Oldal kiválasztása

Nintendo 3DS Direct – Összefoglaló

Nintendo 3DS Direct – Összefoglaló
8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Látszik, hogy hiába közeledik a Nintendo NX, azért a 3DS még biztosan támogatva lesz egy darabig. De nézzük, mi is történt a Nintendo 3DS Directen.

Pikmin for Nintendo 3DS (nem végleges név): Egy új stílusú oldalnézetes Pikmin kalandjáték tart Nintendo 3DS készülékekre, melyben a játékos az érintőkijelzőre bökve tudja meghatározni, hogy Olimar hova dobja a Pikmineket. Ez a cím akciójátéknak lett tervezve, így gyorsan gondolkodva és minden Pikmint felhasználva kell túljutni az utunkba kerülő akadályokon. A játék várhatóan 2017-ben fog megjelenni, emellett a prezentáció után nem sokkal elérhetővé vált a NEW PLAY CONTROL! Pikmin a Nintendo eShop kínálatában Wii U konzolra.

The Legend of Zelda: A rajongók számos különböző módon ünnepelhetik a legendás sorozat 30. évfordulóját, például az alábbi termékekkel:

  • A korábban Wii konzolra megjelent The Legend of Zelda: Skyward Sword mától elérhető a Nintendo eShop kínálatából Wii U konzolra.
  • December 2-án a Nintendo négy különleges amiibo figurát fog kiadni: 8-bites Link, Link (Ocarina of Time), illetve Toon Link és Zelda a The Legend of Zelda: The Wind Waker játékból. Ezek az amiibo figurák a Super Smash Bros. Collection sorozat már létező Link, Toon Link és Zelda figuráiként fognak működni, de speciális funkciójuk lesz a jövőre megjelenő The Legend of Zelda: Breath of the Wild játékban is.
  • A november 11-én megjelenő Nintendo Classic Mini: Nintendo Entertainment System az eredeti The Legend of Zelda játékot is tartalmazni fogja. A Nintendo Európa Elnöke, Satoru Shibata néhány személyes emléket is megosztott az eredeti The Legend of Zelda epizód japán megjelenéséről és bemutatta az új Nintendo Classic Mini: Nintendo Entertainment System előzetest.

Mario Sports Superstars: Ez az öt sportot tartalmazó összeállítás várhatóan jövő tavasszal fog megjelenni. A játék tartalmazza a teljes baseball, tenisz, golf, lovaglás és 11 fős foci sportokat, illetve egyszemélyes bajnokságokat minden sportághoz, valamint lokális és internetes többjátékos módokat.

Super Mario Maker for Nintendo 3DS: Hamarosan a Nintendo 3DS tulajdonosok is belekóstolhatnak a közel végtelen számú Super Mario pályákba. A játékosok interaktív leckéken keresztül ismerhetik meg a pályaépítés fortélyait a Wii U verzióban elérhető eszközök közel mindegyikével. Nintendo 3DS készüléken a játékosok továbbá közösen is létrehozhatnak pályákat, ha elkészülte előtt megosztják azt egy barátjukkal. Ugyan a pályáikat megosztani nem lesz módjuk interneten keresztül, de a játékosok számos Wii U verziós pályát tölthetnek le és tehetik magukat próbára rajtuk az internetre csatlakozva. A játék tartalmaz továbbá 100 Nintendo által készített pályát is új kihívásokkal, mint például minden érme összegyűjtése, vagy minden ellenfél legyőzése. A Super Mario Maker for Nintendo 3DS december 2-tól lesz kapható.

</iframe</p> <p><strong>Poochy & Yoshi’s Woolly World</strong>: A színes Wii U játék Nintendo 3DS készülékekre látogat. Az új verzió az összes eredeti pályán kívül számos új funkcióval bővül, köztük exkluzív Poochy pályákkal: ezekben a játékosoknak jól kell időzíteniük Poochy ugrásait a gyöngyök és Poochy Kölykök összegyűjtéséhez a cél felé haladva. A Poochy Kölykök kíváncsi kis segítők, akik a gyanús pontokra ugorva jelzik a rejtett vagy gyűjthető tárgyak helyzetét. A Nintendo a japán Dwarf stop-motion animációs stúdióval közösen ráadásul 30 rövid animációs rövidfilmet is készít Yoshi és Poochy főszereplésével, amik megtalálhatók lesznek a Nintendo 3DS verzióban. A játék megjelenésével egy időben egy kötött Poochy amiibo is kapható lesz 2017. február 3-tól, ami akár a játékot és a Poochy amiibot is tartalmazó különleges csomag részeként is beszerezhető lesz.</p> <p style="text-align: center;"><iframe allowfullscreen="" frameborder="0" height="323" src="https://www.youtube.com/embed/oqiv2hbZVBU" width="575">

Ever Oasis: a Koichilshii, a Grezzo tagjának gondozásában készülő és Yoshinori Shizuma illusztrátor által tervezett karaktereket tartalmazó Ever Oasis egy hatalmas sivatagban játszódik, szívében egy oázissal. Különböző igényű, szükségletű és kívánságú kalandorok látogatják az oázist, a játékosoknak pedig a sivatag más-más részeire utazva kell segíteniük őket, mely során eltérő fegyverzetű és egyedi képességű szövetségesek erősítik majd csapatukat. Az utazások során szerzett alapanyagok új, boltokban kapható tárgyak elkészítésére használhatók, vagy odaadhatók egyes utazóknak. A játék várhatóan 2017-ben fog megjelenni.

Rhythm Paradise Megamix: A rajongók kedvük szerint választhatnak számos ritmusjátékban az európai vagy japán zene közül ebben a gyűjteményben, mely október 21-től lesz kapható dobozos formában és a Nintendo eShop kínálatából. A veterán játékosok és újoncok egyaránt próbára tehetik magukat a játék ingyenes demójával, ami a prezentációt követően lesz elérhető a Nintendo eShop kínálatából.

TANK TROOPERS: Ebben a frissen bejelentett alkotásban a játékosok kedvük szerint alakíthatják tankjukat a különleges sofőrökkel, akik olyan speciális képességekkel ruházzák fel járművűket, mint fagyasztó támadások, az ellenfelet elvakító festékbomba csapások, vagy bénító elektromos sokk lövések. A hatjátékos többjátékos módot és Download Play funkciót tartalmazó TANK TROOPERS 2017-ben lesz elérhető a Nintendo eShop kínálatából.

Animal Crossing: New Leaf: A 2013-as sikercím ősszel egy ingyenes frissítéssel bővül, ami amiibo támogatást biztosít az Animal Crossing sorozat összes és más sorozatok egyes amiibo figuráinak beolvasására. November 11-én továbbá 50 új Animal Crossing amiibo kártya is érkezik, a játékban még sosem látott lakókkal. Azok, akik még nem kóstoltak bele a játék izgalmaiba, kicsit később, november 25-től az Animal Crossing: New Leaf Welcome amiibo! verzió formájában is beszerezhetik majd, ami a frissített alapjáték mellett egy amiibo kártyák is tartalmazni fog. További részleteket ősszel osztunk majd meg az Animal Crossing témájú Mini-Direct során. 

Pokémon Sun és Pokémon Moon: Az Alola régióban található egyes Pokémonok alkalmazkodtak a régió éghajlatához, mint például Alola Rattata. Az új Z-Mozdulatok pusztító csapások, amik akkor használhatók, ha Pokémon és Edzője együtt minden erejét beveti. A Pokémon által használt Z-Mozdulat típusa a nála lévő Z-Kristály típusától függ. 

  • Bónuszként bárki, aki november 23-i megjelenését követően veszi meg valamelyik verziót Nintendo 3DS készülékére és az internethez csatlakoztatja 2017. január 11. előtt, az egy Munchlax egyedet kap játékába egy Snorlium Z kristállyal, ami feloldja a Pulverizing Pancake névre hallgató Z-Mozdulatot.

Picross 3D Round 2: Sokak kedvenc fejtörő játékának új verziójában a blokkok már két színre festhetők a még bonyolultabb formák felfedése érdekében. Ebben a játékban a számokat segítségként használva a játékosok rejtett tárgyak után kutathatnak a több mint 300 fejtörőn keresztül. A kompatibilis amiibo figurákat beolvasva titkos Nintendo karakterek is felfedhetők. A Picross 3D Round 2 december 2-tól lesz kapható dobozos formában és a Nintendo eShop kínálatában. Emellett az eredeti, korábban Nintendo DS készülékekre megjelent Picross 3D a prezentáció után elérhető lesz a Nintendo eShop kínálatából Wii U konzolon.

Mario Party: Star Rush: Nincs több várakozás a sorodra – mostantól mindenki egyszerre lép. A Toad Scramble módban a játékosok szabadon mozoghatnak a pályán és aki először eléri a főellenfelet az rögtön belekezdhet a mini-játékba, míg a többiek majd akkor csatlakoznak, ha utolérték. Ugyan minden játékos Toad karakterrel indul, de a Gomba Királyság tagjai várják a tábla különböző részein, hogy csatlakozzanak hozzájuk. A játék hét módot tartalmaz, köztük a pörgős mini-játékokkal teli Coinathion és Mario Shuffle módokat, amiben a játékosoknak három bábut kell az ellenfél térfelére manőverezniük. A játék kompatibilis a Super Mario sorozat amiibo figuráival. A Nintendo bejelentette a Mario Party: Star Rush – Party Guest szoftvert is, mellyel legfeljebb négy játékot élvezheti az összes többjátékos módot a játék egyetlen példányával****. A Mario Party: Star Rush és a Party Guest szoftver október 7-től lesz kapható, ahogy az új Boo, Donkey Kong, Rosalina és Wario amiibo figurák is, melyeket november 4-én az új Waluigi, Diddy Kong és Daisy amiibo figurák követnek.

DRAGON QUEST VII: Fragments of the Forgotten Past: Ez a felújított klasszikus teljesen újra lett alkotva Nintendo 3DS készülékekre, több órányi új tartalommal.  A StreetPass funkcióval a játékosok kicserélhetik kalandor tábláikat, hogy belépést nyerjenek különleges pályákra, vagy speciális tárgyakat szerezzenek. Internetes disztribúción keresztül a játékosok új karakter osztályokra tehetnek szert, új szörnyekkel csaphatnak össze, de akár új pályákat is felfedezhetnek. Bárki, aki a Nintendo eShop kínálatából vásárolja meg a játékot, egy különleges HOME Menü témával is gazdagodik. A DRAGON QUEST VII: Fragments of the Forgotten Past szeptember 16-án jelenik meg, kizárólag Nintendo 3DS készülékekre, míg a DRAGON QUEST VIII: Journey of the Cursed Child 2017 elején érkezik Európába.

Harmadik féltől származó címek: az elismert ügyvéd visszatér a Phoenix Wright: Ace Attorney – Spirit of Justice keretében, ami szeptember 8-tól lesz elérhető a Nintendo eShop kínálatából, míg a Sonic Boom: Fire & Ice szeptember 30-án fut be a Nintendo eShop digitális polcaira. Télen a szerepjáték rajongók két kalandba vághatnak bele az ATLUS által kiadott Shin Megami Tensei IV: Apocalypse és a SEGA által kaidott 7th Dragon III Code: VFD keretében. 

Indie játékok a Nintendo eShopban: Szeptember minden hetén egy új Nindie cím fog megjelenni a Nintendo eShop kínálatában, melyek mindegyike 10% kedvezménnyel lesz megvásárolható a megjelenése hetén. Ezek a játékok a következők:

  • Axiom verge (Wii U): Szeptember 1.
  • Jotun: Valhalla Edition (Wii U): Szeptember 8.
  • Severed (Wii U): Szeptember 22. (A Nintendo 3DS verzió később jelenik meg.)
  • Azure Strike Gunvolt 2 (Nintendo 3DS): Szeptember 29.
  • Noitu Love: Devolution (Nintendo 3DS + Wii U): Szeptember
Translate »