Oldal kiválasztása

UbiSoft – Leállított 1666, két új, be nem jelentett játék

UbiSoft – Leállított 1666, két új, be nem jelentett játék
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szárnyal a UbiSoft, legalábbis ez derül ki a francia stúdió legutóbbi, befektetőknek tartott pénzügyi beszámolójából. S, hogy megmaradjanak ennél a növekedési ütemnél, jövő áprilisig bezárva öt AAA-játékot dobnak majd piacra.

Mozgalmas lesz a következő közel egy esztendő a UbiSoft számára, a cég legutóbbi pénzügyi beszámolójából ugyanis kiderül, hogy 2014 áprilisáig bezárólag öt AAA-s játékot készülnek piacra dobni. Ezek közül hármat már ismerünk, hiszen késő nyáron és ősszel érkezik a Splinter Cell: Blacklist, az Assassin's Creed IV: Black Flag, illetve a tavalyi E3-on bemutatott Watch Dogs. Ezek mellé kapunk még egy vadonatúj játékot, illetve a stúdió egy ismert franchise-ának újabb részét, miközben augusztus végén a Rayman Legends, később pedig a South Park: The Stick of Truth is a kiadó égisze alatt jelenik meg.

Eközben az is kiderült, hogy a nem rég újból kirúgott Patrice Desilets THQ Montrealnál készített (aztán a UbiSofthoz került), 1666 kódnevű játékát egyelőre parkolópályára állították. Állítólag a stúdió és Desilets több dologban nem értettek egyet, így ez vezetett a dizájner eltávolításához, majd új játéka fejlesztésének határozatlan idejű felfüggesztéséhez.

Translate »