Oldal kiválasztása

Skyshine’s BEDLAM – Játékteszt

Skyshine’s BEDLAM – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy csapatközpontú roguelike játék, ahol a Dozerünket kell átvezetni egy poszt-apokaliptikus sivatagon, miközben figyelünk, hogy se üzemagyagból se ételből ne fogyjunk ki.

Skyshine’s BEDLAM. Azért nem csak BEDLAM, mert egy ilyen nevű FPS játék már volt Steamen, így másik név kellett. A játék stílusát úgy tudnám leírni, hogy a Mad Max, FTL, The Banner Saga, XCOM: Enemy Unknown és The Oregon Trail jó és kegyetlen tulajdonságait összegyúrjuk, és abból megszületne ez a játék. Egy nagy térkép szerű felületen haladunk Dozerünkkel Bysantineból Aztec Citybe, miközben a többi nép és a sivatag fenyegetéseit próbáljuk túlélni.

A játékot három nehézségben indíthatjuk: Easy, Normal, BEDLAM. Az Easyt maximum ilyen tutorial szerűnek ajánlom, mert ha átérünk Aztec Citybe, akkor lényegében ennyi volt a játékunk, ellentétben a másik játékmódokkal, ahol az igazi kihívás csak Aztec City után érkezik. Ezen felül easy módban még új népeket sem tudunk unlockolni egy következő végigjátszáshoz.

A játék során több dolgot kell menedzselnünk: utasok száma; nyersolaj; hús; power cell, ami a Dozerünk fejlesztésére és a fegyverek vagy equalizerek használatára szolgál. Ezekkel jobb takarékoskodnunk, mert minden pont közötti utazás elég szépen használja el a nyersanyag készletünket, így ha nem fejlesztjük cellából, akkor igen hamar megáll a kocsink a semmi közepén.

Amint csatára kerül a sor, kiválaszthatjuk a harcosainkat, amikből minél több van, annál kisebb a szorzó a szerzett nyersanyagokra. A harcosok négy csoportba sorolhatóak: Deadeyes (mesterlövészek, kevés hpval és nagy hatótávval); Frontliners (lényegében ők a tankok, akik gyorsan tudnak mozogni és sok élettel rendelkeznek); Threnchers (szintén elég gyorsan tudnak mozogni, és sörétes puskájuk lövése hátrébb tolja az ellenfeleket;  Gunslingers (szerintem elég gyengék, jó tulajdonságuk, hogy amenyniben megütik őket, általában visszalőnek rájuk). A csatatér lényegében egy nagy háló, ahol fedezékek és bónusz nyersanyagok vannak elszórva. Minden körben 2 akcióra van lehetőségünk, ami vagy mozgás vagy támadás, vagy mindkettő. Ezen felül használhatjuk még a Dozerünk fegyvereit is vagy a megszerzett equalizereket is, ami lényegében vagy bónuszt ad nekünk, vagy az ellenfeleinket gyengíti valamilyen szinten. Ár/érték arányban én a fegyvereket jobbnak tartom, mert például a nuke elég szépen le tudja tisztítani a pályát relatív olcsón. Amennyiben nagyon sokat tökölünk egy harcban, akkor az ellenfél „BLITZOMETER”-je feltöltődik, és kettő helyett három akciót tud végrehajtani a következő körben. A csata során egységeink Veteránná fejlődhetnek, ami vizuális és stat beli változásokkal jár.

Meg kell mondanom, hogy nagyon okos az AI. Nagyon sokszor jártam úgy, hogy inkább feláldozta az enemy egyes karaktereiket, csak hogy befusson és azonnal kiszedje a veterán deadeyeom, ami hátul próbált megbújni. Elég sokszor találkoztam azzal is, hogy nyerésre álltam, de beleszorítottak egy csapdába és felrobbantam emiatt majd jött a defeat. Ezen a ponton kell megemlítenem, hogy amelyik harcosunk meghalt, az örökre halott marad.

A Banner Sagához és az XCOMhoz képest ez a játék sokkal rövidebb végigjátszásokkal rendelkezik. Az első végigjátszásom körülbelül 1,5 óra volt. Ez nem azt jelenti, hogy ennyire nincs tartalom a játékban, hanem szimplán arra épít a játék, hogy sok, különböző játékélményben legyen részünk. Minden kezdet valami újat tartogasson a számunkra (kivéve, ha easy módban játszunk, mert ott nem kapunk ****-t se).

Összefoglalva az eddigieket a Skyshine’s BEDLAM egy nagyon jó stratégiai játék, ami egy hamar nem fog elengedni minket, ha ráéreztünk a játék mechanikájára. A grafikai világa nagyon egyedi, és a könnyű irányítását bárki pillanatok alatt el tudja sajátítani. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Értékelés: 8,5/10

:galeria:

Translate »