Furi – Játékteszt
8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Megpróbálni, elbukni, újrakezdeni, mindezt nagyon ütős zenei kísérettel. Röviden így lehetne összefoglalni azt, amit a Furi nyújt számunkra.
“The jailer is the key, kill him and you’ll be free.” mondja a játék leírása, és körülbelül ennyi is a játék alap mondanivalója. Például a Titan Soulshoz hasonlóan, a Furi is csupán boss harcokból áll. Az összes történet, amit kapunk az egy-egy bossfight közben lévő átvezető/levezető jelenetben történik, és szerintem egy ilyen stílusú játékba ez teljesen belefér.
Ahogy a mostani AAA játékoknál megszokhattuk, a játék egy hosszú, kézenfogós tutorial szekcióval fogad minket a játék elején. Na itt nem így van. Ez a játék az “old school” mintát követi, és ráhagyja a játékosra, hogy elsajátítsa a mechanikát. Ez az, ami az ilyen stílusú játékoknál egy elég nagy hátrányt jelent, mert sokan nem fogják venni a fáradtságot, hogy a 99. halál után századszorra is megpróbálják akár az egyes harcokat. Minden boss harc több fázisból áll. Folyamatosan változtatnunk kell a taktikánkat minden csata alatt. A képernyő tetején baloldalt a saját életcsíkunk, míg jobboldalt az ellenfél életcsíkja, és alatta a kis négyzetekben a fázisokat jelző kockák találhatók. Minden esetben megszenvedünk majd a győzelemért, de a végén mégis jó érzés tölt majd el minket, amikor az átvezető következik.
Van például egy olyan boss, amihez csupán egyetlen ütést kell bevigyzünk, hogy meghaljon, de ahhoz, hogy ezt megtehessük, át kell verekednünk magunkat a pajzsain. Egy másik például a távolsági sebzésünket lehetetleníti el, ugyanis folyamatosan igyekszik a közelünkbe férkőzni. Ezeknek a taktikáknak az elsajátítása, és kivitelezése teljes mértékben a játékos feladata, ezekhez semmilyen információt vagy segítséget nem kapunk. Támadásként van egy ugrásunk, ami egy blinkhez hasonló azonnali rövid távú mozgást jelent, egy gyorslövésünk, egy lézercélzós precíziós lövésünk és egy 4 ütésből álló támadáskombónk. Ezeket kell úgy váltogassuk folyamatosan, hogy lehetőleg minimális sebzést bekapva leadráljuk a boss életcsíkját, és elindítsuk a következő fázisát. Az ellenség támadását egy precízen kivitelezett blokkolással visszalőhetjük, és megúszhatjuk azt az ütést, de ehhez még a legkisebb nehézségi fokozaton is nagy öszpontosítás kell. Nagyon minimális a harc mechanika, de mégis meglepő mélységet értek el a taktikák és a támadási minták terén. Gyakran egy közelharci kard-kard ellen csata egy pillanat alatt bullet hell, lövedék kerülgetésbe megy át egy szempillantás alatt. Ha nem őrültünk meg teljesen, akkor a körülbelül 10 órás sztori után kapunk egy Furier módot, ahol megemelkedik a nehézség. Ha még mindig nem rúgtuk gyomorszájon magunkat elégszer, akkor ezután megnyílik számunkra a Speedrun mód, ahol a globális ranglistákkal összemérhetjük teljesítményünk a többi játékoséval.
Zene terén csillagos ötöst érdemel a játék. Olyan neveket vonultat fel, mint például Carpenter Brut, Scattle, stb., akik mind hozzáteszik a saját stílusukat a harcok menetéhez. Annyira hangulatos a zene, hogy a pumpáló ritmus miatt szinte fel se tűnik néha, hogy akár a harmincadik sikertelen próbálkozáson is túl vagyunk.
Ha vevő vagy egy olyan játékra, ami nem fog hatalmas morális kérdések elé állítani a történetével, de folyamatos adrenalin bomba minden pályája, és nehézségre simán veri a Dark Souls-t, akkor ne keress tovább, megtaláltad az igazit.
Értékelés: 9,5/10
