Oldal kiválasztása

Crysis 3 – Előzetes

Crysis 3 – Előzetes
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Crysis 3 keretein belül a Crytek fejlesztőcsapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megalkossák a sorozat eddigi legjobb és legváltozatosabb darabját, amelyben egy újabb idegen inváziótól kell megszabadítanunk New York városát.

A Crysis-sorozat második epizódját elég vegyes véleményekkel fogadták a rajongók, lévén az első rész szerelmesei hiányolták a dzsungelharcokat, mindemellett pedig sérelmezték, hogy szinte a teljes játék egy óriási betondzsungelben játszódik. A stúdió már a Crysis 3 bejelentésekor hangsúlyozta, hogy meghallgatták a rajongók véleményeit és mindent elkövetnek majd azért, hogy megalkothassák a franchise eddigi legjobb tagját. Ahhoz hogy ezt kivitelezhessék, a környezet és a koncepció tekintetében a mindig hatásos arany középutat választották, amelynek keretein belül megmaradt ugyan a városi környezet, de egy lepusztult, a természet erői által évtizedek során alaposan degradált formában. Ezért az első rész szerelmesei éppen úgy megtalálják majd számításaikat az új epizódban, mint azok, akiknek inkább a második vált a kedvencükké.

Hogy mi történt New York városával, amiért az anyatermészet ilyen gondtalanul ki tudta kezdeni? A cselekmény a második epizód végéig vezethető vissza, a sok idegen létformát megunva ugyanis a metropolisz vezetése úgy határozott, hogy egy láthatatlan kupolával tartja távol az idegeneket a lakosságtól, ám nem számoltak azzal, hogy a városban is számtalan létforma vert tábort, akik így össze lettek zárva a városiakkal. A kialakult helyzet megoldásáért, a korábbi részekből ismerős Prófétát bízzák meg azzal, hogy különleges felszereléseinek és képességeinek köszönhetően ismét élhetővé tegye a régiót.

:galeria:

Főhősünk oldalán a jól ismert fegyverarzenál vár majd ránk, valamint az újdonságnak számító íj, aminek köszönhetően némán és hatásosan tudjuk eltakarítani utunkból az ellenfeleket, akik mit sem sejtve fognak elhullani nyílvesszőink által. Prófétát mindemellett a sorozat védjegyének tekinthető nanoruha is segíti, aminek köszönhetően emberfeletti képességekre tehet szert egyetlen gombnyomással, így hirtelen vastag golyóálló páncélzatot tud maga köré vonni, de láthatatlanná is tud válni néhány pillanatra. A Crysis 3-ban egyébiránt a nanoruha is generációváltáson esett át, aminek köszönhetően újabb képességek is elérhetővé váltak, többek között például lehetőségünk lesz távolról megzavarni vagy tönkretenni az ellenfelek elektromos szerkezeteit.

A játék csodaszép és realisztikus külleméért egyébiránt ezúttal is a CryEngine 3 lesz a felelős, ami nem csak korunk egyik legnépszerűbb, hanem legsokoldalúbb grafikus motorjának is tekinthető. A benne rejlő lehetőségeket pedig igyekeznek majd maximálisan kihasználni a Crytek fejlesztői, ezzel megalkotva várhatóan az idei év egyik legjobb FPS játékát.

A játék Hunter Edition változata előrendelhető a GameShop-ban: Crysis 3

Translate »