Oldal kiválasztása

A Samsung bejelentette a Galaxy S4 minit

A Samsung bejelentette a Galaxy S4 minit
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ahogy az várható volt, bejelentették az S4 kistestvérét, amit működés közben a Londonban június 20-án megtartandó Galaxy & ATIV rendezvényen láthatunk először.

Bár minden alkalommal abban bíznak a felhasználók, hogy a mini névvel ellátott változat csupán méreteiben kisebb elődjénél, sajnos ez az S4 mini esetében sem így van. A kisebb processzor (1,7 GHz, kétmagos), a 1,5 GB memória és a 8 megapixeles fő kamera mellett az akkumulátor is kisebb tudású (1900 mAh) – viszont a 4,3 hüvelykes AMOLED kijelző és a 8,94 mmm vastag készülékház mellett 107 g-os súllyal rendelkezik, így sokkal jobban hordozható.

A belső 8 GB tárhelyből a rendszer rögtön lecsippenti közel a felét, így csupán 5 GB marad szabadon rögtön a dobozból való kicsomagolást követően. Azonban itt is lehetőségünk nyílik microSD-kártyával bővíteni a rendelkezésünkre álló helyet (legfeljebb 64 GB-os kártyával). A megjelenés dátumáról még nem tudunk semmit, ahogy az ár is rejtély, ám az biztos, hogy 4.2.2-es Android oprendszerrel érkezik, támogatja a TouchWiz-vezérlést, illetve fekete és fehér színben lesz kapható.

Kapcsolódó teszt: Samsung Galaxy S4

Translate »