Mario Party 10 – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Házibulikról lehetetlen objektív stílusban nyilatkozni, én sem próbálom meg, de az bizonyos, hogy a Hudson Soft több konzol-ateistát térített meg a sorozattal az idők során, mint bárki előttük.
A Mario Party 1998-ban robbant be Nintendo 64-en, egycsapásra multiplayer-szentéllyé avatva a konzolt. Az interaktív társasjáték elé még az is leült, akit a videojátékok egyébként hidegen hagytak, hiszen egyszerre négyen versenyezhetünk végtelenül magától értetődő és ugyanennyire mókás és változatos minigame rendszerben.
A sorozat 17 év alatt véleményem szerint minden kiadással nyert valamit, hol egymás szívatására, hol a játékélményre helyezve nagyobb súlyt, nem beszélve az anyacégről, hiszen a csata hevében számtalan kontroller helyezte át székhelyét az örök vadászmezőkre, ahova a törött, rossz dolgok jutnak, ugye. (Lásd még: Pokol.)
Szimpatikus szokás a franchise fejlődésében, hogy a fejlesztők mindvégig igyekeztek az adott konzol lehetőségeit ügyesen kihasználni, gondolok itt példának okáért arra, hogy ha nincs a Mario Party 6, valószínűleg elkerüli a figyelmem az a tény, hogy a GameCube-hoz gyártottak mikrofont.
Ennyi évig egy fejlesztő kezében tartani egy játékot azonban általában azzal jár, hogy felüti fejét a zsibbadt lustaság, s egy újításként prezentált egyszerűsítés akár komoly károkat is tud okozni a jövőre nézve. A Wii-re készült kilences házibuli például egy közutálatnak örvendő kocsikázós játékmódot hozott, mely a tízesben is bent maradt, biztos, ami biztos.
Ám a Mario Party 10-ben nem egyetlen fok laza a dicsőség képzeletbeli lajtorjáján.
Nyilván helyet kaptak a gyűjthető Amiibo figurák, melyeknek több-kevesebb (általában kevesebb) sikerrel próbálnak funkcionalitást kierőszakolni a legtöbb új Nintendo-megjelenésben. Az Amiibo party során a GamePadhez érintgetve kedvenc figuránkat lépdelhetünk a főjáték eme lebutított verziójában, ami csak annyiból különleges, hogy végre nem a közös mesevonattal kocsikázunk, cserébe a világ leglineárisabb Gazdálkodj okosan! pályáját sikerült prezentálni e célra.
A főjáték során szintén keveset kell várni, mielőtt rokonaink, létező vagy láthatatlan barátaink egy hasonló feliratú GameCube-lemezzel kezdenek szemezgetni a polcon.
A kilencedik rész legnagyobb negatívuma, a telekocsi-mód semmivel nem lett nagyobb élmény három év alatt, de végre találtak rá okot, hogy a csapat ne mozoghasson különállóan a játéktéren, mivel akár kedvenc Főtekink szerepét is átvehetjük, a többi játékost üldözve a Bowser Party-pályákon. Ez a mód kifejezetten vicces, de talán mondanom sem kell, hogy elsősorban a Bowsert irányító játékos számára.
Ezenkívül természetesen megkapjuk a klasszikus Mario Partyt is a csomagban, ahol a masiniszták random sorrendbe rendezése után egy-egy körre teljhatalmú kapitányává válunk járművünknek, e szerep minden kedvező és fájdalmas következményével számolván. Ezzel a húzással sajnos száműztek mindenféle kompetitív elemet a játékból, hiszen amennyiben csillagaink számát szeretnénk növelni, és végül diadalmaskodni, csakis a másik hibájában illetve a vakszerencsében bízhatunk. Legjobban úgy fogható meg a jelenség, ha a közös járművet távolsági buszként képzeljük el, megállók és WC-kabin nélkül, kissé besörözve. Vagy aki esetleg volt már börtönben, az előhívhatja azokat az élményeket is. Általában az nyer, aki véletlenül több szerencsemezőn hajt át, az eredményt befolyásoló minijátékok száma zavaróan kevés.
A zenével és a mesés látvánnyal természetesen semmi baj nincs, de a játékmenet, amiről ez az egész szólna, nem biztos, hogy órákra leköt bárkit hét éves kor felett.
Érdekes fordulat a Wii U-n úttörőnek számító „game achievement unlock” funkció, ám az online játék lehetőségének komplett hanyagolása az internet korában a „mindenesetre szokatlan” kategóriába esik. Ebből a szempontból klasszikus házibulinak számít a játék, hiszen aki játszani akar, annak fizikailag jelen kell lenni a nappaliban.
Az esetleges eljövendő DLC-k miatt sokan számítanak arra, hogy később még csiszolódik a játék, de őszintén szólva erősen kétlem, hogy ez megtörténhet. Ha mégis, a feladat már adott.
Értékelés: 7/10
