Oldal kiválasztása

Saints Row IV – Játékteszt

Saints Row IV – Játékteszt
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Újabb epizóddal gyarapodott a történelem egyik legőrültebb videojátéka, aminek első alkalommal sikerült teljes mértékben levetkőznie a GTA-klón stílusmeghatározást.

Amennyiben meg kellene neveznünk a játékvilág legőrültebb sorozatait, a Saints Row neve alighanem dobogós helyen végezne a listán. A Volition által életre hívott franchise ugyanis bár korábban csak egy átlagos GTA-klónnak indult, de már az első részben ott volt egy buja őrültség, aminek köszönhetően a Rockstar táborának fanatikusai is megkedvelték az új jövevényt. A különbségek aztán egyre nagyobbá váltak a két név között, így míg a GTA megmaradt a rideg és zord realizmus talaján, addig a Saints Row egyre inkább a fekete humor irányába mozdult el, mindezt úgy, hogy közben nem szakadt el gyökereitől sem. A harmadik részre mindez már odáig fajult, hogy kis híján a gusztustalan jelzőt is rá lehetett húzni a végeredményre, majd bizonyára sokan emlékeznek még rá, hogy a készítők halomnyi letölthető tartalommal szerették volna fokozni ezt az élményt. Az egyik ilyen DLC csomag – habár sokkal inkább kiegészítő – volt az Enter the Dominatrix, aminek keretein belül egy idegen invázió sújtotta volna a harmadik epizód virtuális városkáját, de végül olyan sok ötlet gyűlt össze hozzá, hogy bővítmény helyett egy teljes felvonást szentelt a témának a Volition. Ebből lett nagyvonalakban a Saints Row 4!

Az alkotás története egészen pontosan a Saints Row: The Third fináléja után öt évvel veszi kezdetét. A kérdéses időpontra az egyszerű utcai bandából indult Third Street Saints vezére olyan nagy hatalomra tett szert, hogy még az Amerikai Egyesült Államok elnökének is megválasztották, habár a választás eredményeit talán jobb, ha nem is firtatjuk. Hősünk azonban bármennyire is szeretné, nem élvezheti maradéktalanul a teljhatalmat, a Földet ugyanis minden előjel nélkül egy idegen invázió lepi el, akik Zin néven emlegetik magukat, vezetőjük – avagy Zinyak – pedig nem szeretne mást, mint átvenni a hatalmat. Hogy milyen elnök az, aki egy ilyen helyzetben magára hagyja választóit? Nyilván egy igazi puhány, így nem lesz idő a gondolkodásra, azonnal szembeszállunk az idegenekkel, akik természetesen nem adják túl könnyen új gyarmatukat.

Érdekesség, hogy bár a Saints Row 4-ben is kapunk majd egy hatalmas, szabadon bejárható várost – helyenként már pofátlan átemeléseket is találhatunk az előző részből –, azonban a hangsúly elsődlegesen nem a nyitott világú játékmeneten lesz, a végeredmény ugyanis minden eddiginél lineárisabbra sikeredett. Megijedni azért természetesen nem kell, ha el akarunk szakadni a milliónyi fő- és mellékküldetéstől – amelyek a korábbi epizódok őrültségét hozzák vissza –, bármikor megtehetjük majd, így elindulhatunk a város felfedezésére, legyen szó egy kis kocsikázásról, a boltok meglátogatásáról vagy mindössze egy kis ámokfutásról. Szabadságunk tehát a háttérben továbbra is megmaradt, azonban a bejárható terület az űrlények megjelenése miatt egy kicsit más, mondhatni apokaliptikusabb formát mutat, amit elsődlegesen a Steelport felett lebegő űrhajónak és milliónyi lakójának köszönhetünk. A sorozat életében először egyébiránt a városnak csak egy virtuális verziójában barangolhatunk a sztori szerint, aminek köszönhetően az eddigi részleges realizmust olyan elemek dobták fel, amelyeket a Volition nem kizárt, hogy a Prototype és az inFamous játékokból lesett el.

Alapesetben ugyanis a Saints Row 4-ben hasonló élményeket élhetünk át, mint a korábbi részekben, ahogyan arra már fentebb is utaltam a számtalan küldetés, az óriási bejárható terület, valamint a háttérben meghúzódó hatalmas szabadság miatt. Ezen felül azonban főhősünk szuperképességekkel is fel lesz szerelve, amelyek között igazi érdekességeket találhatunk, ám ennél fontosabb, hogy alaposan keresztülhúzhatjuk segítségükkel ellenfeleink számításait. Ennek köszönhetően lehetőségünk lesz például elképesztő sebességgel rohanni – állóképességünk függvényében –, amihez még természetfeletti erő is társul, így futás közben úgy lökhetjük félre az útból még a többtonnás járműveket is, mintha azok vattacukorból lennének. Szuperképességeink között egyébiránt számtalan érdekességet felfedezhetünk még, így például lehetőségünk lesz a falon futni, jéggé dermeszteni ellenfeleinket, netán hatalmas, robbanó tűzgolyóval megkínálni őket, hogy csak a legjobbakat emeljem ki a sok közül.

Mivel a korábbi epizódban igencsak jól sült el, a Volition természetesen ezúttal is a kezünkbe adta a lehetőséget, hogy saját karakterünk elképesztően részletes megalkotása mellett – akár alteregónkat is megvalósíthatjuk – jobb képességekkel is ellássuk hősünket. Ennek köszönhetően minden tettünkért cserébe tapasztalati pontokkal gazdagodunk, szintenként pedig erősebbé vagy ügyesebbé tehetjük virtuális önmagunkat, de olyan apróságokat is módosíthatunk, mint például életerőnk mennyisége. Mi sem természetesebb, hogy a fejlesztők a rendszert a szuperképességekre is ráhúzták, ám itt nem a tapasztalati pontok, hanem a pályákon összegyűjthető erőpontok dominálnak majd, így például gyorsabb futást vagy erősebb tűzgolyót is kérhetünk, ha van elég pontunk. Ezen kívül bármikor beülhetünk egy tetováló-szalonba vagy elmehetünk egy ruhaüzletbe, ha szeretnénk magunknak egy vagány tetoválást vagy egy új kalapot vásárolni, de mivel csak Steelport virtuális másában kalandozunk, ezért minden egyes üzletet fel kell törnünk magunknak egy kissé unalmas mini-játék keretein belül, cserébe azonban rögtön elérhetővé válnak az újabb cuccok, amelyek apró színesítésként állnak majd a rendelkezésünkre.

A Saints Row 4 játékmenete egyébiránt a fentieket leszámítva radikális változást nem hozott, így hiába jelentek meg az űrlények, néhány sajátos fegyverüket és járművüket leszámítva hasonló élményben lesz részünk, mintha egy rivális bandával mérnénk össze tudásunkat. Célunk tehát ezúttal is az lesz, hogy kerületről-kerületre visszavegyük az idegenektől mindazt, ami alanyi jogon minket illet meg, ehhez pedig többnyire ugyanazokat a módszereket használhatjuk fel, mint a korábbi részekben. A Saints Row 4 ettől lesz igazán szórakoztató, hiszen valóban csak kevés sorozat van jelenleg, ami ekkora szabadságot ad a kezünkbe, és bár tény, hogy a játék minden eddiginél jobban megfogja a kezünket, de amennyiben szeretnénk, beülhetünk egy autóba, bejárhatjuk a várost, és akár teljesen el is felejthetjük, hogy éppen egy idegen invázió kellős közepén járunk. A végeredmény összességében ráadásul minden téren letisztult, átlátható és élvezhető, legyen szó akár az autóvezetésről, akár a harcrendszerről, így egyetlen rossz szót sem tudnánk mondani ezen a téren az alkotókra.

Mivel a Saints Row 4 szinte teljes egészében a sorozat előző epizódjára épült fel – ne feledjük, hogy eredetileg ugyebár kiegészítőnek készült –, ezért forradalmi változásokra ne számítsunk majd a küllem tekintetében. Sőt, bármennyire is meglepő, a Volition ezúttal egy kicsit mintha összecsapta volna a PC-s változatot, hiszen már a küllem tekintetében is vannak komoly elmaradások, de mindemellett az optimalizálás sem sikerült fényesre. Egy az ajánlott gépigényhez mérten lényegesen korszerűbb tesztkonfiguráción ugyanis a program képes volt érthetetlen akadásokat produkálni a gyorsabban pörgő jeleneteknél, amire utoljára a második részben volt példa, de mivel az előző felvonásban ezt orvosolták a fejlesztők, nem is igazán értjük, hogy ezúttal mi történhetett.

Mindent összevetve a Saints Row 4-nek megvan az a bizonyos rókabőr-utóíze, hiszen a friss tartalmakat tekintve valóban nem beszélhetünk többről, mint egy kiegészítő, de mégis annyira kellemes és összetett lett a végeredmény, hogy emiatt nem igazán tudunk haragudni a fejlesztőkre. Mindez hatványozottan igaz, ha azt vesszük alapul, hogy a Volition szó szerint senkit és semmit nem kímélt a játékban – csak úgy repkednek a poénok a kampányban –, így az egész történet egy hatalmas móka és kacagás lesz, arról nem is beszélve, hogy az élményt megsokszorozhatjuk a kooperatív mód segítségével. Nem túlzás kijelenteni, hogy a sorozat legújabb része az első, amelyik határozott kísérletet tett arra, hogy elszakadjon a GTA franchise által kitaposott útvonaltól, a nagy kérdés csak az, hogy a fejlesztők a későbbiekben még merészebbek lesznek-e, vagy inkább visszatérnek gyökereikhez? Az alkotás a GTA 5 megjelenéséig természetesen ettől függetlenül is képes lesz lekötni a stílus fanatikusait, és alighanem ez a legfontosabb!

Értékelés: 8/10

Translate »