Oldal kiválasztása

Samsung WB250F Smart Camera – Hardverteszt

Samsung WB250F Smart Camera – Hardverteszt
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szerkesztőségünkben járt a Samsung idén év elején bejelentett intelligens fényképezőgépe, amely kompakt külsővel és könnyű használhatósággal, továbbá Wi-Fi kapcsolattal próbálja meggyőzni a belépőszintű fényképezőgépet keresők táborát.

A WB250F első látásra nagyon pofás és kompakt kis fényképezőgép, ami kikapcsolva zsebben is könnyedén elfér, ám bekapcsolt állapotában óriási objektívjével pillanatok alatt képes minden kétséget eloszlatni azzal kapcsolatban, hogy a dobozára írt 18x-os optikai zoom csupán szemfényvesztés lenne. Merthogy természetesen nem az, ahogy a beépített vaku sem, pedig ez utóbbi aprócska (de felettébb ötletesen, csinosan megoldott) és sérülékeny játékszernek tűnik elsőre, ám első használatkor rögtön kiderül, hogy egy egész termet képes a fehér fényével bevilágítani. A vakut leszámítva a ház minden eleme stabilnak tűnik, az objektívet visszahúzott állapotában védőlemezek fedik, és minden gomb megfelelően kézreáll, így tehát a külsőt tekintve csillagos ötös jár a készítőknek.

A kategóriájában különösen szép és masszív váz minket elsőre megvett.

A tesztképek készítése során az elkészült képek minőségét illetően elég vegyes volt az eredmény. Nappali fényben, képstabilizátor bekapcsolt állapota mellett, vaku nélkül elég könnyű volt elmosódott képeket készíteni, különösen zoomolt képek esetén. A képeken a színek elég fakók voltak, a fénykép pedig napsütéses környezetben általános jelleggel elmosódott, elmaszatolt hatást keltett. A beltéri, vaku nélkül készült képeken a fényforrások vagy az ablakon beszűrődő napfény liláskékes aurát kap, és világító foltként rögzül a végeredményen. Összességében a fényképezőgép nappali viszonyok között szinte ugyanazt a teljesítményt tudja nyújtani, mint bármelyik felsőkategóriás okostelefon beépített kamerája, viszont mindezt 18x-os zoom mellett- ez viszont nem győzött meg bennünket igazán. Annál inkább az éjszakai képek, ahol már vakut is használtunk. Ilyenkor szinte elemében van a kis kütyü, ugyanis egyrészt a vakuja óriási tereket képes bevilágítani, másrészt sokkal élesebb és színesebb képeket képes előállítani, mint nappali fényviszonyok mellett. Éppen ezért bulifotózásra tökéletesen alkalmas, hiszen bármilyen zárt térben, vaku mellett készített kép esetén a kategóriájában szokványosnál fényévekkel jobb képminőséget kapunk.

A kezelőfelület jól átlátható, a kijelző pedig érintőképernyős.

Mivel nálunk egy gyártás előtti időkből származó tesztpéldány volt, nem tudjuk, a következő tapasztalatok mennyire igazak a végleges termék esetében, mindenesetre azt tudni kell, hogy számos problémával szembesültünk a termék használata során. Elsőként is nagyon könnyű volt az egész rendszert kifagyasztani. De maga a fókuszálás is problémákba ütközött, ugyanis egy-egy kép elsütése után trükköznünk kellett, hogy újra visszakapjuk a képkészítés lehetőségét (más témát kellett keresnünk, ahol a live view újra elkezdhetett élességet állítani). Mindezek tetejébe a rendszer alapesetben is elég lomha volt (gondoljatok egy olcsóbb kategóriás androidos telefonra – na, pont olyan), és a hab a tortán az volt, hogy hiába próbálkoztunk két különböző módon csatlakozni a Skydrive szolgáltatáshoz, egyszer sem sikerült. (Az egyik módon elakadtunk ott, hogy a fényképezőgépbe épített böngésző nem volt hajlandó kiválasztani a felhasználónevet és jelszót megadni szolgáltatott mezőket, a másik módnál egyszerűen mindig visszadobott minket a rendszer a menüképernyőre.) A problémák javát könnyedén orvosolhatná egy firmware-frissítés, ám ilyesmiről egyelőre nem kaptunk hírt.

Elsőre nehezen hittünk a 18x-os zoom erejében. Pozitívan csalódtunk.

A fentiekben említettük, hogy ebben a kategóriában egy okostelefon képességeiből indulhatunk ki, ám a Samsungnál mindezt megfejelték egy halom kreatív képkészítési és képszerkesztési lehetőséggel, így a telefonoknál megszokott módokon felül még egy rakás más beállítási elemmel is találkozhatunk felvételkészítés előtt, vagy éppen az utólagos szerkesztés során. Ennek és a Wi-Fi kapcsolatnak köszönhetően szinte egy komplett utófeldolgozó stúdiót tartunk a kezünkben, és a Wi-Fi használatával pillanatok alatt közzétehetjük a kívánt közösségi helyeken az elkészült és feljavított képeket. Ezek a funkciók szintén nagyban növelik a hpzzáadott értéket. A hordozhatóságot egyébként óriási mértékben elősegíti az USB-s töltési mód, hiszen így gyakorlatilag bármilyen eszközről, vagy éppen a mellékelt tápegység segítségével egy fali aljzatból is biztosíthatjuk a fényképezőép áramellátását.

Utazáshoz tökéletes külső – zárt objektív mellett farzsebben is könnyen elfér a gép.

Bennünk elég vegyes összkép alakult ki a tesztelés végére. Az alapkészülék szerintünk (főleg a kategóriájában!) nagyon csinos és strapabíró, és egy csomó fantasztikus apróságot próbáltak belezsúfolni (vaku, 18x-os zoom objektív, kreatív képkészítési lehetőségek, Wi-Fi, érintőképernyő), amik az árával párhuzamba állítva óriási értéknövelő hatást eredményeznek. Sajnos a fényképezőgépben található operációs rendszer viszont mélységesen alulmúlta minden várakozásunkat, mivel lomhaságával, folytonos hibáival, valamint logikátlan menüelrendezésével és működésével egyáltalán nem dolgozott a kezünk alá, sőt, ha valaki járatlan a fényképezőgépek használata terén, gyakorlatilag képtelen lesz épkézláb képet készíteni bizonyos körülmények között. Így hiába létezik a "Smart" mód, amely elméletileg a "point and shoot" felvételkészítést kellene, hogy elősegítse, a gyakorlatban nekünk kell igazodnunk a fényképezőgép rendszerének háklis viselkedéséhez, és kitalálnunk a működési logikáját. Tehát elsődlegesen a gép rendszerén, működésén és az átlagon aluli nappali képminőségen kellene a Samsungnak dolgoznia ahhoz, hogy sikertermék válhasson az intelligens fényképezőgépeiből. Erre amúgy minden esélye megvan, de a WB250F sajnos még nem tudta megugrani a lécet. Főleg, mert a legolcsóbb helyeken 55-60 ezer forintos WB250F áráért már számos jobb képességű kompakt fényképezőgép közül választhatunk.

Értékelés: 5/10

Translate »