006-os PSP-s megjelenésekor ugyan nem tartozott a gép igazi húzócímei közé, mégis több százezer darab kelt el belőle és megért két folytatást, egy spin-off részt PS3-ra és egy részt mobilokra is. Mi most az első rész újrafeldolgozásával foglalkozunk kicsit bővebben.

A történet szerint a kedves kis LocoRoco-k és barátaik a Mui Mui-k, harmóniában éldegélnek egy távoli bolygón, segítve a növényzet növekedését, a természet megóvását, napjaik kellemes idillben telnek. Ám ahogy az várható, ez a nyugodt időszak véget ér, amikor a gonosz Moja hadsereg megérkezik, és szegény Loco-ink nem tudják, hogyan vegyék fel ellenük a harcot. Játékosként a célunk, hogy a bolygó felett átvéve az irányítást, legyőzzük a betolakodókat, és visszaállítsuk a békét.

A játék relatív sikerének oka, lehet egyszerűségében rejlik, hiszen játékmenete egy már régóta használt sémára építkezik: saját kis lényeinket terelgetve a fő cél a pályán található különféle bogyók megtalálása és felvétele, ám mivel közvetlenül nem irányítjuk őket, így minden ügyességünkre szükség lesz. Bolygóként, az L1 és R1 gombok segítségével, a képernyőt jobbra-balra döntve terelhetjük őket a kívánt irányba, egyedül az ugrás az amit mi aktiválhatunk. A játékot egyetlen lénnyel kezdjük, ám speciális gyümölcsöket szedegetve számuk és méretük növekszik. A LocoRoco-k egyetlen nagy egésszé állnak össze (minél több bogyót találunk meg, annál nagyobbra növünk, de maximum 20 főből állhatunk), ám így méretükből adódóan már nem férnek be szűkebb járatokba. Ilyenkor darabokra kell robbantanunk őket, hogy később, az akadályon túljutva, ismét összeálljanak egy egésszé és folytathassák a kalandot. Utazásunk során, találkozhatunk különféle lényekkel, akik az alap, kerek formánkat képesek megváltoztatni, akár kocka vagy háromszög alakúra. Ez a hatás egészen addig tart, amíg le nem mossuk, vagy nem futunk össze ismét egy hasonló teremtménnyel.

Jól eldugva találkozhatunk Mui Mui barátainkkal is. Megtalálva őket,  nem csak a pályák végén kapott pontszámunk lesz magasabb (erről kicsit később), de extra jutalomként a csak a Loco House játékmódban használható elemeket kapunk, melyben Loco-inknak építhetünk játszóházat. Rengeteg pálya van ahhoz, hogy hosszú időre lekösse az embert, nevezetesen 5 különböző világot kapunk, melyek egyenként 8-8 pályából állnak össze, ezen felül az elért eredmények megdöntése is adhat némi motivációt az újrajátszásra. Az eredménybe minden beleszámít, kezdve a megtalált Mui Mui szereplőktől, az összeszedett gyümölcsökön át, egészen az időig, szóval bőven van javítási lehetőség, ha nem lennénk megelégedve a teljesítményünkkel. Gyűjthetünk ezen felül Pickory-nak nevezett kis rózsaszín repülő lényeket, akik afféle valutaként működnek a játékban. Csak ezek felhasználásával játszhatjuk azt a pár mini-játékot, amivel további ház darabkákat szerezhetünk a Loco House-hoz.

Noha maga a játékmenet mondhatni egyszerű, mindent megtalálni bizony embert próbáló feladat. Ráadásul oda kell figyelnünk a játéktérben elhelyezett veszélyes elemekre is, legyenek azok tüskés csapdák, vagy a Moja hadsereg gonosz teremtményei, akik képesek megenni LocoRoco-inkat, így csökkentve a végső pontszámot. Őket érdemes elkerülni, vagy ha bátrak vagyunk, akkor rájuk ugrani: ezzel, akár csak a jól ismert Super Mario sorozatban a gombák és teknősök ellen, semlegesíthetjük őket. A pálya végi pontszámon kívül más oka is van, amiért érdemes minden kis lényt összegyűjteni, vannak lezárt pályarészek, amiket csak bizonyos mennyiségű Loco segítségével nyithatunk meg, ezek feloldása ismét jutalmat érdemel. Az meg plusz poén, hogy minél több Loco van a csapatunkban, annál hangosabb az énekük, mindegyikük hozzá adja a maga dallamát.

Grafikailag kimondottan aranyos 2D-s megjelenítéssel van dolgunk, így kisebbeknek is bátran ajánlható, sőt, igazán talán ők fogják élvezni, hála a már-már idegesítő gügyögésnek és dallamoknak. Zeneileg teljesen rendben van a játék, hozza azt amit egy hasonló címtől elvárunk, de persze nem ennek a zenei albumát fogjuk oda-vissza játszani a buszon. Ami talán nagyobb negatívum, hogy számomra érthetetlen módon kihagyták a mozgásérzékelést a játékból, pedig sokkal érdekesebb lehetett volna a kontrollert mozgatva az egész. Persze így sem a legegyszerűbb az irányítás, de az adhatott volna némi pluszt, bár valószínűleg túl nehézzé vált volna a fiatalabb játékosok számára, ám opcióként belekerülhetett volna. Talán egy későbbi patch formájában lesz rá lehetőség.

Összességében egy aranyos körítésű, ám felnőtteknek is kellő kihívást nyújtó címhez volt szerencsém, ami lehetett volna több is, mint egy felturbózott PSP-port.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás