Oldal kiválasztása

PlayIT-interjú Csanda Gergellyel

PlayIT-interjú Csanda Gergellyel
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nyakunkon a 2014-es tavaszi PlayIT, és kíváncsiak voltunk, mivel készülnek a szervezők az áprilisi rendezvényre. Természetesen azt is megtudakoltuk, hogyan vált be az új helyszín, és milyen visszajelzések érkeztek eddig a látogatóktól.

Interjúalanyunk Csanda Gergely, a MEEX Agent Kft. ügyvezető igazgatója, aki egyben a PlayIT főszervezője is. Résztulajdonosa a MEEX-nek, amely a népszerű Fridge Fesztivál és az évente megrendezett Snowattack fesztivál szervezője. Tulajdonos a budapesti Malom Bisztróban, amely mára a gamerek egyik kedvenc találkozóhelye lett a GameNight-események révén.

Interjúnkban a múlt év végi PlayIT-ről és az áprilisi folytatásról kérdeztük.

 

Jatekok.hu: Először is köszönjük, hogy időt szakítottál a kérdések megválaszolására. Tudnál nekünk néhány szót mondani arról, honnan, milyen ötlettől vezérelve indult útjára az első rendezvény?

Csanda Gergely: Ha teljes képet akarunk látni, akkor meg kell említenem a Budapest Game Show rendezvényt, amely a PlayIT elődje. Már azon a rendezvényen látszott, hogy van igény a hasonló eseményekre, és hogy a gamertársadalom szereti, ha van „saját” rendezvénye. Így tulajdonképpen biztosra mentünk, és egy olyan rendezvényt neveztünk át, gondoltunk újra, amely már működött előtte.

J: Gondoltátok volna akkor, amikor belevágtatok az egészbe, hogy ilyen sikereket és látogatószámot sikerül majd elérni, mint a legutóbbi PlayIT alkalmával?

CSG: Hogy őszinte legyek, titkon reméltük. És az a komoly támogatás, amit a Microsoft és a többi partnerünk mutatott már az elejétől, komoly eredményekkel is kecsegtetett. De kellett hozzá a sales rendszer kialakítása is, és egy olyan managment, amely ritka a rendezvényszervezés területén. Külön öröm számomra, hogy a decemberi PlayIT nemcsak Kelet-Közép-Európa legnagyobb gamer rendezvénye, hanem napra lebontva már a legnagyobb kiállítás is lett Magyarországon.

J: 2013 karácsonya előtt teljesen új helyre költözött a rendezvény, hiszen a korábbi helyszínen már nem volt elegendő az infrastruktúra a látogatók kulturált fogadására – egyszóval kinőttétek a Millenárist. Mik az első tapasztalatok az új helyszínt, a SYMA csarnokot illetően?

CSG: Mint minden új kapcsolatban, természetesen itt is vannak pozitív és negatív tapasztalatok, de kijelenthető egy jó viszony alakult ki a Syma üzemeltetőivel, és a negatívumokon sikerült túllépni. Hozzáteszem, mi nagyon sajnáltuk, hogy ott kellett hagynunk a Millenárist, mert ezer szállal kötődünk hozzá. De nem volt mit tenni, a 2013 áprilisi rendezvény megmutatta, hogy nagyobb helyszín kell, és léptünk is. A Symára esett a választás.

Budapest Game Show, 2009, Sportaréna

Budapest Game Show, 2009, Sportaréna

J: A tavaszi PlayIT-en a hírek szerint még nagyobb területen várjátok majd a látogatókat. Lehet már tudni valamit arról, mivel töltitek meg tavasszal a kiállítói és rendezvényterületet?

CSG: Huhh…Erről még kicsit korai beszélni, de annyit elárulhatok: rengeteg új és színes programot viszünk be a PlayIT-re. A tavaszi időpont előnye, hogy a kinti területeket is kihasználhatjuk. A másfélszer akkora területnek köszönhetően pedig kicsit jobban elengedhetjük a képzeletünket, és kitalálhatunk őrületes dolgokat.

J: Esetleg vannak már nyilvános információk a tervezett programokról?

CSG: Márciusban kezdjük el a programokat kommunikálni. Annyi biztos, még jobban igyekszünk kiszolgálni közönségünket.

J: Az elővételes jegyvásárlással és a termékek előzetes lefoglalásával sikerült kulturáltabb feltételeket biztosítani az akciókra fogékony közönség számára. Szervezői oldalról mik a tapasztalatok az új jegyek és a foglalási rendszer működéséről, elfogadottságáról?

CSG: Összességében nagyon pozitív tapasztalatokról számolhatunk be. Itt azt kell megérteni, hogy a Collectors és Deluxe jegyekből csak korlátozott kontingenst tudunk biztosítani. Erre a 2 jegytípusra egyébként ötszörös kereslet lenne…

PlayIT, 2013, Millenáris

PlayIT, 2013, Millenáris

J: Ennek ellenére még mindig kígyózó sorok állnak délelőtt az 576 standja előtt, van esetleg valami ötletetek arra, hogyan lehetne még jobban kezelni az óriási embertömeget?

CSG: Amit lehetett, megtettünk. Az új jegytípusok bevezetése, a 8 pénztár, a szellősebb 576 Kbyte standelhelyezés, mind a tumultus elkerülését szolgálták. Kiemelném a tévés tájékoztatást, azaz rögtön lehetett látni, ha valami elfogyott. Egyébként most összesen 3 fajta termék fogyott el idő előtt, de egyik sem a top játékok közül. Áprilisban igyekszünk úgy alakítani a dolgokat, hogy még jobban elkülönítjük az értékesítő standokat. Hozzáteszem, ha 4000 ember szeretne vásárolni, akkor a nagy sor elkerülhetetlen. Talán az, hogy minden játékból volt délután is, azt eredményezi, hogy délutánra áttevődik a tömeg egy része. Decemberben 17:00-kor már elkezdtük az 576 Kbyte előtti kordon szétszedését, ugyanis nem volt sor… Gondolom, mindenki látott már amerikai videókat, ahol a Black Friday (a karácsony előtti nagy vásárlási szezon kezdete) alkalmából több száz ember okoz káoszt egy áruház megrohanásával. Itt is hasonló a helyzet, de a lehetőségeink végéig el fogunk menni, ennek javítása érdekében.

J: Mi magunk is szóvá tettük, hogy a tájékoztatás a beléptetésnél nem volt éppen elegendő, hiszen sokan az egyes jegytípusokkal kapcsolatban nem voltak tisztában, és az épületen kívül csak a parkolóőröket lehetett kérdezgetni, akiknek persze semmi infójuk nem volt a részletekről, mert nem a rendezvény személyzetéhez tartoztak. Várható ezen a téren fejlődés tavasszal?

CSG: Igen, fejleszteni fogunk ezen a téren. Hozzáteszem, hogy előzetesen a weblapon és a facebookon is kommunikáltuk azt, hogy ki merre menjen. A kinti táblázásokra pedig nagyon sokat költöttünk, és fogunk idén is. Most is mondom: akinek jegye van, az a Szoborpark felől jöjjön, akinek nincs, és a helyszínen akar venni, az a Dózsa György út felöli főbejáraton.

PlayIT, 2013, Syma

PlayIT, 2013, Syma

J: A rendezvény belsejében is kicsit nehézkes volt a tájékozódás, mert bár a térkép többé-kevésbé támpontokkal szolgált, a standokat valahogy jelölni kellett volna, illetve az olyan szobák, mint a Retró terem, eléggé el voltak rejtve a közönség elől. Született esetleg szándék a belső tájékoztatás továbbfejlesztésére?

CSG: Igyekszünk itt is fejleszteni. Azt kell látni, hogy a Syma nem csak nekünk volt új helyszín, hanem a látogatóknak is. Így kellett egy „első alkalom”, ahol mindenki kitapasztalta, mit és merre talál. Sajnos a Syma lelátói része egy labirintus, és sok papírtáblát, amit kihelyeztünk, már 1 óra alatt letéptek. De elfogadjuk, ebben lehet javulni, és fogunk is.

J: A karácsony előtti szezonban óriásit szólt a PlayIT, hiszen rengeteg megjelenés volt, és ki lehetett próbálni a következő konzolgenerációt is. Lehet már tudni valamit arról miért lesz érdemes tavasszal kilátogatni az eseményre, és mi vagy mik lesznek annak középpontjában?

CSG: Tavasszal is nagyot fog durranni. Új elemeket szeretnénk kipróbálni, ezáltal színesíteni a rendezvényt. Még több játékállomás kialakítása a fő célunk, és erre jó esélyeink is vannak. A bizalom (és ezt nagyon köszönöm!!) megvan az irányunkba, és ennek az elvárásnak meg is kell felelnünk. Három hét alatt több mint 4000 jegyet adtunk el, azaz egy biztos: egy minden rekordot megdöntő tavaszi rendezvény vár ránk és Rátok!

J: Köszönjük az interjút, és sok sikert és látogatót kívánunk a tavaszi PlayIT-hez!

A tavaszi rendezvény Időpontja és helyszíne: 2014. április 26., Syma csarnok

Nagyobb térképre váltás

A rendezvény hivatalos webhelye: http://playit.hu/

Jegyárak és további információk: http://playit.hu/jegy-vasarlas/

Translate »