Oldal kiválasztása

PlayIT 8.5 Debrecen: így láttuk mi

PlayIT 8.5 Debrecen: így láttuk mi
8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Második alkalommal töltöttük meg a Főnix csarnokot Debrecenben. Az előző debreceni PlayIT se volt semmi, na de az amit most kaptunk, hát le a kalappal!

Város, emberek, játékosok

Nyíregyházáról indulva már találkoztunk egyértelműn Debrecenbe siető fiatalokkal. (Na persze a Teemo sapkát és a PlayIT-es karkötőt más is felveheti.) Debrecenben leszállva a vonatról pedig már kétségünk se volt afelől, hogy jó helyen járunk. A reggel fénypontja a trolibuszmegálló volt, és az, ahogy mindenki azt mondogatta:

“Miért 5-ös trolinak hívják, miért nem PlayIT-járatnak?”

A buszról leszállva már láttuk a bejáratot jelző táblákat.

Beléptetés

A beléptetés sokat fejlődött az előző rendezvényhez képest. Előre meg volt tervezve ügyesen, hogy ki, hol, mit csinál és hogy kik, hol, mikor jönnek be. Mindenki időben bejöhetett, sőt az elővételes jeggyel rendelkezőket 5 perccel hamarabb be is engedték az előtérbe. A beléptetés korszerű okostelefonokkal történt, ami részemről még egy plusz pont a szervezőknek!SAM_0185

Programok

GameStar nagyszínpad

Aki már volt PlayIT-en, tudja, hogy ha vannak olyanok, akik tudják, hogy kell jól szórakoztatni a népet, akkor azok a ők! Igen, a nagy színpad hangulatáért most is BZ és Daev felelt!

SAM_0201

LoL színpad

A LoL színpadnál továbbra is 3v3 meccseket lehetett játszani a PlayIT legjobb LoL-os csapata címért. SAM_0131

Hearthstone és CS:GO színpad

A Blizzard kártyajátéka és a Valve esport lövöldéje is szerepet kapott, bár itt csak 1v1 bajnokság keretében.

Oculus Rift

Kipróbálhattuk az Oculus Riftet is a GS jóvoltából, bár mivel csak két darab volt ebből a helyszínen, ez elég hosszú sorban állást igényelt. SAM_0151

YouTube színpad

A YouTube színpadon egymást váltották az YouTube-erek akik rövid előadás utána válaszoltak a feltett kérdésekre. Fontos megemlíteni, hogy az ide vezető folyosó ajtajai végre ki voltak támasztva, tehát, tavasszal ellentétben, könnyen meg lehetett találni, és könnyen be lehetett jutni.

SAM_0192

Mozdulj Gamer!

“A PlayIT és a GameStar megmozgatja a gamer közösséget. Minden, ami nektek és veletek lehet jobb, mozduljatok velünk!”

 

FPS Lasertag

A PlayIT legújabb és szerintem egyik legsikeresebb programja az “élő FPS játék”.SAM_0277

Fátyol Pétert a játékmestert kérdeztük arról, hogy, hogy jön ez a játékosokhoz.

“A játékosok teljes mértékben bele tudják élni magukat ebbe a játékba, teljesen hasonlít maga a szabályrendszer a számítógépes FPS játékokhoz, és ahogy látható, rengeteget mozognak, szóval teljesen helyén való a Mozdulj Gamer standnál.”

 

SAM_0247

“a felnőttek igazából taktikai, stratégia, csapatépítő játékot szoktak játszani”

SAM_0278Egyéb Mozdulj Gamer programok

TNT célba rugás

SAM_0275

 

Csocsó

SAM_0337

Konzolok

Természetesen volt XBox One és PS4 is. Kipróbálhatták az ide látogatók a Rise of the Tomb Raidert, a Mad Maxet, a Mortal Kombat X-et és persze még sok mást is.

SAM_0134

SAM_0144

SAM_0145

SAM_0143

Logiscool

A Logiscool standjánál megismerkedhettek a játékosok a Scratch programozás alapjaival.

SAM_0251

 

ASUS ROG, Microsoft

Ahogy azt megszokhattuk, a Microsoft továbbra is kiemelt szerepet kapott, viszont az eddigiekkel ellentétben, most nem az XBOX ONE volt a középpont, hanem a Windows 10.

SAM_0139

Az ASUS “gyönyörű” PC-ket hozott ki a PlayIT-re, amiken kipróbálhattuk a legújabb videojátékokat.

SAM_0147

Összefoglalás

Ahogy azt az elején írtam, a tavaszi PlayIT-hez képest hihetetlenül sokat javítottak a rendezvényen. Én nem is igazán találtam komoly hibát a rendezvényen, talán a legsúlyosabb az, hogy az önkéntesek továbbra se voltak jól tájékoztatva. A legtöbb önkéntes, sőt a biztonsági őrök se tudták, hogy nekünk sajtós jeggyel rendelkezőknek be lehet-e lépni a rendezvényre a látogatók előtt.

Hamarosan elkészül a rendezvényen készült interjúkból összeállított cikk is.

Translate »