Oldal kiválasztása

Forza Horizon – Játékteszt

Forza Horizon – Játékteszt
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Forza Motorsport első mellékága átszakítja a zárt vonalvezetésű pályák határait, s egy olyan autós életérzéssel ismerteti meg a játékost, amire eddig egyedül csak a Test Drive Unlimited vállalkozott. Tesztköröket futottunk a Forza Horizonnal.

A jelenlegi generáció végéhez közeledve se maradunk Forza játék nélkül, igaz, a sikeres negyedik rész után a Turn 10 és a Microsoft is engedett a gyeplőn, így a komolyabb hangvételű autószimulátorok világát maguk mögött hagyva, amolyan ujjgyakorlatként elhozták nekünk a szabad, önfeledt versenyzéssel kecsegtető Forza Horizont, ami bár nevében – és bizony sok-sok elemében – megmaradt Forza játéknak, valójában egy nyitott világú száguldozásra invitál, egy olyan fesztiválra, ahol semmi sem számít, csak az az életérzés, amit gyönyörű sportkocsik volánja mögött tapasztalhat meg az ember.

 

A Forza Horizon valahol az árkád-szimulátorok vékony határán táncolva igyekszik minden autóverseny-rajongót kiszolgálni. Egyrészt árkád, mert ha minden rásegítést bekapcsolva hagyunk, akkor komoly meglepetés nem érheti a versenyzőt vezetés közben, és másrészt szimulátor, mert az ABS vagy az automataváltó kikapcsolását követően az izmosabb vasparipák vezethetősége bizony már nehézségeket fog jelenteni. Ettől függetlenül nem szabad Forza Motorsport szintű szimulációra számítani, az a koncepció ugyanis nem passzol a Playground játékának világába. A Forza Horizon ennek megfelelően óvatosan bánik a törésekkel, és ha valami le is szakad az autókról verseny közben, a menetteljesítményt nem, vagy csak alig befolyásolja. Ez a rajongók szemében akár szentségtörésnek is bizonyulhat, de ha sikerül elfogadni, hogy a Horizon a könnyed kikapcsolódásra koncentrál, akkor ezt könnyen meg lehet bocsátani a fejlesztőknek. Ellenben megmaradt az autók festésének, vásárlásának lehetősége,  illetve bizonyos pénzmagok ellenében újabb és újabb alkatrészeket is vásárolhatunk.

 

A játék helyszíne a Colorado-ról mintázott "hatalmas" nyílt világ. Azért idézőjeles a hatalmas szó, mert Colorado és környéke méreteit tekintve közelébe nem ér mondjuk a Test Drive Unlimited hatalmas szigeteinek. Vagyis egyik pontból a másikba percek alatt eljuthatunk, s bár lehetőségünk van gyorsteleportálásra, erre igazából semmi szükség. Egyrészt azért, mert a Forza Horizon nagyon pofás játék, s Colorado és vidéke pazar panorámát varázsol elénk, így például a naplementében vagy éjszaka elképesztően hangulatos vezetni. Másrészt A-ból B-be pár perc alatt eljutatunk, s ilyenkor is folyamatosan pontokat oszt a játék. S tulajdonképpen ez az a pont, ami a Forza Horizon sikerének a kulcsa. Méretei ellenére mindvégig tartalmas és változatos tud lenni, s minden egyes megmozdulásunkért jutalmat osztogat. Változatos, mert Colorado minden szépségét (városi helyszínek, erdős vidékek, hegyvidékek, iparterület) felvonultatja és változatos, mert a különböző kihívások egytől egyig izgalmasak, de nem kínálnak elérhetetlen célt, így a sikerélmény is garantált. Az országutat szelve fesztivál-versenyekre nevezhetünk, ahol többnyire kreditpontokat kapunk, míg sima utcai száguldozáskor pénzmagokat gyűjtögethetünk – aki ránk villogtat, azt kihívhatjuk. Előbbi azért lesz fontos, mert segítségével szerezhetjük meg előlépésünket biztosító karszalagokat – ez egyben egy 250 lépcsős listát is jelent -, valamint így tudunk opcionálisan választható, speciális futamokra nevezni – versenyezz helikopterrel -, utóbbira pedig azért van szükségünk, mert segítségével tudunk új sportkocsikkal bővíteni garázsunkat, illetve így tudunk alkatrészeket vásárolni. Ezen túlmenően szabadon bejárhatjuk a vidéket, fotózhatunk vagy éppen videókat rögzíthetünk, azaz tennivaló bőven akad.

 

Ha pedig meguntad a single módot, lehetőség van a szokásos közösségi funkciókban kiélned magad. Aukciósház, festett járgányaid megosztása, a barátok kihívása, esetleg rekordjaik megdöntése, valamint a hagyományos nyolcfős online opciókon túl két új játékmód, a King és az Infection. Előbbi egy macska-egér játék, ahol az lesz a feladat, hogy versenytársaidat elkapd, utóbbi pedig arról szól, hogy a "fertőzött" autónak ütköznie kell a menekülőkkel, miközben a túlélőknek ezt lehetőleg el kell kerülniük.

 

A Forza Horizon jól megválasztott zenékkel, változatos feladatokkal, Colorado mesés helyszíneivel remekül közvetíti azt az életérzést, amit csakis akkor érezhetünk, ha bepattanunk egy sportkocsi volánja mögé, és mindent magunk mögött hagyva önfeledten száguldozunk. A fesztiválos körítés jól áll a játéknak, a napszakváltás látványos és izgalmas pillanatokat idéz meg. Eközben azonban egy fikarcnyi egyediséget se tud felmutatni a Forza Horizon, mégis, mindaz amit a készítők átemeltek a zsáner legjobbjaitól, itt remekül összeértek, s kiválóan működnek, így a kb. 20+ órás single kampány során egyszer se érezzük úgy, hogy unalmas lenne újra és újra körözni. Tulajdonképpen ilyennek kell lennie egy könnyed kikapcsolódást ígérő, nyílt világú versenyjátéknak.

 

Értékelés: 9/10

Translate »