Oldal kiválasztása

PlayIT 2016 Debrecen

PlayIT 2016 Debrecen
8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Harmadszor adott otthont a PlayIT-nek a debreceni Főnix Csarnok, ahol most 10.081-en vettek részt.

Utazás és a helyszín:

Mi 50 kilométerről utaztunk Debrecenbe vonattal, de már idehaza Nyíregyházán is sok fiatallal találkoztunk, akik mind a fél kilences debreceni IC-re vártak. A vonaton is két PlayIT-re siető játékos ült velünk szemben.

Debrecenbe megérkezve, előző két alkalomhoz hasonlóan, rengetegen voltak a vasútállomáson, majd később az 5A trolin, ahol körülbelül az utasok háromnegyede a csarnokba tartott. A helyszínhez közeledve egye több helyen bukkantak fel kisebb-nagyobb csoportok, akik között voltak egész kreatív cosplayesek is.

A Főnixhez érve (ahogy már megszokhattuk) nagy PlayIT "zászlók" és molinók, amiken nagybetűkkel ki volt írva, hogy az egyes jegy típusokkal rendelkezők hova állhatnak. A mi bejutásunk elég gyors és sima volt, sőt még a beléptetés is sokat javult, ugyanis nem találkoztunk egyetlen ideges szervezővel se.

A Főnix Csarnok

Óriási pozitívum, hogy az előző eseményekkel ellentétben most nem dugták el a YouTube-os sztárokat egy kis lyukban, hanem többet szerepeltek a nagy színpadon, illetve volt egy külön dedikáló hely a színpad mellett, a kis sarokba pedig újabb konzolok és kiállítók kerültek. A csarnokon kívüli tevékenység viszont egy kicsit megtorpant, ami mondjuk az időjárásnak is köszönhető. Viszont ami nálam egy elég negatív dolog volt (bár nem sokszor jártam arra), de a tavalyi LaserTag-hez képest a mostani nem volt olyan hangulatos. Tavaly példáu volt pajzs, amit használhattak a játékosok, de idén nem láttam ilyet. Ami a legjobban feltűnt, hogy tavaly volt játékvezető, aki sokszor beszélt a játékosokhoz, de ez most hiányzott. Visszatérve a csarnok belsejébe nagyobb tér volt egy-egy kiállító között, és a vásárlási lehetőség is több lett, bár valami normális étkezési lehetőséget hiányoltam, főleg úgy, hogy a lelátón lett volna hely neki.

Rendezők, szervezők

A szervezők meglepően felkészültek voltak, a felmerülő kérdéseimre hamar tudtak választ adni. A szakmai felkészültség is magasra tette a mércét, akár a beléptetésre gondolunk, akár a programokra. Egyetlen negatív észrevételem az volt, hogy a kiállított Xbox-okhoz nem értettek az ott álló staff tagok, páran annyira se, hogy melyik gombbal kell behozni a menüt.

Programok

A színpadi program szerintem az eddigi legjobb volt. Sokat játszottak a közönségből kiválasztottakkal, volt YouTuberekkel beszélgetés, sőt még az eSportról és a játék függőségről is szó esett. Nyereményjátékból sem volt hiány. Amit szeretnék külön kiemelni, az az egy-kezes Rocket League, aminek lényege annyi volt, hogy két személy fogott egy kontrollert egy-egy kézzel, és megosztottan irányították az autókat.

Összefoglalás és értékelés

A PlayIT az PlayIT. Nem lehet semmihez hasonlítani, és mindig hoznak magukkal valami újat, de számomra mindegyik ugyanolyan, ami egy kis idő múlva már kezd unalmassá válni. Ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam, de már nem volt akkora élmény, mint a legelső debreceni PlayIT. Az biztos, hogy a legelsőhöz képest nagyon sokat fejlődtek, még akkor is, ha csak a csarnok elrendezését nézzük, de szerintem az újítás, és az új dolgok bevezetése ráférne már a rendezvényre.

Translate »