Oldal kiválasztása

Tomb Raider – A túlélők kézikönyve – Első rész

Tomb Raider – A túlélők kézikönyve – Első rész
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Új videósorozatot kapott a Tomb Raider, amiben a Square Enix bemutatja az ifjú Lara Croft túlélését biztosító főbb újdonságokat, így például fegyvereinket, vagy Lara túlélő ösztönét.

Az új Tomb Raiderben a fiatal Lara Crofttal ismerkedhetünk meg, aki törékeny kislányként csöppen a történések közepébe. Azonban ahhoz, hogy túlélje a kalandot, kénytelen felvenni a kesztyűt, ebben azonban segítségére lesz állandó fegyvere, egy gyilkolásra és mászásra is alkalmas csákány. Emellett túlélő öszönét is bármikor bevethetjük, aminek segítségével mindig megtaláljuk majd a helyes irányt. A videó arról is lerántja a leplet, hogy táborunkban hogyan tudjuk fejleszteni képességeinket.

Az új Tomb Raider 2013. március ötödikén debütál, többek között PC, PlayStation 3 és Xbox 360 platformokra.

Translate »