Oldal kiválasztása

PlayIT 2014 ősz – PlayStation stand: Guns Up! – Próbakör

PlayIT 2014 ősz – PlayStation stand: Guns Up! – Próbakör
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A PlayIT kihelyezett PS4-sorai között ráleltem egy ingyenesen letölthető gyöngyszemre, amit az idei E3-on mutattak be. Türelmetlenül vártam az előttem lévő játékost, hogy kitöltse a játékidejét (mindezt „gyerünk már” suttogások közepette)…

Aztán sorra kerültem… Végre kontrollert ragadhattam, hogy tudassam az olvasókkal, mégis mire számíthatnak egy free to play felülnézetes stratégiai/taktikai játékról. Ami mellesleg mindhárom jelenlegi Sony-konzolon cross-multiplayert kínál egy másik játékossal.

A demo elkezdődött, felvonultak a második világháborús hős hódítóim, egyelőre kevés létszámmal, és haladtak előre, majd az ellenfél is felsorakoztatta az övéit. A cél visszaszorítani a rosszakarókat a saját kezdőpontjukra, ami a térkép másik végében található. A kezdő nyersanyagból lehet bővíteni seregünket, és ahogy haladunk előre, úgy nő az elkölthető valami mennyisége. 

Ebből lehet hívni az alsó választócsíkon ejtőernyősöket a csata bármely pontjára (így az ellenfél sánca mögé is), sima puskával felszerelt egységeket, rakétásokat, lángszórósokat, mesterlövészeket és nem utolsó sorban légi támogatásokat is. Ezekből vannak precíziós rakéták, gyújtó bombák és a személyes kedvencem: a szőnyegbombázás (mindent letarol egy adott területen belül, legyen az katona vagy építmény). Nem mellesleg a bakáink fejlődhetnek is és rangokat kapnak. 

Őszintén szólva nem nagyon láttam az előttem kibontakozó csatából sokat, (de a szőnyegbombázást mindig) hiszen a tökéletes győzelemre törekedtem. Ami sikerült is. A fejlesztők ígéretei szerint bázisépítésre is lesz majd lehetőségünk. De itt nem kell komplex dolgokra gondolni, hiszen egy ingyenesen letölthető játékról beszélünk. 

Élvezetes dolog sáncról sáncra haladni, és folyamatosan küldeni az utánpótlást, illetve pótolni a veszteségeinket. Kíváncsian várjuk, mit tudnak még rajta csiszolni, esetleg újdonságokat beleépíteni az ígéretek szerint még idén, azaz 2014-ben megjelenő Guns Up! repertoárjába.

Translate »