Oldal kiválasztása

Oittm 3 USB-portos gyorstöltő – Hardverteszt

Oittm 3 USB-portos gyorstöltő – Hardverteszt
7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nemrégiben megkerestek minket azzal, hogy tesztelnénk-e egy leginkább utazáshoz kitalált USB-s töltőt, és természetesen igent mondtunk a felkérésre. Nézzünk mit kapunk kevesebb mint 3700 Forintért!

Manapság reneszánszukat élik a kínai termékek. Először minden azzal kezdődött, hogy a kínaiak lekoppintottak minden európai és amerikai szabadalmat, és elkészítették a saját kis gagyi másolatukat. Persze, ezekkel akadtak problémák bőven, hiszen nem voltak túl tartós termékek, esztétikailag sem feleltek meg az európai normának, és a termékbiztonsággal is voltak néha problémák. Körülbelül úgy funkcionáltak, mint itthon a kínai piac – ha márkás, tartós terméket keresel, nem ott nézel először körbe.

Aztán jöttek az olyan cégek, mint a Xiaomi, amelyek elkezdték továbbfejleszteni a termékeket, és bár még mindig jelentősen olcsóbban adnak mindent, de sokszor akár a nagy márkákat is képesek lekörözni akár a funkciók körét, akár a teljesítményt, vagy akár a tartósságot tekintve. Erre persze beindultak a külföldi rendelések, és sorra érkeznek a Kínából rendelt küldemények hazánkba (is), csak hát ezeket vámoltatni kell, meg hosszabb a szállítási idejük is.

Természetesen nem kellett sok időnek eltelnie, és a kínai cégek rájöttek, hogy még nagyobb tömeget tudnak elérni, ha közvetlenül Európában és az USA-ban is rendelhetővé teszik a termékeiket, amelyek így bár kicsit drágábbak, mint a Kínából rendelt társaik, de az olcsóbb és gyorsabb szállítás mellett még mindig jutányos áron kaphatók. Az Oittm 3 portos töltője is ebbe a kategóriába tartozik, hiszen európai szabványos töltőjét a francia Amazonnál (LOPOO UK), míg a brit verzióját a brit Amazon kínálatában lehet megvásárolni. (És természetesen az amerikai áruházukban is kapható.)

És hogy mit is tud a kütyü? Elsődlegesen utazáshoz lett kitalálva, hiszen általában szállodákban, reptereken és a kávézókban (de gyakorlatilag az ember irodájától és otthonától távol bárhol) problémát jelent, ha egynél több eszközt szeretnénk tölteni, mivel nehezen találunk konnektort, és a legtöbb esetben akkor is csak egyet, valami jól eldugott, nehezen megközelíthető helyen. Nos, ezzel az USB-s töltővel egyszerre három eszközt tölthetünk, ráadásul ebből egyet Quick Charge technológiával (feltéve, hogy ezt az eszköz is támogatja).

A töltő kialakításának hála nem gond, ha esetleg pont egy bútor mögé rejtették a konnektort, hiszen az USB-s dugaszok a borítás jobb oldalán helyezkednek el, így a kábelek könnyen elvezethetők bármilyen helyzetben. Hátránya viszont, hogy a három port közvetlenül egymás mellett található, tehát ha csak egy kicsit is vastagabb a csatlakoztatandó eszköz kábele, mint egy szokványos USB-kábel, könnyen lehet, hogy a szomszédos portot már nem tudjuk használni. Ez egy hosszabbítókábellel könnyedén áthidalható, de számomra kissé érthetetlen, miért nem lehetett a portokat bal és jobb oldalra szétszedni, mondjuk 2:1 arányban, így ez a probléma is kiküszöbölhető lett volna.

Mindenesetre kipróbáltuk, és tökéletesen stabilan működik mindhárom port egyszerre, és folyamatos töltési teljesítményt képes a kütyü leadni, így biztosak lehetünk, hogy mindhárom készülékünk a lehető leghamarabb, párhuzamosan feltöltődik. A működési módot a tetején található LED jelzi (5 V, 9 V, 12 V), ráadásul a műszaki adatok szerint a benne lévő vezérlő képes kezelni a túlmelegedést, a túlfeszültséget, a túláramot és a rövidre zárást, így védelmet nyújt a töltés alatt álló eszközöknek. Az egyhetes teszt alatt semmilyen problémát nem tapasztaltunk a működésében, és bár a neten voltak, akik azt írták, hogy egy idő után egyszerűen elromlott a töltő, jó hírünk van ezeknek a vásárlóknak, ugyanis a gyártó élettartam-garanciát vállal a termékre, és azt kicserélik probléma esetén (ahogy ez egyébként a legtöbb kínai gyártónál így szokott lenni, avagy: nagyobb a selejt aránya, de a support pillanatok alatt cserél mindent).

És hogy kinek ajánlott az eszköz beszerzése? Gyakorlatilag a kevesebb mint 4000 Forintos árát eltekintve bárkinek, aki utazáshoz szeretne egy olyan töltőt, amelyikkel egyszerre 3 eszközt tölthet stabilan (egyet pedig 4x gyorsabban a Quick Charge 2.0-nak köszönhetően). Otthonra is jó vétel lehet, viszont számolni kell vele, hogy a nagyobb mérete miatt a hosszabbítóknál simán befoglal 2 helyet (viszont 3 eszközt lehet vele tölteni, tehát még mindig pozitív az egyenleg!), illetve ha nincs USB-s kábelünk (mert pl. fali aljzathoz csatlakoztatható töltőt kaptunk a telefonhoz, de USB-kábelt nem), akkor azt még be kell szereznünk a használatához. Akinek pedig még ennél is több kütyüje van, választhatja a 6 portos töltőt is.

A hazai, kifejezetten árérzékenynek nevezhető piacon valószínűleg egyre nagyobb piaci rést fognak kihasítani maguknak a minőségi kínai termékek, úgyhogy érdemes figyelni rájuk, és megadni a lehetőséget a bizonyításra. A sok gagyi között ugyanis egyre több valódi alternatíva válik elérhetővé!

Értékelés: 7/10

Translate »