Oldal kiválasztása

Badland Game of the Year Edition – Játékteszt

Badland Game of the Year Edition – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Milyen is lenne, ha sikeres mobilos játékok megjelennének konzolokra is? Lenne olyan, ami hozza az élményt, amit elvárunk tőle, de több lenne, ami nem adná vissza azt, amit elvárunk tőle.

A Badland mobilokra jelent meg először, és ott szép sikereket ért el nagyon szép látványvilága miatt, és végtelenül egyszerű irányítása miatt. De ez a formula mennyire lehet sikeres mondjuk Wii U-n? Felemás érzéseket fog kiváltani belőlünk.

Első körben inkább a pozitív részeket nézzük meg. A látványra semmi panaszunk nem lehet, mert bár maga a karakterünk, akit irányítunk, és a pálya fekete, a hátterek szépen és részletesen ki vannak dolgozva. Sőt meglehetősen változatosak a pályák is, és a hozzájuk tartozó élet megnehezítő részek is.

Azt még érdemes megemlíteni, hogy kicsi, repkedő karakterünk képes a méret változtatásra, de ezt nem tudjuk bármikor használni, csak amikor a pálya adott része megköveteli. Ilyenkor elszórva találunk bogyókat, amiket fel kell szednünk. Illetve van, amikor klónoznunk kell magunkat, így is megoldani az adott részt.

Az irányítás már kemény dió, hogy hova is tartozzon. Az jó dolog, hogy megtartották a faék egyszerű, "egy gombot nyomkodok és repülünk előre" rendszert, de sajnos nem használták ki a GamePad-et. Hiába van ott az érintőkijelző, nem használhatjuk, csak a hátsó gombokat nyomkodva jutunk előre, és ez számomra szívfájdító.

Lehet az én hibám, de engem annyira nem tudott megragadni a játék. Lesarkítva, de ez komolyabb flappy birdre hasonlít számomra. Amikor már századik alkalomra próbálom ugyanazt a részt, mert véletlenül nem annyiszor nyomom meg a gombot, mint a fejlesztők szeretnék, és ezért kilapulok valahogy, az nem az én világom. 

A Bandland egy jó játék azok számára, akik szeretik a mindent precízen kiszámolt, ügyességi címeket. Akik nem szeretik ezt, jobba, ha elkerülik. Nagyon sok pálya van a játékban, amik érdekesek is, de akkor is csak egy bizonyos réteg fogja értékelni.

Értékelés: 6/10

Translate »