Oldal kiválasztása

Friss részletek az új Xbox-ról

Friss részletek az új Xbox-ról
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ha hinni lehet a szóbeszédeknek, a next-gen Xbox teljesítménye semmiben se marad el majd a PlayStation 4-től, az új kontrollere is ismerős lesz, a gép bemutatására pedig a hónap végén kerül sor.

E hónapban bemutatják

Egy korábbi szóbeszéd szerint április huszonhatodikán, az Xbox Event nevű rendezvényen mutatja be a Microsoft új Xbox-át. A dátumot a CVG egyik szerkesztője hintette el a Twitteren, amit a napokban megerősített két másik szaklap, a The Verge és a VG247 is.

Finomhangolt kontroller

A Kotaku a napokban arról írt, hogy az új Xbox kontrollere csak minimális módosításokon esik át, vagyis a forma, a gombok, egyszóval minden megmarad, ellenben kicsit faragnak a méretén, így egy fokkal kisebb lesz majd az új periféria. Apró érdekesség, hogy a redmondiak a fejlesztőknek kiküldött devkiteknél felcsíkozták a kontrollereket, így a kiszivárgott képeken azonnal be lehetne azonosítani a szivárogtató személyét.

Ugyanolyan erős lesz, mint a PlayStation 4

Aki esetleg kételkedett abban, hogy a Durango kódnéven futó next-gen Xbox technikailag alulmarad a PS4-gyel szemben, annak most jó hírünk van. A Ubisoft Montreal vezetője, Yannis Mallat a Eurogamernek adott interjújában ugyanis elárulta, az új Xbox egy "mindenhez kapcsolódó, közösségi, immerzív és interaktív" konzol lesz, ami legalább olyan erős lesz, mint vetélytársa.

Translate »