Oldal kiválasztása

MondoCon 2015. tavasz – Élménybeszámoló

MondoCon 2015. tavasz – Élménybeszámoló
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ahogy az már szokássá nőtte ki magát, idén tavasszal sem maradhatott el a MondoCon. Sok színes program várta a kilátogatókat, illetve a remek hangulat is garantált volt.

Még mielőtt elmerülnék részletesebben a MondoCon beszámolójában, előre leszögezem, hogy életem első Conján lehettem kint. Szerintem ennél jobb élményekkel nem is gazdagodhattam volna elsőre. Így az egész beszámolómat egy rövid történettel kezdem, ami reményeim szerint bemutatja, hogy miről is szól egy ilyen esemény.

Korán érkeztem a helyszínre, mert még nem ismertem a járást és a beengedési szokásokat. Talán látszott rajtam nagyon is, hogy korábban még nem voltam ilyen rendezvényen, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy csoport integet nekem, hogy menjek oda. Szó szerint ugyan nem tudom felidézni, mit mondtak, de a lényege megmaradt: „a Conra látogatók egy hatalmas család, nyugodtan menj oda bárkihez beszélgetni, szívesen fogadják az újakat. Senki se maradjon egyedül, aki ide kilátogat.” És tényleg ilyen élményekkel tértem haza. Szóval nem biztos, hogy eljut hozzájuk ez a cikk, de ha mégis: köszönöm nekik, hogy már az első percektől fogva egy ilyen közösségben lehettem.

A kis kitérő után jöhet maga a rendezvény! Szerencsére mind a két napon kint tudtam lenni, így sok-sok érdekes programot láttam.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.926420130733831.1073741870.106020706107115&type=1

Maga a rendezvény két részre bontható. A gerincet adó MondoCon a japán kultúrával, animékkel és a hozzájuk tartozó kiegészítésekkel foglalkozik. Így persze nagyon sok cosplayest láthatunk kint, akiken látni, hogy hosszú napokat-heteket vagy akár hónapokat ölnek egy-egy ruhájuk elkészítésébe. Nyugodtan le lehet szólítani bárkit egy kép erejéig, vagy ha kérdés merül fel, arra is választ kaphatunk.

Persze az ilyenkor megszokott cosplay-verseny sem maradhat el, de más programok is voltak, gondolok itt az AMV versenyre, az AnimeKrimire, de a Magyarországon fellelhető cosplayes csoportok is képviseltették magukat (pl.: Star Wars, Csillagkapu, Gyűrűk Ura), akik bemutatókat is tartottak.

Többféle kerekasztalt is megrendeztek, ahol sok érdekes témában tájékozódhattak az érdeklődök, de kérdéseket is fel lehetett tenni. A karaoke és a DDR sem maradhatott el, aminél mindig sokan voltak, és a Just Dance is folyamatosan pörgött.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.926420130733831.1073741870.106020706107115&type=1

Aki esetleg a távol-keleti ételeket szerette volna kipróbálni, azt Miso leves, sushi és társai várták a büfében. De a hagyományosabb hotdog, hamburger is kapható volt.

A rendezvény másik nagy része a MondoGames, ahol jó pár játék döntője zajlott a helyszínen. Találkozhattunk Heroes of the Stormmal, CS:GO-val, Hearthstone-nal, StarCraft 2-vel és League of Legends-zel is. Az összes mérkőzésről elmondható volt, hogy remek kommentátorok közvetítetek és sok meccsnél meglepő fordulatokat láthattunk.

A 16-os csarnok volt a fő gamer rész, itt rendezték a legtöbb döntőt, amikre nagy volt az érdeklődés, rendszerint alig lehetett látni üres székeket. A két nagy konzolgyártó sem maradhatott ki, így pár darab PS4 és Xbox One is volt a helyszínen Ezt a kínálatot egészítette ki pár darab régi konzol, amikről úgyszintén elmondható, hogy mindig foglaltak voltak.

A vásári szekció sem maradhatott el, amely egy külön csarnokba került, ráadásul a rendezvény kellős közepén, így talán nem meglepő, hogy a szombati tumultusban annak, aki vásárolni szeretett volna, vagy ki kellett várnia, hogy odaférjen a kiszemelt részhez, vagy később kellet visszanéznie. Vasárnapra már mérséklődött a helyzet, így nyugodtabban lehetett nézelődni és a pénzünket költeni.

Ha már említettem a létszámot, érdemes megjegyezni, hogy a szombati napon ténylegesen érezni is lehetett, hogy nagyon sokan jöttek el. Viszont mivel a Conon volt szabadtéri rész is, így nem bármikor kiszabadulhattunk a tömegből, és kényelmesen lehetett sétálni, piknikezni, ha ahhoz volt kedvünk. Összesen kb. 12 000 ezer ember járt a rendezvényen, ami elismerésre méltó szám.

A MondoCon egy remek rendezvény, aminek a közössége fantasztikus. Érdemes mindenkinek legalább egyszer megtapasztalni, hogy milyen is egy Con. Ha nem is az anime szekció érdekli, hanem a gamer részleg, akkor is megtalálhatja a számításait. Remélem, lesz még lehetőségem kilátogatni Conokra, mert feledhetetlen élményben volt részem.

Translate »