Oldal kiválasztása

Screamride – Játékteszt

Screamride – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hullámvasút-szimulátorral előrukkolni 2015-ben több mint merész vállalkozás. A Frontier Developments és a Microsoft mégis életképesnek találta a koncepciót, így a Screamride új és előző generáción is tiszteletét teszi.

Vidámparki szimulátorról, konkrétabban hullámvasút-menedzselésről első körben mindenképpen a több számozott részt is megélt RollerCoaster Tycoon-széria juthat eszünkbe. A nagy előd szellemi örököseként érkező Screamride a tavalyi gamescom rendezvényen lett bejelentve, február közepén landolt a demo verzió, a végleges verziót pedig március 6-tól kereshetjük mindkét forgalomban lévő Xbox-generáció kínálatában. A játék egy, a valóságtól merőben elrugaszkodott világba kalauzol minket, ahol az emberek kitörő örömmel konstatálják, ha egy nagyobb kanyarban kisodródik a hullámvasút kocsija, és nagy robbanások közepette egész épületeket dönt romba. Eztán pedig nem többszörös bordatöréssel kerülnek kórházba, hanem egy pillanat alatt felpattannak, és már rohannak is részt venni a következő meneten.

A Screamride három plusz egy játékmódon keresztül mutatja be az őrült kalandpark életét. Ezek közül az első, a ScreamRider adja át a hullámvasutazás tényleges élményét. Itt a kocsit fogjuk irányítani a megadott pályán, vagyis nekünk kell gyorsítani, lassítani, felszedni a sebességnövelő boostokat, időzíteni az esetleges ugratók utáni pontos landolást, a kanyarokban korrigálni a dőlésszöget. Pályánként kapunk különböző extra célokat is, ezek teljesítése tovább növelheti a menetek végén megkapott csillagaink számát. Ezek a csillagok mind a három fő játékmódban fontosak lesznek, mivel az új fejezetekbe való továbbjutás megfelelő mennyiségű megszerzett csillaghoz lesz kötve. A szisztéma lényegében megegyezik azzal, amit a manapság népszerű mobiltelefonos játékokban megszokhattunk.

A második játékmód a Demolition Expert, mely egyfajta három dimenziós Angry Birds-ként írható körül. „Túlzottan” vállalkozó kedvű emberkéink ezúttal egy kapszulában foglalnak helyet, nekünk pedig ezt a kabint kell megpörgetnünk, természetesen a lendületet és az irányt is pontosan megadva, azzal a céllal, hogy a legtöbb épületet, kijelzőt és egyéb, a pályán fellelhető elemet a földig romboljunk, majd ezáltal minél több pontot szerezzünk. Fordulónként adott mennyiségű kilőhető kapszula áll rendelkezésünkre, a pályákat pedig idő előtt is bármikor befejezhetjük, ilyenkor a tarsolyunkban maradt kabinokért komoly bónuszpontok ütik a markunkat.

:galeria:

Harmadszorra az Engineer módot kapjuk. Itt az építkezésé a fő szerep, hiányos hullámvasutakat kell kiegészítenünk, olyan módon, hogy a lehető legizgalmasabb élményt nyújtsák, vagyis a legtöbb pontot lehessen rajtuk bezsebelni egy kör alatt. Ez a játékmód igényli talán a legtöbb kreativitást és a legtöbb befektetett munkát, de a sikerélmény is azonos mértékben növekszik a feladatok nehézségével.

A fentebb plusz egyként említett játékforma pedig egy hullámvasút-kreátor, ahol teljesen nulláról kell indulni, a kezdetektől tervezhetjük meg álmaink hullámvasút-rendszerét. Mivel a játékban csak egyjátékos mód szerepel, az egyetlen út a közösségi élmény felé (az online ranglistákon kívül) ezeknek a saját kreálmányoknak a megosztása lesz. Igaz, erre az Xbox One nyújt csak lehetőséget, előző generáción kimaradt ez az opció.

A grafika kellemes, enyhén rajzfilmszerű, sőt a víz különösen szépre sikerült, de összességében ne várjunk tőle túlzottan sokat. A környezet az utolsó kis épülettől egészen az égen cirkáló léghajókig rombolható, a magába roskadó tornyok fizikája hibátlan, ez külön elismerést érdemel. Persze az is látszik, hogy nem a vizuális élmény maximalizálása volt a készítők célja, sokkal inkább a mókafaktorra koncentráltak. És többé-kevéssé sikerrel is jártak. A Screamride elsőre meglepően szórakoztató, könnyen tanulható játék, de összhatásban nem nyújt korszakalkotó teljesítményt. A magasabb szinteken megjelenő újabb mechanikák ellenére is viszonylag hamar bele lehet unni, a szavatossága tehát elég alacsony. Sokadik alkalommal már nem lesz vicces a kisodródó kocsival pusztítani, vagy elvetemülten nyakatekert sínrendszereket kiépíteni. Nem csak az új pályákat feloldó csillagok gyűjtögetése emlékeztet egy mobiltelefonos címre, az egész Screamride-élmény közel teljes összefoglalása így hangzik: kedves mobiljáték nagyképernyőn, melyet hamar megkedvelsz, de még hamarabb rá is unsz, és nem valószínű, hogy egyhamar újra előveszed.

Értékelés: 6/10

Translate »