Oldal kiválasztása

MondoCon 2015 nyár

MondoCon 2015 nyár
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy újabb nyári MondoConon vagyunk túl, amin ismét remek élményeket szerezhettünk, és sok érdekes programot láthattunk. Ráadásul két szemszögből is elolvashatjátok milyen volt.

Ha itt a nyár, akkor a MondoCon sem maradhat el, ami most csak egy napos volt, de hangulat folyamatosan a maximumon pörgött. Hála a sok színes programnak, és a több, mint 10 ezer kilátogatónak, amivel majdnem túlszárnyalták a kétnapos tavaszi Con-t.

NepTum véleménye következik

MondoCon

Hiába van a rendezvénynek egy Gamer része, a kilátogatók java a MondoCon miatt érkezik, ami ismét remekül sikerült. Ráadásul kiváló ötlet volt, hogy a nagyszínpad a szabadban volt, így sokkal közelebb éreztük magunkat az ott lévő programokhoz. Persze a legnagyobb érdeklődés a Cosplay versenyt övezte (amit meg is értünk), és nagyon jól sikerült munkákat láthattunk.

Míg kint, a bejáratoknál kígyózó sorokat láthattunk, és kavarogtak is az emberben a gondolatok, hogy ha mindenki beszabadul, akkor mérhetetlen tömeg fog kialakulni, de kellemesen kellett csalódnunk. Kényelmesen lehetett sétálni, persze kialakultak gócpontok, ahol állandó tömeg volt, de azokat el lehetett kerülni. Viszont csalódottan láttam, hogy a vásárcsarnok melletti út, ami a 16-os csarnokhoz vezet, le volt zárva, de a vásárcsarokon keresztül át lehetett oda menni, viszont csak 1 ki- és bejárat volt, ahol folyamatosan özönlöttek az emberek, így azon a kis szakaszon átjutni szenvedés volt. Persze a hosszabb utat is választhattuk, ahol megkerültünk mindent.

Más negatívummal nem találkoztam. Ami még nagyon tetszett, hogy az összes nagyobb Cosplayes csapat. Gondolok itt a Star Wars, Csillagkapu, Gyűrűk Urásokra, akiknek a standjai kint voltak a szabadba, és sok érdekességet láthattunk, ha oda sétáltunk. Ezen felül voltak olyanok is, ahol relikviákat is vásárolhatunk.

MondoGames

Sokat gondolkoztam a helyszínen és a napokban is, hogyan kellene megfogalmaznom a MondoGames részt. Egyszerűen a MondoCon tökéletes ellentéte volt. Az előbbi teli volt élettel, a szabadban mindenki jól érezhette magát. Ha már csak körbenézett bárki, egy jó érzés töltötte el. Ez Gamer részről nem mondható el. A tavaszi Conon használt 16-os csarnok helyett a K épületbe kapott helyett, ahol teljes volt a sötétség és a levegő is alig járt. Sok időt nem is akart az ember ott eltölteni. Tavasszal a 16-os csarnokban sokkal jobban éreztem magam, tágasabbnak éreztem azt, talán a természetes fény miatt. A kajás rész is jobb helyen volt ott, mint a Vásár csarnokban. Lehet remek volt ott is a hangulat, de inkább kint nézelődtem és készítettem fotókat.

Alex_Suzuya véleménye következik

Az elmúlt évek alatt, ahogy azt már megszokhattuk idén nyáron is megrendezték a Hungexpoban a MondoCont, ahol rengeteg program várt a látogatókra. Persze volt még rengeteg más dolog is: cosplayerek, japán ételek, izgalmasabbnál-izgalmasabb árusok.

Volt tánc, zene, karaoke, előadások, különböző versenyek (tánc, rajz, videojáték) és még papírsárkány röptetésre is volt lehetőség! Meleg, de még kellemes időjárással telt a nap. Az eseményen több, mint 10 000 ember jelent meg, a legapróbbaktól egészen a nyugdíjas nagymamákig bezárólag minden életkornak voltak képviselői. De hát erről szól a MondoCon, itt mindenki egy jót tud szórakozni. Sajnos a rendelkezésre kibocsátott terület nem bizonyult elégnek, nagyon nagy volt a tumultus mindenhol. Reméljük következő alkalommal több hely és épület lesz majd nyitva. Még annyi negatív véleményt mondanék, hogy a sushi készítőket borzalmas helyre tették… A vásárcsarnokban kaptak helyet, ráadásul nem egy félreeső zugban, hanem a közlekedés középpontjában, így a sorban állók állandóan a sétálók útjában helyezkedtek el, arról már ne is beszéljünk, hogy mire sorra kerültünk eltelt 1,5 óra. Emiatt én például lemaradtam a sárkány röptetésről, de a sushi finom volt, mint mindig.

Minden más pozitív volt: az emberek úgy általában (kivételek voltak, de nem vészes), a programok, és akármerre csak nézett az ember mindenhol cosplayerek! Az AMV-ket most a karaoke termében vetítették le, és az első három helyezettet is megmutatták. A tavaszi MondoCon-on a főcsarnokban vetítettek, és az első hármat egy későbbi időpontban mutatták be. A főcsarnokban League of Legends, Heroes of the Storm és egyéb videojáték bajnoksága zajlott. A Kultúr Korner színpadánál betekintést nyerhettünk a fegyverek készítésének mesterségébe is. Két előadás is történt, biztos, hogy most mindenki, aki részt vett arról ábrándozik, hogy elkészítse a saját kardját.

Szerintem a leglátványosabb dolog természetesen ez alkalommal is a Kerepesi út Burger King-je volt, amikor MondoCon-ról beestek az éhes otakuk és cosplayerek. Az ártatlan, a rendezvényről vagy úgy egyáltalán erről a világról semmit nem sejtők megszeppenve csodálkoztak, hogy mikor kerültek át egy alternatív univerzumba, és nem értettek semmit, de mivel hirtelen ők lettek kisebbségi helyzetben csendben maradtak. Ha az ember nem is kíván enni, ezért a látványért akkor is érdemes benézni oda kora délután.

Összegzés

Összességében elmondható, hogy ismét egy remek MondoCont kaptunk, ahol változatos programok várták a kilátogatókat, és a családias hangulat még mindig jellemző az egészre, hiába növekszik az érdeklődés. Ez az, amit érdemes lenne mindenkinek megtapasztalnia legalább egyszer. A MondoGames miatt fáj a szívem, de remélem, az őszi rendezvényen kicsit változtatnak rajta, mert látszik, hogy sokan érdeklődnek aziránt is. 

Persze sok-sok képet is készítettünk amit ITT találhatok!

Az őszi MondoCon október 17-18-án lesz megrendezve a Hungexpón! Mi biztosan kint leszünk!

Translate »