SpongyaBob: Ki a vízből! – Filmkritika
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Az év első igazi pozitív csalódása az Antonio Banderas szereplésével bemutatott SpongyaBob-nagyfilmhez kapcsolódik. Meglepően pörgős és vicces, kicsik és nagyok számára is szórakoztató filmre ülhetünk be a mozikba, 3D-ben.
Na jó, azt azért én sem állítanám, hogy ez a film lenne Banderas színészi karrierjének csúcspontja, de láthatóan jól érzi magát a kalózos szerepben, és valljuk be, Johnny Depp szereplésével mindez nem működött volna. De nézzük inkább, mi motiválja hősünket, Burgerszakállt, hogy összeakassza a bajszát SpongyaBobbal és barátaival!
Burgerszakállnak nem másra fáj a foga, mint Bikinifenék titkos herkentyűburger-receptjére, és ennek megszerzésében nem más lesz a segítségére, mint a film elején megismert mágikus könyv, amelyben a történetet átírva mindenki a saját szája íze szerint alakíthatja az események folyamát. Az alap kiindulópont tehát egy történet a történetben, amely szépen keretbe is foglalja a film történéseit.
Mindezek után talán nem meglepő, ha azt mondom, a sztori íve igencsak sablonos és kiszámítható, mondhatni klasszikus alapokra épít, és teljesen szokványos elemekkel zsonglőrködik. Bekövetkezik egy katasztrófa, SpongyaBob magára marad, és egyedül eddigi ellensége, Plankton tart ki mellete, aki szép fokozatosan igazi jellemfejlődésen megy kresztül, mire végül ő is a Csapat teljes értékű tagjává válik.
A történet első kétharmada gyakorlatilag rajzfilmes környezetben játszódik Bikinifenéken, és csak néha kacsintunk ki narrátorunkra, Burgerszakállra. Az utolsó harmadban azonban elszabadul a pokol, és felrúgja a film az íratlan szabályokat, hiszen teljesen abszurd csavarok és némi időutazást követően hőseink kijutnak a vízpartra, és élőszereplős környezetben, 3D animációs megvalósításban rúgják szét Burgerszakáll hátsóját. Az eddig vezető út tele van számos kerge ötlettel és fordulattal, ám bármennyire is próbálnak szakítani a konvenciókkal a készítők, mindvégig nyomon követhető a klasszikus történetvezetés, és így abszolút kiszámíthatóvá válik a film. Ez persze nem feltétlenül baj!
Ugyanis mindvégig jól szórakozik kicsi és nagy egyaránt. Vannak tipikusan olyan viccek, amelyek a rajzfilmsorozat hardcore rajongóinak szólnak, de számos utalást és kikacsintást fdezhetnek fel a felnőtt nézők is (pl. Mad Max, Douglas Adams), ráadásul uazást tehetünk SpongyaBob agyában! Néhol teljesen pszichedelikus élményben lehet részünk (pl. az előbb említett utazás vagy az időutazás során), de sosem lassul a tempó, egyik bődültes ökörség követi a másikat, mi pedig fogjuk a hasunkat a nézőtéren a nevetéstől.
A végén még érdemes kiemelni, hogy a magyar szinkronszínészek ismét kiváló munkát végeztek, ráadásul szerencsénkre nem sok zenés betét található a filmben (valamint egy olyan zene, amit nem fordítottak le), viszont azokra maximálisan odafigyeltek a honosítást készítők (lásd pl. a film végén elhangzó rapszámot). Könnyed szórakozás céljából mindenkinek ajánlott (lehetőleg 3D-ben), függetlenül attól, hogy láttunk-e már egyáltalán akár egy SpongyaBob-részt is.
Értékelés: 7/10
