Oldal kiválasztása

Bejelentették az őszi PlayIT részleteit

Bejelentették az őszi PlayIT részleteit
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

December 1-én ismét kifulladásig lehet majd játszani, vásárolni, illetve nézelődni a játékosoknak szervezett rendezvényen, ami ezúttal egy teljesen új helyszínre költözik.

A PlayIT sajtóközleményében külön kiemelték, hogy nem véletlen a kései időpont, hiszen azon túl, hogy nyakunkon lesznek az ünnepek, ami egyben az éves játékbeszerzésekre is indokkal szolgál, a következő generációs konzolok megjelenésére is számíthatunk, így legalább két plusz motivációs tényezőt felsorakoztathatunk az év végi játékmustra programjai mellett.

  • A PlayIT Show dátuma: 2013. december 1.
  • Nyitva tartása: reggel 9:00 és este 19:00 között
  • Helszíne: a Syma Rendezvényközpont (7000 négyzetméteres) "A" csarnoka

Mire számíthattok? Nagyobb helyszín, kevesebb sorban állás, rengeteg kipróbálható és megnézhető játék, érdekes előadások, programok, számtalan verseny, valamint a legnagyobb akciós játékvásár, amit eddig láttatok. A jegyértékesítés augusztusban kezdődik. További információk hamarosan elérhetők lesznek a rendezvény honlapján.

Translate »