A történet egy amerikai városba, Sacramentóba kalauzol minket, ahol megismerkedünk a McPherson család mindennapjaival, akiket sajnos nem vet fel a pénz, ám ennek ellenére tisztességesen próbálnak az élet miden területén boldogulni. A mindennapi munka jelentette mókuskerékben szerepet vállal a szülőkön kívül a lányuk, a fiuk, sőt annak velük élő barátnője is.

A nyitójelenetben anya (Laurie Metcalf) és lánya (Saoirse Ronan) jellemének különbözőségéből fakadó, állandó konfliktushelyzetből kapunk rögtön egy kis ízelítőt, aminek a vége az, hogy a 17 éves lány nemes egyszerűséggel dacból kiveti magát a mozgó járműből. A kis akciójelenetet szerencsére karcolásokkal és egy csinos gipsszel a karján megússza. Még jó, hogy anyuka történetesen ápolónő. A kamasz lány viselkedésével, felvágott nyelvével, bohém hajszínével, sőt még saját nevének (Christine) „tiltólistára helyezésével” is a konvencionális dolgok ellen küzd. Így születik meg a Lady Bird művésznév, melyen nem csak otthon, de a katolikus iskolában is hívattatja magát. Hűséges „fegyverhordozó” barátnőjével, Julie-val (Beanie Feldstein) gyakori szórakozásuk, hogy miközben iskola után hazafelé sétálnak, a környékbeli gazdag családok házait csodálva elképzelik jövőbeli gazdag életüket és arról ábrándoznak, hogy egykor majd ők nyitnak tulajdonosként ajtót az érkező kertiparti vendégeinek. Ám hősünk, akit innentől LB-nek fogok nevezni, ahogy ő fogalmaz, a sínek rossz oldalára született.

Akkor ugorjunk bele nem SPOILERmentesen, a film teljes 94 percébe.

Az iskolában egy musical válogatója pezsdíti fel a fiatalok megszokott mindennapjait. LB és barátnője, Julie is részt vesz a meghallgatáson, és minő véletlen, mindketten bekerülnek a darabba. Itt figyel fel hősnőnk Dannyre (Lucas Hedges), akivel fokozatosan hangolódnak egymásra, és úgy tűnik, valami kibontakozóban van kettejük között. Az a fajta fűben fekvős, éjszakai égboltot együtt kémlelős, ártatlan kamaszkori románc, amibe még az is belefér, hogy együtt válasszanak maguknak egy közös csillagot, amit Bruce-nak neveznek el. Közeleg a hálaadás, így Danny ennek apropójából meghívja LB-t egy családi ebédre, melyet a fiú nagymamájának házában tartanak. LB édesanyjával együtt vásárol az alkalomra egy ruhát, ám ez a program sem múlik el marakodás nélkül. Marion, az anyuka szereti a lányát, de érzéseit nem képes megfelelően átadni, beszélni pedig egyenesen képtelen róluk. Így marad többek között az éjszakába nyúló varrógép melletti görnyedésben megnyilvánuló törődés mint kifejezésforma, amikor is a nagy napra szánt ruhát tökéletesíti lányának. Elérkezik a várva várt családi ebéd, amelyhez – LB döbbenetére – pont az ház adja a helyszínt, amivel szinte minden nap szemezett iskolából hazafelé menet. Az álomház, amely az elképzelt tökéletes, „sínen túli” életének színtere, a kedves, jómódú nagymama, a közeg és a kellemes hangulatú ebéd csak fokozza a kamaszlány saját anyagi helyzetük okozta frusztrációját, és szép lassan azon kapja magát, hogy kiszínezi saját életét, és ártatlannak tűnő hazugságokba kezd, melyet a szégyen táplál. Elérkezünk az iskolai musical premierjéhez. A darab sikerrel debütál, a fiatalok boldogok. Ám történik valami, ami darabokra tépi a boldogság papírszívét. LB és Julie rajtakapják Dannyt, amint épp mással csókolózik… történetesen egy fiúval.

Megkapjuk hát a választ a fiú „túlságosan tisztellek, hogy megfogjam a melled” viselkedésére. A tökéletes fiatalemberről alkotott kép összetörik. Sírással búcsúztatja a kapcsolatot, amiben úgy tűnik, ő nem volt más, csak egy két lábon járó alibi. Átlépjük a karácsonyt, majd elbúcsúztatjuk a családdal az óévet, és vidáman köszöntjük a 2003-as új évet. Egy korábbi koncerten látott és hallott gitáros fiú, Kyle LB látókörébe kerül. (Na, ki játssza a karaktert? Naná, hogy Timothée Chalamet. Tudtam, hogy még találkozunk pajtikám. – A Szólíts a neveden c. film főszereplője, erről a filmről írtam nem olyan rég az első kritikám. Bocsi a kis kitérőért.)

Danny nevét egy huszárvágással áthúzzuk LB szobájának pink színű falán, és felkerül Kyle neve. Telnek a napok, zajlanak a közös imádságok, és tanóra tanórát követ. LB elfordul a színjátszástól, és kicsit ezáltal Julie-tól is. Kyle baráti körével kezd lógni, melynek tagja az osztály egyik legnépszerűbb lánya, Jenna is, aki nincs túl jó hatással LB-re. Sarah-Joan nevelőnő autója is kettejük csínytevésének áldozatául esik. Ahogy egyre többet lóg az új társasággal, legbelül érzi, hogy nem tartozik közéjük. Dannynek hiányzik a lázadó, szabad szájú lány, így felkeresi őt a helyi kávézóban, ahol diákmunkát vállal. A két fiatal újra egymásra talál, ám egész máshogy, mint korábban. A fiú most először beszél nyíltan valakinek melegségéről. A kávézó hátsó kijáratánál, a szeméttárolók árnyékában mintha csak az előítéletektől való félelmét és titkolózásokból fakadó fájdalmát hagyná örökül felgyülemlett szemétként a kukásautónak, úgy szabadul meg mindentől sírás formájában. LB biztosítja szeretetéről és titoktartásáról, óvó karjai között a fiú lelke békére lel. A különc Kyle és LB között sűrűsödnek a találkozások, elcsattan az első csók is, Julie ezáltal még inkább mellőzve érzi magát, s úgy dönt, csoportot vált. A két egykor elválaszthatatlan barátnő, akik annak idején a sekrestye szőnyegén fetrengve még arra is képesek voltak, hogy ellopják, és megdézsmálják a Jézus testét jelképező ostyatallérokat, most az iskola udvarán esnek verbálisan egymásnak. Ez a felfokozott hangulat tovább terheli az addigra már érzelmileg csordultig telt lányt, kavarog benne az időközben munkanélkülivé váló édesapjának depressziója, melyre titokban már jó ideje gyógyszert szed – az anyjával való se veled-se nélküled izzó kapcsolata, és Kyle-lal való viszonya is. Paprikás hangulatban ül be az iskolai abortuszellenes felvilágosító előadásra, ahol olyan mértékben megszégyeníti a konszolidált előadót, amitől még az én szemem is elkerekedett. Hűha, ebből baj lesz! Úgy ám, felfüggesztést kap. Édesanyja hozza el kocsival, így már útközben elindul az érzelmi túlkapás, ami otthon is folytatódik kettejük között, és csak úgy röpködnek az elnyomott régi sérelmek, a szégyen, az anyagi helyzet szülte frusztrációk szavakba öntése.

LB vadóc szemtelenséggel követeli anyját, hogy nevezze meg az összeget, amit születése óta ráköltöttek. Egy csekken akarja majd a jövőben mindezt visszaadni, hogy aztán soha az életben ne kelljen az anyjával találkoznia. Anyuka egy mondattal csapja le a magas labdát, és megsemmisítő csapást mér a lányára, mondván úgysem lesz soha ilyen állása, amiből mindezt vissza tudná fizetni. A lány elviharzik. Larry, az apuka végigpasziánszozza a jelenetet. Imádom! LB Kyle karjaiban keres vigaszt, akivel úgy dönt, megejti az első, várva várt együttlétet.  A cirka 1 perc 37 másodperces jelenet nem igazán az és olyan, amire vágyott. A fiú mérhetetlen önzősége végre felnyitja a lány szemét. Úgy dönt, a szalagavató bálra még a fiúval megy, aztán véget vet a zsenge kapcsolatnak. Közben levél érkezik különböző egyetemekről, a felvételi kapcsán. „Sajnálattal” kezdődik az első levél, és máris a padlón végzi, a következő szintén. Aztán a harmadik, és talán a legjobban várt a „várólista” visszajelzést adja. LB örömittasan ugrándozik. Pár nappal később egy véletlennek köszönhetően LB apja és bátyja ugyanarra az állásra jelentkeznek. Larryt egy fiakorabeli felvételizteti, így a szemünk előtt elevenedik meg minden ötvenen túli ember rémálma, emlékeztetik a korára, és a munkaerőpiacon betöltött instabil helyzetére. Egy pillanatnyi szép jelenettel ajándékoz meg minket a rendező, mikor a tiszta szívű középkorú férfi atyai szeretettel bocsátja útjára fiát, hogy szerezze meg az állást.

Anyuka és LB később a szalagavató estéjére vásárolnak ruhát. Mondanom sem kell, most sem bírnak magukkal. Marion képtelen kibújni a bőréből. Ott hagynak minket a szívszorító jelenetben, ahol csak annyit kellene mondania a szeretetéhes lányának, hogy csodaszép vagy, és mindennél jobban szeretlek, ám képtelen rá. Duplán szorul össze a szívünk, ha arra gondolunk, hogy amit látunk, az tulajdonképpen a rendező hölgy saját tinédzserkorának lenyomata. Legszívesebben megráznánk anyukát, hogy ezt egyszer és mindenkorra fejezze be. Ez így nem jó! Tudjuk, hogy szereti, akkor miért nem képes úgy a tudtára adni, hogy a szerencsétlen érezze is? Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen? Minden nappal újabb és újabb méterrel löki el magadtól a saját lányát.

Kyle, Jenna és annak pasija autóval érkezik LB-ért, hogy együtt menjenek a szalagavató báljára. Felcsendül egy szám útközben, ami az utolsó előtti csepp a pohárban. Teljesen mást gondolnak még arról is. Hirtelen ötlettől vezérelve a különc kis társaság úgy dönt, hogy tesznek a szalagavató estjére, inkább valami cool buliban folytatják az estét. LB úgy tűnik, meghasonul, és velük tart, holott ég a vágytól, hogy részese legyen ennek az egyszeri estének. Szerencsére meghallja ordításunkat, és helyesen cselekszik. Szívére hallgatva megkéri Kyle-t, hogy vigye őt Julie-ék házához. Megkapjuk a kissé klisészerű „bocs, hogy olyan hülye voltam, te vagy a legjobb barátom, kérlek, ne haragudj, menjünk együtt az estélyre!”  jelenetet. A következő képsorokon már az ilyenkor megszokott tökéletes és kevésbé tökéletes párok vonulnak fel, és pózolnak a leendő évkönyvük fotóin. A két barátnő mindenre fittyet hányva egymással éli meg ezt a jelentős pillanatot, mely eddigi és talán jövőbeli kapcsolatuk fontos alapköve marad. Egy későbbi jelenetben, ami Danny előadásának monológja köré fonódik, megkapjuk a burkolt, személyes üzenetét is a világ felé. Legyen ez mindenki számára hamuban sült pogácsa, tehát útravaló.

„S az irgalom, az isteni, maga fog még fölmenteni,

Mint ti az ítéletnapon,

Had menjek én is szabadon…”

Miért ne lehetne valaki egyszerre meleg, és vallásos? Ami pedig a legfontosabb, a szabadság. Azt szeretek, akit akarok. Ha nem tetszik, hát ne nézz rám. Elítélhetsz, de elszámolni valóm csak magammal, és a Teremtővel van… üzeni burkoltan a színpadról, vastaps kíséretében.

LB is megkapja a továbbtanuláshoz szükséges bizonyítványát, bátyja pedig azt a bizonyos állást. A drámát az ünnepi hangulatú vacsora végén azért most sem kell hiányolnunk. Anyuka később sztoikusan mosogat, LB pedig hiába beszél hozzá, hiába kérleli, süket fülekre talál.

18. szülinap, sikeres KRESZ-vizsga. Mivel is ünnepelhetne egy lázadó, erős egyéniség, ha nem azzal, hogy vesz magának immár legálisan egy Camel Lightot, egy gyújtót és egy Playgirl nevű szexújságot, ami telis-tele van két lábon járó merevedésekkel.

Érkezik a postás, és vele együtt a nyomtatott jó hír. Úgy tűnik ,valakit felvettek álmai egyetemére, és New Yorkba költözhet. A szülők jelzáloggal terhelik házukat, hogy lányuk álmai megvalósításának útjára léphessen. Megkapja az első „nyomkövetőjét” mobiltelefon formájában. Már a reptéren vagyunk, ahol apuka kíséri beszálláshoz kislányát. Anyuka arra sem képes, hogy kiszálljon az autóból, és átölelje lányát, mondván, apád majd elkísér, és itt amúgy is drága a parkolás. Az anya úgy tűnik, bármennyire is szereti a családját, a férjét, a lányát, képtelen kilépni a gyerekkorára visszavezethető, „engem sem babusgatott az alkoholista anyám, mégis itt vagyok” típusú gondolkodásmódból. Győz a ridegség. Miközben elhajt a repülőtérről, arcára kiülnek belső vívódásának nyomai, amit csak mi látunk. Megőrizzük fájdalmas titkát. Típusa ő azoknak, akik egyszerűen nem tudják kezelni saját és környezetük reakcióit, érzéseit, és elfojtásokkal élik életüket. Gyávaságának könnyeivel távolodik a reptértől, s mi fogat összeszorítva, fátyolos tekintettel kérjük, hogy forduljon vissza. Még nem késő! Noha a járat már elindul, rajta a lányával, visszaérkezve szerető férje karjában zokogva nézőként végre mi is megkapjuk az elégtételt. Marion végre a változás rögös útjára lépett. Gratulálunk anyuka, büszke nézők vagyunk!

New York, 2 bőröndös kipakolás. Meglepetés a pakkban. Egy levél… anyukától, LB-nek. Sorról sorra nyílik meg a lányának, s mi megkapjuk az érzelmi kegyelemdöfést. Ám a meglepetés csak most jön. A levelet apuka csempészte a bőröndbe. Marion hiába vallott színt írásban, képtelen volt saját félelmeit legyőzni, és a lapokat útravalóként átadni. Az apa és férj a két sziklát simogató vízeséssé válik a szemünkben. A zárójelenet felé haladva ízelítőt kapunk az elsőévesek egyetemi bulijából, ahol főhősünket megkörnyékezi egy fiatal hímegyed. Lady Birdünk vajmi kevés hasonlóságot vél felfedezni a srácban és magában, így inkább iszik még egyet, és még egyet, és még egyet, majd telekiabálja az eget Bruce-szal. Ebben a kiáltásban benne van Sacramento iránti honvágya, a család, a barátnője és Danny hiánya. Egy kedves kis alkoholmérgezéssel zárul az este, lefolyt szemfestékkel, Christine McPherson, vércsoport „A” karszalaggal, valahol egy neonfényes kórházi szobában. LB valamivel később ágyából felülve szembe találja magát egy anyával és a kisfiával, akinek az egyik szemén kötés van. Keserű felismerés csordogál le mindannyiunk torkán. A mit keresek itt és miért csinálom mindezt, ő megsérült, én pedig csak egy józanodó idióta vagyok érzés és gondolatmenet szavak nélkül az arcunkba vágódik. Elsétálva a kórházból egy templom keresztezi útját. Az éneklő kórus hangja egyfajta lelkiismereti megtisztulást indít be LB lelkében. Tárcsázza az otthoni számukat, és üzenetet hagy édesanyjának. Az egykor úgy gyűlölt kisváros most minden utcájával, a hiányérzet fájdalmával ég a lelkében, az édesanyjának pedig csak annyit szeretne üzenni, hogy mindenért hálás, és szereti. Valamint a név, amit születésekor tőle kapott, egy klassz név. Lady Bird megy, Christine McPherson jön.

Saoirse Ronan mint Lady Bird brillírozik a lázadó tinédzser szerepében. Nagyszerű alakítással érzékelteti a kamaszlányból fiatal felnőtté váló lány eseménydús, érzelemgazdag életútját. Nem is vártam tőle kevesebbet, hiszen 23 éves kora ellenére már 17 szerepet tud a háta mögött. Többszörös Oscar-jelölt, és immáron Golden Globe-díjnyertes fiatal színésznőről beszélünk. Tessék hát megjegyezni a szép arcát és különleges nevét is!

Laurie Metcalf mint Marion McPherson egyszerűen zseniális. Aki emlékszik pl. a Született feleségek egyik évadának jelenetére, ahol egy fegyverrel hadonászó, kétségbeesett, mindenre elszánt háziasszonyt alakít egy bevásárlóközpontban, elképesztő tűpontossággal és valami hátborzongató bomlottsággal a tekintetében, na, az tudja, hogy milyen alakítást várhat tőle az érzelmeit kifejezni képtelen anya szerepében. Briliáns! Március 4-én drukkoljunk érte, hisz’ Oscar-díjra jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában. Nálam nyert!

Beanie Feldstein mint Julie Steffans, azaz LB barátnője, hogy is mondjam… ölelni való. Az a fajta barát, akire mindannyiunknak szüksége van. Ha baj van, ott terem, ha éhes vagy, szendvicset hoz neked, ha sírnod kell, a vállát adja, ha pedig nevetni támad kedved, hát asszisztál hozzá hatalmas gombszemével. Szöges ellentéte Lady Bird karakterének. Ha a szerelemben igaz a mondás, miszerint az ellentétek vonzzák egymást, akkor a barátság szent kötelékében miért ne lehetne így?

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás