Oldal kiválasztása

LEGO Batman 3: Beyond Gotham – Játékteszt

LEGO Batman 3: Beyond Gotham – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Traveller’s Tales, eddig sem volt szűkmarkú a dán építőkockák rajongóival szemben, idén azonban a megszokott évi egy-két LEGO cím helyett hármat is kaptunk. Nézzük, ezúttal milyen kalandokba keveredünk Batman és társai oldalán.

A LEGO már a ’90-es évek végétől jelen van a videojátékok között, de mára talán nem sokan emlékeznek az 1999-es LEGO Racers-re vagy a még korábbi, 1997-es LEGO Islandre. A Traveller’s Tales 2005-ben indította útjára máig hatalmas sikernek örvendő sorozatát, egy Star Wars tematikájú résszel. Ezt minden évben új játék követte. Ahogy a Lego Csoport bevásárolta magát nagyobb franchise-okba, sorra jelentek meg az Indiana Jones, Harry Potter, Karib-tenger kalózai, Gyűrűk Ura, MARVEL és természetesen DC Comics (konkrétabban Batman) témájú részek.

Kezdetben csak pályák egymásba fűzött láncolatát kaptuk, végtelenül egyszerű koncepcióval: üssünk darabokra minden kockát és építményt, a törmelék közül pedig szedjük fel a kis LEGO érméket. Egyes kockákból építhetünk is, de ez kimerül egy gomb nyomva tartásán, az alkotói folyamat automatikus. Karaktereink különböző képességeit kihasználva kell megoldani logikai feladványokat, melyek tekintettel vannak a célközönség életkorára, vagyis nem számíthatunk túlzottan agyafúrt fejtörőkre. A recepten éppen a Batman-széria második része, a LEGO Batman 2: DC Super Heroes csavart egyet. Az egyes szintek között megkaptuk Gotham városát, egyfajta nyílt világú játszótérként, ahol újabb figurákat és egyéb gyűjthető dolgokat zsebelhettünk be, valamint a megszerzett járműveket is kipróbálhattuk. Szabadon bejárható világgal rendelkeztek az ezután megjelent részek is. 2014 utolsó LEGO-kalandja immár harmadik alkalommal kalauzol minket a DC képregényes univerzumába, azzal a céllal, hogy ismét felvegyük a harcot, ezúttal a gonosz Brainiac ellen.

Tesztünk alanya nem vesztegeti az időt, a történet a második rész vége után veszi fel a fonalat. Megérkezik Brainiac (elsősorban Superman ellensége, a DC univerzum egyik legikonikusabb gonosztevője), aki sötét terveinek érdekében meg akarja kaparintani a Lámpások gyűrűit. Hal Jordan, azaz a Zöld Lámpás gyűrűjén kívül a spektrum többi színének ékszereit már bezsebelte, azok hordozóival együtt. Ezért is indul a Föld felé. Ha pedig már erre jár, megkísérli miniatürizált szuvenírként magával vinni az egész planétát. Bolygónkon (és az a körül keringő Igazság Ligája űrállomáson) a szuperhősök és a szupergonoszok mindennapi életüket élik, vagyis vadul püfölik egymást, mikor megérkezik a közös ellenség, Brainiac. Össze kell hát fogniuk, és egyesíteniük erőiket.

A sztori jó, a viccek kedvesek, és az angolul tudó kicsik minden bizonnyal többször is harsány nevetésben fognak kitörni. Remek humorforrás a hősök és gazfickók kényszerű szövetsége. A feladványoknál segítséget nyújtó Bat-Mite mindenesetre engem jobban fel tudott idegesíteni, mint anno Gem Géza, az Office-segéd gemkapocs. Karaktereinket és azok egyedi ruháit folyamatosan oldhatjuk fel a történet során. Drasztikus újításokra ne számítsunk, viszont nagyban megkönnyíti a kalandozást, hogy már nem kell speciális terminálokat keresnünk a ruhaváltáshoz, a több öltözettel és így eltérő képességekkel is felruházott karakterek bárhol és bármikor át tudnak öltözni, sőt ha egy feladvány például Robin vegyvédelmi ruháját igényli, ő pedig éppen az akrobata öltözékében van, a váltás automatikusan megtörténik.

A befejezett szinteket újra is játszhatjuk, immár tetszőleges karakterekkel. Erre szükségünk is lesz, ha minden arany és vörös kockát, megmenthető Adam West figurát, minikit-darabot és karakterfeloldást meg akarunk kaparintani. A vörös kockákért ezenfelül különböző extrák oldhatók fel, a megfelelő számú érme kifizetése után. Ezek lehetnek mennyiségi szorzók a felszedett érmékre vonatkozóan, végtelenített üzemanyagkészlet vagy detektorok, melyek megmutatják a gyűjtögethető tárgyak helyét.

A LEGO Batman 3 egy kellemesen humoros, jó történettel és pár igen hasznos újítással rendelkező játék, azonban az előre megtett lépések mellett a fejlesztőknek sikerült egy kicsit hátrafelé is haladni. A nyitott világot abban a formában, ahogy a második részben megkedveltük, el kell felejtenünk. A kaland első felében csupán három helyszín, Batman barlangja, az Igazság Ligájának földi bázisa és az űrben keringő állomás, a Watchtower között ugrálhatunk, teleportkapuk segítségével. Ez a három helyszín is tartogat természetesen izgalmakat, itt is kereshetjük az elrejtett relikviákat, és játszhatunk minigame-eket, de ezek messze nem érnek fel a teljesen nyitott Gotham City élményével. Később a Lámpások bolygóit is bejárhatjuk, és ezek nagyon szépre sikerültek, valamint tartalmat is bőven rejtenek magukban, mégsem nevezném őket nyitott világnak. Nagyon hosszú ideig el kell jutnunk, hogy egyáltalán megkapjuk a lehetőséget arra, hogy idegen bolygókra tegyük apró műanyag lábainkat.

Már a megjelenéskor három DLC fog várni ránk, melyek a Sötét Lovag és az Acélember-filmek, illetve a klasszikus, 75 évvel ezelőtti Batman-képregények világaiba engednek betekintést. Ezeket később újabb három kiegészítő csomag fogja követni, így az alapjáték 150 figurát magába foglaló kollekciója tovább bővül.

:galeria:

Batman LEGO-története trilógiává érett, de nem a harmadik rész lett a legjobb LEGO-játék, sőt, talán még csak nem is a legjobb epizód a denevérember főszereplésével. Ennek ellenére, ahogy haladunk előre a történetben, egyre jobban kinyílnak előttünk a lehetőségek, és a sztori befejezése után is rengeteg tennivaló akad majd számunkra. A sokak által áhított online co-op lehetőségére viszont továbbra is várnunk kell, talán legközelebbig. Ugyanis nem lennék meglepve, ha a 2017-es The Lego Batman Movie elhozná az álarcos igazságosztó negyedik videojáték-kalandját is.

A stáblista alatt kapunk egy kisebb utalást a következő LEGO-világra, mely a játékpolcok mellett valószínűleg képernyőn is vissza fog köszönni. Reméljük, ott újra egy szabad világban élhetjük át a LEGO-élményt, mivel a környezet meg fogja azt követelni. Csak annyit mondok: dinók!

Értékelés: 8/10

Translate »