Oldal kiválasztása

LittleBigPlanet 3 – Játékteszt

LittleBigPlanet 3 – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Sackboy kalandjainak harmadik epizódjára alaposan megújult a Sony exkluzív platformjátéka. A PS4 változat grafikájának feljavítása apróságnak tűnik a játékmechanikában megtapasztalható változások mellett.

A PlayStation3-ra 2008 októberében megjelent, a sajátos látványvilág mellett a játékosok kreativitására és annak a közösséggel való megoszthatóságára alapozott játék sikere valószínűleg még a kiadót is alaposan meglepte. A kritikusok és a játékosok által egyaránt nagyra értékelt, de eredetileg egyetlen játékra tervezett főhős és a kis-nagy bolygó mesés világa visszatért a 2011-ben megjelent második epizóddal. Sackboy és a Sacklingek nem kerülhették el sorsukat, és egy évvel később az LBP Karting versenyzős játékban is szerepet kaptak.

Azért, hogy az új PlayStation-generáció se maradjon ki a mókából, a Sony ismét elővette Zsákfiú karakterét, de új stúdiót, a Sumo Digitalt bízta meg a folytatás fejlesztésével. Az eredmény pedig egy nemcsak szebb és részletgazdagabb, de a játékmechanikában is több újdonságot felvonultató és a franchise hagyományaihoz hű epizód lett.

Az előzményekhez, hagyományokhoz való hűség nemcsak a látványban, a meglepő kinézetű, de vérlázítóan cuki figurákban, a mesefilmekhez méltó szinkronban és a pályák hangulatához igen sokkal hozzájáruló zenei aláfestésben nyilvánul meg, de a korábban beszerzett tematikus és egyedi kiegészítőket is tovább tudják hozni a LittleBigPlanet 3-ba azok a játékosok, akik rendelkeznek ilyenekkel. Ahogy azzal a hagyománnyal sem szakítottak a fejlesztők, hogy saját pályákat, küldetéseket tervezhetünk a játék elég nagy szabadságot nyújtó szerkesztőfelületén keresztül, azokat pedig, amit erre érdemesnek ítélünk, megoszthatjuk a játékosközösséggel. No meg kipróbálhatjuk a többi játékos kreativitásának eredményeit is. A döbbenetes választékban sokféle módon lehet válogatni, a kategóriák mellett az általános értékelés, barátlista és egyebek alapján.

:

A közösségi megosztásban elérhető tömérdek pálya mellett sem szabad azért megfeledkezni a LittleBigPlanet 3 történetéről. Persze nem maga a mese nyújtja az igazán lehengerlő élményt, hiszen ha lecsupaszítjuk a sztorit, akkor a platformjátékok története során már megszámlálhatatlan alkalommal „a világuralomra törő főgonosz terveit csak a játékos húzhatja keresztül” alapgondolathoz jutunk vissza. Az egyszerű forgatókönyvet azonban számos újdonsággal tették sokkal érdekesebbé a fejlesztők. Először is, a főszereplő már nemcsak és kizárólag Zsákfiú. A bártor, de kissé hiszékeny és (ami az egész kalamajkát okozza) végtelenül segítőkész Sackling négy, a világ megmentésén korábban munkálkodó segítőt szabadít ki kalandjai során, akik a továbbiakban a segítségére lesznek. A négylábú, villámgyors és falakon mászó Oddsock, a méretét és súlyát két végletes állapot között változtatni képes Toggle, valamint a madárszerű Swoop közreműködésére szükség is lesz a pályákon elénk kerülő ügyességet és logikát igénylő feladatok megoldásához.

A másik komoly változást a speciális eszközök tárháza jelenti. Zsákfiú már nemcsak változatos ruhatárat mondhat magáénak, de azok némelyikéhez hasonlóan rendhagyó, ugyanakkor igencsak hasznos felszerelési tárgyakhoz is jut kalandja során. Elsőként egy hajszárítóhoz hasonlító eszközre, a Pumpminatorra tesz szert főhősünk, aki – bár parókát éppen adhatunk rá, de alapvetőn – kopasz lévén nem frizurájának trendi fazonra igazításában veszi hasznát, a levegőt nemcsak fújni, de szívni is képes kézi készüléknek. A pályák egyes, más módon elérhetetlen elemeit lehet el-, illetve megmozdítani a Pumpniatorral, a szélkereket a megfelelő irányba tekerve energiát adhatunk, vagy épp vehetünk el fűtőszálaktól, liftezhetünk vagy a továbbjutáshoz szükséges pozícióba fújhatjuk/szívhatjuk a speciális platformokat. A történetben előre haladva négy további tárgy kerül még Sackboy birtokába, melyekkel portált tud nyitni, kötélpályán lecsúszni, rejtett jeleket fedezhet fel és dupla nagyokat ugorhat.

Az viszont már megint csak a LittleBigPlanet hagyományait erősítő jellemzője a harmadik epizódnak, hogy a megszerezhető tárgyakkal, a csapathoz csatlakozó különleges képességekkel bíró karakterekkel megoldható feladatok nemcsak azután jelennek meg, hogy a játékos megszerezte vagy kiszabadította azokat. Már az első pályáktól kezdve vannak olyan területek, pályaszakaszok, melyeket csak valamelyik később elnyert tárgy vagy megismert zsák-barát segítségével lehet elérni, megnyitni. Azt gondolom, nem kell külön ecsetelnem, hogy ezeken csak a visszatérés után megnyitható helyszíneken mennyi gyűjtögetésre érdemes matrica, ruhadarab és egyéb, az LBP-ben megszokott „jóság” vár a játékosra. Arról már nem is beszélve, hogy bejárásuk nélkül ne is álmodjuk 100%-os teljesítésről, szóval alaposan megdobják a történet szavatosságát.

A PS4-hez méltó látványosabb grafikai kidolgozás (összehasonlító képek, videók alapján a PS3 változat sem lett csúnya, de jóval kevésbé részletgazdag) és a játékot érdekesebbé tevő eszközök és eltérő képességű csapattagok logikus használatának bevezetése a franchise fejlődésének egyértelmű és csak pozitív jellemzője. Van azonban, amiben nem sikerült előrébb lépnie a Sumo Digitalnak, mégpedig a pályák kezelésében, betöltésében. Azt még simán elfogadom, hogy a közösségi felületen mások által megosztott pályák leszedése a hálózatról egy terjedelmesebb design esetében igényel némi időt. Az viszont már kevésbé elfogadható, hogy a történet végigjátszása során is előfordul, hogy percekig kell várni a folytatásra. Az új generáción azért láttunk jóval gördülékenyebben megoldott, előredolgozni képes megoldást, ahol „töltőképernyővel” gyakorlatilag nem is találkoztunk.

:galeria:

A LittleBigPlanet 3 minden jellemzőjét egyszerre mérlegre téve a mutató ezúttal is a „nagyon jó játékok” mezőben állapodik meg. Az eszközök és csapatjáték bevezetése úgy hozott komoly újdonságot a játékba, hogy semmit nem kellett feladni a már megszokott és nagyon sokak által szeretett jellemzőkből sem a játékmechanika, sem az exkluzív platformer egyedi hangulatának tekintetében. A korábbi epizódokat kedvelő játékosok számára egyértelműen kötelező, de legalább kiadós szórakozást ígérő darab. Az újsütetű PlayStation-tulajdonosoknak pedig remek lehetőség, hogy megismerkedjenek a zsáknéppel, mert ez nem csak egy gyönyörűséges barátság kezdete lehet, de kreativitásuknak új kifejezési formát is találhatnak a játék közösségi tervező részében.

Értékelés: 9/10

Translate »