Oldal kiválasztása

PlayIT 2013 játékkiállítás és vásár – Beszámoló

PlayIT 2013 játékkiállítás és vásár – Beszámoló
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Idén egynapos rendezvényként szervezték meg a tavaszi PlayIT kiállítást, amit a bővülő játékkínálat, az erősödő videojátékos vonal és a minden eddiginél népesebb embertömeg jellemeztek. Beszámolónkat alább olvashatjátok.

A meexes szervezők valamit jól csinálhatnak, ugyanis idén nemcsak, hogy elfogyott az összes elővételes jegy, de a bejutásnál is kígyózó sorok vártak arra, hogy a helyszínen válthassák meg a jegyüket. Ahogy az várható volt, a nap első felében nem csupán óriási sorok voltak, de a Millenáris épületében megtartott eseményen a hömpölygő tömegnek a levegőhiánnyal és a meleggel is meg kellett birkóznia, így a jegy ára egy ingyenes (és kötelező jellegű) szaunázást is magában foglalt. Persze, mindez csak azt jelenti, hogy végre elkezdett fejlődni a PlayIT, és kezdi kinőni saját magát és a kereteit, amire remélhetőleg megfelelően reagálnak majd a szervezők is, akik már a zárást megelőzően arra kérték látogatóikat Facebook-bejegyzésükben, hogy írják meg nekik tapasztalataikat, javaslataikat (playit@meex.hu).

Ha eltekintünk attól a ténytől, hogy a legnagyobb számban kedvezményesen vásárolni érkeztek a PlayIT-re (és sajnos pont nekik kellett a legtöbb megpróbáltatást kiállni a több órás sorbanállással, valamint voltak, akik hoppon is maradtak, mert kifogytak a készletek), és csak a kiállítás részre koncentrálunk, elmondhatjuk, hogy kezd megkomolyodni a rendezvény, hiszen a kiállítók egyre pofásabb standokkal, egyre több játékgéppel érkeztek, ráadásul minden eddiginél nagyobb számban. És ez igaz az összes platformra, hiszen mind a PC-, mind az Xbox-, mind a PlayStation-, de még a Nintendo-vonalon is bővülést tapasztaltunk. Csupán két dolgot hiányoltunk: a nagy bejelentéseket és a jóval a megjelenés előtt kipróbálható játékok bemutatását. Minden más téren egyre jobban közelít a PlayIT a hasonló nemzetközi rendezvények által biztosított széles tartalmi spektrumhoz.

Azt leszámítva, hogy a színpad környékén irtózatos volt a tömeg és kevés a levegő, idén sikerült megfelelő térközökkel, jól beosztva elhelyezni az egyes standokat, és sokkal jobban lehetett mozogni, mint például egy millenárisos WAMP-on (ahol hasonlóképpen sosem volt rendesen levegő). Ennek ellenére az látszik, hogy a helyszín hosszú távon szűkös lesz, és valószínűleg váltani kell majd, de ez valahol megint csak pozitívumként is felfogható. Sokak szemét szúrta az is, hogy egy bizonyos energiaital szponzorálásának köszönhetően mindenki a rágógumi ízű lötyit itta, még a szemmel láthatóan igencsak "underaged" vendégek is, de az ajánlott korhatárt a korhatáros játékok kipróbálásakor sem nagyon vették figyelembe – ezen a téren még van hová fejlődnünk.

Az emeleti folyosón rendezték be az "egyéb" kategória legjavát, ahol nem csak virtuális játékokban lehetett részt venni, de itt tanyáztak a birodalmi rohamosztagosok, a könyvárusok, és még csocsózni is lehetett. (Ez utóbbi egyébként legalább annyira nagy népszerűségnek örvendett, akárcsak a földszinten kiállított számolatlanul sok konzolos kioszk.) A rendezvényről ugyan a szakmai programok, workshopok és előadások továbbra is hiányoztak, viszont aki nem csak vásárlási céllal látogatott ki, biztosan megtalálhatta a számítását, ugyanis a kiállítók a játéklehetőség mellett kisebb-nagyobb akciókkal, nyereményjátékokkal is készültek, így az idei volt az első olyan alkalom, amikor csupán az egyes kiállítók felfedezése és megismerése is több órás programot szolgáltatott. (És akkor ott voltak még a színpadi bemutatók, az egyes versenyek vagy a hardveres-szoftveres standok, ahol akár WP8-as telefonokat vagy Windows 8-táblagépeket is kipróbálhattak az érdeklődők.)

Bár nem szokásunk kivételezni senkivel, mindenképpen ki kell emelnünk, hogy a Dead Island: Riptide és a Gears of War: Judgment standja nemzetközi színvonalúra sikerült, és az előbbi zombisminkelős ötlete nagyon bevált, ugyanis lépten-nyomon profin elmaszkírozott élőhalottakba botlott a látogató – az ötlet sikerét mutatja talán az is, hogy már az esemény végefelé megcsappant létszám mellett is folyamatosan sorban álltak a játék kipróbálására várók. Idén tehát nem csupán a szervezők, de a kiállítók is pozitív meglepetést okoztak a felhozatal terén, ám előbbieknek mindenképpen kezdeniük kell majd valamit a játékvásárlási szándékkal érkezett és hoppon maradt (vagy éppen csak a több órás sorbanállás után meggyötört), zúgolódó tömeggel, hogy tényleg igazi sikertörténetté avanzsáljon az amúgy hiánypótló rendezvény.

További helyszíni képekért kattints a fenti fotók egyikére vagy ide.

Translate »