Oldal kiválasztása

Halálos iramban 6 – Filmkritika

Halálos iramban 6 – Filmkritika
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Külön evolúciót járt be a Halálos iramban sorozat, azonban az a fejlődés, ami a negyedik résszel elindult, a hatodik részre teljesen megállt, s tulajdonképpen ugyanarra a szintre süllyedt vissza a franchise, ahonnan eredetileg elindult.

A két évvel ezelőtt mozikba került  Halálos iramban: Ötödik sebesség a sorozat üde színfoltja volt, mert bár ezzel a résszel Dom és a "Család" végleg maga mögött hagyta illegális versenyzői múltját, tulajdonképpen egy szórakoztató, látványos, de túlzásokba csak óvatosan eső akciófilmet köszönthettünk a személyében. Valami hasonló elvárásokkal ültem be a múlt heti sajtóvetítésre is, hiszen a Halálos iramban hatodik részét ugyanaz a Justin Lin jegyezte, akinek jelentős szerepe van abban, hogy nézhető lett a sorozat. Végül az optimizmusom visszacsapott, a Halálos iramban 6 ugyanis egy fájdalmasan rossz film.

Amióta Dom és Brian a riói balhéval hazavágtak egy helyi kiskirályt és szétosztották a százmilliós zsákmányt a bandának, hőseink szétszóródtak a világban. Ám az életük nem lehet teljes, mivel nem térhetnek haza, állandó szökésben vannak. Eközben Hobbs 12 országon át üldöz egy bandát, melynek tagjai halálosan felfegyverzett sofőrök, és vezérüket egy kíméletlen cinkos segíti, akiről kiderül, hogy nem más, mint Dom halottnak hitt szerelme, Letty. A bűnözőket csak úgy lehet megállítani, ha az utakon fel tudják venni velük a versenyt, ezért Hobbs megkéri Domot, hogy hozza össze "elit alakulatát" Londonban. A fizetség? Teljes kegyelem mindannyiuknak, hogy visszatérhessenek otthonukba, és egyesíthessék családjaikat.

Kezdjük azzal, hogy amíg az ötödik résznek épkézláb forgatókönyve, lendületes történetmesélése volt, addig a hatodik rész minden párbeszéde irtó fárasztó. Nyilván a franchise múltját ismerve, nem lehet arra számítani, hogy shakespeare-i magaslatokba emelkedne Dom vagy Hobbs, de Chris Morgan forgatókönyvíró egy kicsit se erőltette meg magát, így a viccesnek szánt jelenetek nem viccesek, az akciókat összekötő, cselekményt előregörgető történések pedig…hagyjuk is.

Ezt pedig csak tetézi, hogy az akciókban már nem csak fizika, de logika sincs. Jól példázza a látványos jelenetek milyenségét, hogy az előzetesben is látott tankos résznél együtt nevetett fel a mozi, mégpedig kínjában. A nagy zárásnak szánt repülős jelenetsor (trailerből ez is ismert) pedig egész egyszerűen nevetséges és fárasztóan unalmas lett.

Állítólag már készül a hetedik rész, ami ha minden igaz, már jövőre mozikba kerülhet. A filmvégi záróképsorok meg is ágyaznak a folytatásnak. Félő, hogy a jegyeladások alapján igazolást nyer, szükség van az ennyire bugyuta akcióra, s akkor senki se ment minket egy újabb kellemetlen, tesztoszterontól duzzadó halálos élménytől.

Értékelés: 4/10

Translate »