Oldal kiválasztása

Super Smash Bros. – Játékteszt

Super Smash Bros. – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Sokat kellett várni a következő Super Smash Bros. játékra, de nem kellett csalódnunk. Ha szereted a régi részeket, vagy csak még ismerkedsz vele, akkor is érdemes belevágnod.

Hosszú idő telt el az első Super Smash Bros. megjelenése óta, és közel 15 év után a Nintendo újra elővette a céghez tartozó hősöket, hogy egymásnak eressze őket egy fantasztikus party- vagy inkább hardcore-játékban.

Nos, az SSB-ről elmondható, hogy családbarát, de közben komolyabb versenyt is építettek rá. Ha csak egyszeri játékosok vagyunk, akkor is könnyen megtanulhatjuk a karakterek irányítását és a legkönnyebb kombókat, amelyekkel sikeresek lehetünk, de akár mélyebben is beleáshatjuk magunkat, hogy rengeteg gyakorlás után akár egy komolyabb versenyen is ki merjünk állni.

A játéknak egyszerű a célja: ki kell löknünk ellenfeleinket a pályáról, és persze megakadályozni azt, hogy mi erre a sorsra jussunk. Így a karakterek támadásait két fő részre oszthatjuk. Az első, amelyekkel sebzést okozhatunk, ezt a képernyő alján, a hősök képénél láthatjuk. Minél nagyobb ez a szám, annál könnyebb valakit kirepíteni. A második a lendületen alapul, így nagy erővel képesek lehetünk ellenfeleinket eltávolítani, de van arra egy minimális esélyük, hogy vissza tudnak érkezni. Persze ezeket érdemes együtt kombinálni.

Elmondható, hogy a pályák nagyon változatosak lettek, és a legtöbbjük folyamatosan változik, így nem csak ellenfeleinkre kell odafigyelni. Leginkább a négyfős harcok az ideálisak, de van, amikor 1v1 ellen fogunk megküzdeni, illetve a lehetőség adott, hogy egyszerre nyolc fő csépelje egymást, de itt már gyakran hatalmas káosszal kell szembesülnünk.

A pályák mellett a karaktermennyiséggel sem lesz gondunk, hiszen az alapjáték összesen 51 választható Nintendo-szereplőt tartalmaz (ami DLC-kel bővülhet a jövőben). Nagyon széles skálán mozognak a hősök, itt van pl. Captain Falcon, Samus, Pikachu, Mario, Link, de még órákig lehetne sorolni a választékot. 

Az SSB-ről egyfajta rendezett káosz jellemző. Mire is gondolok itt pontosan? A Wii U-s verzió rengeteg extrát tartalmaz, amelyeket feloldhatunk, és maga a káosz elsődlegesen azoknak fog feltűnni, akik nem akarnak jobban belemélyedni a játékba, és inkább azokat a játékmódokat választják, ahol van tárgyhasználat. Ezek a nyolcfős harcok, amelyeket a partyjáték jellemzi. Míg akik komolyabban játszanak vele és a tárgy nélküli módokat preferálják, továbbá maradnak a négyfős harcoknál, átlátják az egészet, és nem is akarnak majd az előbbi részekhez csatlakozni. Bármelyik csoporthoz is tartozunk, egyvalami garantált: a szórakozás.

Ha már egy bunyós játékról van szó, nem kapunk klasszikus egyszemélyes kampányt, de ezt szerintem egy ilyen játékban, ahol ennyi eltérő szereplő van, nem is várnánk el. Persze tudunk gép ellen játszani, így lesz a legkönnyebb gyakorolni, de a játék igazi ízét a multiplayernél ízleljük meg. Itt persze sok meccset találhatunk, amelyek lagosak, de jó eséllyel találunk olyat is, amely simán megy, és ilyenkor fenomenális élményben lesz részünk.

Szerintem a cikkből is érezhető, hogy a játékban sok hiba nincs. Persze elsőre nehéz beletanulni, a multiplayer rész néha lagos, de ezek olyan problémák, amelyeken képes lehet az ember túltenni magát. A Super Smash Bros. varázsa az, hogy bárkit képes magával ragadni. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van kedvenc Nintendo-karaktere, akit ebben a játékban most kiválaszthat. Ha csak egy jó partyjátékra vágysz, amit bármikor előveszel, és a haverokkal együtt játszotok, vagy egy komoly verekedős játékot szeretnél, akkor az SSB az, amit választanod érdemes. Nagyon sok rendezvényre kiviszi a Nintendo ezt a címét, így ha van lehetőséged, próbáld ki, nem fogsz benne csalódni.

Értékelés: 9/10

Translate »