Oldal kiválasztása

Anno 2205 – Bemutató

Anno 2205 – Bemutató
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Anno 2205 számomra az eddigi legjobb és talán legteljesebb Anno játék képét adta. Egyszerre több kolóniát vezérlünk és biztosítjuk gazdaságukat.

A cikk a játék preview buildje alapján készült, semmi sem végleges még.

Az Anno 2205-ben a célunk, hogy egy nagyvállalatot alapítva saját űrprogramot valósítsunk meg, és benépesítsük a Holdat. A játék elején kiválaszthatjuk a vállalatunk nevét és logóját, majd a felajánlott különböző területek és nehézségi fokok közül kiválasztjuk a játékstílusunknak megfelelőt.

Ezután kapunk egy területet, ahol elkezdhetünk terjeszkedni, munkásokat toborozni és a szükségleteiket kielégíteni. Minél fejlettebb a kolóniánk, annál magasabbak az elvárásaik. Itt jön elő a játék szerintem egyik legerősebb pontja, mégpedig a különböző szektorokon való terjeszkedés. Ezen a zónák nem csak a környezetükben és kinézetükben térnek el, hanem mindegyiknek meg van a sajátos erőforrása, amit ki tud termelni. Például a sarkvidéki területen lévő munkásainknak gyümölcsre van szüksége, de azt nem tudnak ott helyben termelni, ezért kereskedelmi útvonalat kell felállítanunk a mérsékelt övben lévő kolóniánkkal, és a megfelelő nyersanyagot egyik szektorból a másikba átszállítva kielégíthetjük a termeléshez szükséges igényeket.

Ezen felül érdekes mechanizmus az, hogy a sarkvidéki területeknek hőmérséklet növelésre van szükségük. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy az ipari épületek köré építjük a lakóépületeket, így felhasználva a gyárak által létrehozott hőt. Ez szerintem egy kifejezetten jó megoldás arra, hogy a játékost tudatos építésre kötelezze, ne csak szimplán a látszat miatt építse a települését. Az itt termelt egyedi nyersanyagokat nem tudjuk ezen a szektorban felhasználni, ezért a kereskedelmi útvonalunk segítségével a mérsékelt övbe visszajuttatva azokat késztermékké tudjuk alakítani, amivel az űrprogramunkat tudjuk segíteni. Ebben a szektor rendszerben már most hatalmas potenciál van, de belegondolva, hogy egy ilyen távoli jövőben játszódó történetről van szó, igazából akármivel előállhatnak a készítők területek és nyersanyagok terén.

A játékbeli segítőnk (aki lényegében a tutorial mód szerepét tölti be) meglepően kedvesen magyarázza el a játékosnak a teendőit, és hogy milyen funkciót merre talál. Semmi kivetni valót nem találtam vele kapcsolatban, mindent elsőre megértettem általa. Nincs meg az a kellemetlen érzés, mint elég sok játéknál, hogy lenézően „szól a játékoshoz”, mintha sürgetni akarná őt.

Teljesítmény szempontjából jelenleg is jól optimalizáltnak tűnik a játék, maximum beállítások mellett sem érzékeltem semmiféle komolyabb teljesítmény csökkenést, csak a videók alatt, amiből nem volt valami sok. A szektorok egy univerzum térképhez hasonló felületen érhetőek el. Ha másik területre lépünk, akkor azt itt tudjuk kvázi betölteni. Addig még a töltés tart, szabadon tevékenykedhetünk a térképen, és amikor elkészült a betöltés, egy kis ikon jelzi nekünk, hogy készen áll a játék a belépésre.

A csatákat teljesen szétválasztották az „építős” résztől. Ezek a Crisis Sector nevet kapták. Jelenleg nagyrészt tengeri csaták vannak, ami szerintem elég semmitmondó még jelenlegi állapotában. Ezek teljes mértékben opcionálisak, de teljesítésükért ritka nyersanyagokat kaphatunk, amit fel tudunk használni, de ezeket a helyi kereskedőtől vagy a quest rendszer használatával is ugyan úgy megkaphatjuk. Ergo ha valaki csak építkezni szeretne, mert annyira nem megy jól neki az RTS műfaj, akkor azt is ugyan úgy megteheti. 

A játék szerintem az egyik legkönnyebben megtanulható az Anno szériában. Bárkinek tudom ajánlani nyugodt szívvel, még akkor is, ha nem járatos az ilyen típusú játékokban. Alig várom, hogy kipróbáljam majd a teljes verziót is, ami idén novemberben érkezik.

 

Translate »