Oldal kiválasztása

Zombi – Játékteszt

Zombi – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A ZombiU visszatért. Már a nevéből az U-t elhagyta, de az alapok a régik. Az élőholtak ellepték London utcáit, a boldogulásod nem lesz könnyű, de egy rejtélyes hang segíteni fog.

A ZombiU pályafutása Wii U nyitócímeként kezdte, nem is szerepelt rosszul, de nem hozott akkora áttörést, mint várták. Egy ideig pletykálták, hogy érkezik a folytatása, de már multiplatform címként, de helyette az alapjátékot kaptuk meg felújítva. Nem is jártunk olyan rosszul.

A játék elején véletlenszerű túlélőt kapunk, akivel egy rejtélyes hang közli, hogy jobb lesz menekülni, mert mindent elleptek a zombik. El is vezet minket a rejtekhelyére, ahol persze őt nem találjuk, de mostantól ez lesz a menedékünk, ahol lepihenhetünk (ez a mentés), és minden fontosabb pályarészt elérhetünk.

A rejtélyes segítőnk fogja a feladatok egy részét adni, adott zónákban kell meghaceklnünk a kamera rendszereket, így kapjuk meg a térképet is, hogy tudjuk, merre kell mennünk. De több NPC-vel is találkozhatunk, akik nem akarnak megölni minket, inkább feladatokkal látnak el, és mindegyik máshogy reagált a zombikra. Így igazi szélsőségeket láthatunk.

De ha már ennyit beszéltem az NPC-kről akkor már érdemes saját karakterünkről is. Véletlenszerűen generált túlélőt fogunk kapni, akiért valódi felelősséget nem kell vállalnunk, így nem is fogunk igazán kötődni hozzá. De mire is gondolok? Ha az adott karakterünk elhalálozik, akkor kapunk egy újat, de az előzőnél marad minden felszerelés, és már zombiként fogja róni a köreit. Ez egy kicsit érdekes színfoltot, visz a játékba. 

Ami még különlegessége a játéknak, az az UV fénnyel ellátott kameránk. Ez Wii U-n ugye a GamePad miatt adott volt, de hogyan is ültették át a jelen generációs konzolokra és PC-re? Nagyon ügyesen csinálták meg, jár is tőlem a piros pont: megnyomunk egy gombot, és már is felcsapta karakterünk a kamerát és pásztázhatjuk a területet. Kijelzi az összes olyan tárgyat vagy hullát, akiket átnézhetünk, de jelzi, ha veszély forrás lehet egy földön fekvő hulla. Illetve, ha nem akarjuk a kamerát felkapcsolni, egy gombnyomással szonár jelet küldhetünk ki, és a térképen kijelzi a zombikat, akik járkálnak a környéken.

A Zombik elintézésére több módunk is lesz. Az első, és legtöbbet használt a krikett ütő lesz, amivel pár csapás után kivégezhetjük a ránk törő élőholtakat. A lőfegyverek sem maradhatnak ki. Találkozunk kispisztollyal, shotgunnal, de gépfegyvert is szerezhetünk. Ezeket csak a végszükségletben érdemes használni, mert a közelben lévő összes zombit oda vonzzák, és így a saját dolgunkat nehezítjük meg. De figyelemelterelést is használhatunk, ha nincs kedvünk harcolni, ilyenkor a nálunk lévő fáklyából egyet kell eldobnunk, és ez magához vonzza az ott lévő összes zombiz.

 Ha már a felszerelésünk szóba került, érdemes még a táskánkat is megemlíteni, amiben korlátozott férőhely van, így mindig meg kell fontolnunk, hogy miket tartunk magunknál, és amikor a táskánkba turkálunk nem áll meg az idő a játékban, így érdemes mindig körbenézni, nehogy meglepetés érjen minket.

Miután Wii U-ról nem gyakran kapunk portot, így ennek a minőségét is érdemes megemlíteni. Kifejezetten jóra sikerült, szépen skálázható minden, nem felejtettek ki semmit, ami sok portnál megszokott. Elég csak a Final Fantasy-ket megnézni. Sokan nincsenek megelégedve a Wii U-s játékok grafikájával, viszont itt nincs probléma. Látszik, hogy nem mai darab a játék, de bőven vállalható így 2015 végén. 

A Zombi minden túlélőjáték rajongónak ajánlott, remek atmoszférája van, és a félelem érzet is megjelenik sok helyen, amikor mindenünk bedöglik, és halljuk a zombik hörgését. Látszik, hogy nem mai darab, de szórakoztató, és az ára is baráti. Az optimalizálás is remekül sikerült, ilyen minőséget várunk el.

Értékelés: 8,5/10

Translate »