Oldal kiválasztása

Windows 8 – Bemutató

Windows 8 – Bemutató
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Már a Preview verzió megjelenése óta nyüstöljük, a múlt héten azonban végre végleges formájában tesztelhettük a Microsoft következő operációs rendszerét, amely nem titkoltan a tabletes használatot helyezi előtérbe. Egy szép, új jövő kezdete?

Most nem részletezném itt a Windows-történelmet, hiszen gyanítom, hogy minden olvasónknak volt már valamilyen tapasztalata a Microsoft operációs rendszerének valamelyik verziójával. A múlt évben azonban egy új irányvonal látszott felsejleni, ennek pedig a hírnökei a Windows Phone 7-es készülékek voltak. Forradalmian új, a felhasználói élményt előtérbe helyező, letisztult külsővel érkeztek a vadonat új telefonok, amik ráadásul a kezdőképernyőjükön élő csempékkel jelenítették meg a felhasználó által kívánt tartalmat. A kezdeményezés aztán belopta magát lassan a felhasználók szívébe is, így az azóta már jogi viták miatt más néven emlegetett, de akkor még Metróként hívott felület néhány hónappal később megjelenhetett a Windows 8 előzetes kiadásában.

Mint várható volt, a Microsoft elsődleges célja az, hogy összemossa a különböző platformokat (PC, telefon, konzol, tablet), és az ezeken futó alkalmazásokat is a saját ellenőrzése alá helyezze (Windows Áruház). Ám mivel az MS-nél is látták az Apple sikerét, így még magasabbra helyezték a mércét, hiszen a Nokia maguk mellé állítását követően saját tabletek gyártásába is kezdett a redmondi óriás. Hogy ebből mi sül majd ki, arról hamarosan képet kaphatunk, amikor az év második felében szép lassan megjelennek majd az új érintőképernyős kütyük, ám addig is itt van nekünk a Windows 8, amiről már most tudunk értekezni.

A Windows 8 tehát egy teljesen új felülettel jelentkezik, amin szintén élő csempéket találhatunk, és ha csak ezt a részét nézzük a dolognak, akkor azt hiszem, ezzel még simán meg is barátkozna bármelyik felhasználó, hiszen a letisztult felületet nem csupán könnyű átlátni, de még mutatós és hasznos is (az értesítések is itt jelennek meg). Persze, inkább egy tableten képzelné el az ember, de PC-n is működik. Ám a probléma nem itt van, hanem elsődlegesen abban, hogy erre a letisztult felületre szinte rá van kényszerítve a felhasználó, és a gyökeres változást semmilyen módon sem vezették be (még egy, az újdonságokat ismertető tutorial sem fogadja az embert a telepítést követően). Éppen ezért gyorsan vegyük is végig a főbb negatívumokat, konkrét példákkal illusztrálva azokat.

Görgetés és egérmozgatás

Adott egy tabletre és érintőképernyőre kialakított felület, ahol még a zárolt képernyőt is úgy kell kioldanunk, hogy megfogjuk azt, és az egér gombját nyomva tartva felhúzzuk, akárcsak amikor a függönyt húzzák fel egy színpadon. Az egy dolog, hogy ez a módszer elsőre még talán jópofa is (ha magától rájön az ember a működésére), de sokadszorra baromi idegesítő a használata. A vicces az, hogy ezzel a képernyővel találkozunk elsőként, és ebből levonhatnánk azt a következtetést, hogy a többi lapon is ugyanígy működik majd minden ("megfogjuk" a lapot az egérrel, és húzzuk valamilyen irányba), ám szó sincs erről. A görgetés például a Windows Áruház oldalain vagy az egér görgetőkerekével, vagy az alsó görgetősávokkal történik. Szó sincs tehát arról, hogy az egérrel utánozhatnánk az érintőképernyős mozdulatokat.

Nem egységes felület

A Microsoft fejlesztői is tudták, hogy nem lehet rögtön átváltani egy tabletes felületre az eredetiről, ezért benne hagyták a régi asztalt is a rendszerben, aminek köszönhetően az egyes alkalmazásokat itt is és ott is futtathatjuk (ez persze attól is függ, hogy a fejlesztők melyik felületre írták meg a programot, hiszen van, amelyik programnak nincs "új" felülete). A régi asztalon viszont nincs Start menü, amit egy kis buherálással ugyan odavarázsolhatunk, ekkor azonban ha egérrel megyünk arra, könnyen mást aktiválhatunk a menü helyett (az egyes képernyősarkok ugyanis speciális funkciókat aktiválnak az új rendszerben). Ráadásul ezzel a kettősséggel sikerült olyan hatást elérni, hogy a felhasználó azt gondolja, ott van egy Windows 7 a csili-vili külső mögött, és csak ráhúztak egy idegesítő skint.

Az új felület hibái

De gond bőven akad az új felületen is, hiszen például a magyar Windows Áruház tartalma jelenleg még tableten is nevetségesen mutatna (az első oldal után óriási állított téglalapokban sorakoznak az egyes kategóriák képei, és lapozgathatunk számos oldalon keresztül, mire a kategóriák végére érünk – átláthatatlan és nehézkes a böngészés), főleg hogy ott van az ellenpélda, hiszen ha megjelenítjük az összes alkalmazást (a rendszerben bárhol a jobb felső sarokba vitt kurzorral megjelentethetjük a "főmenüt", és itt kereshetünk az alkalmazások között is), akkor láthatunk egy rendezett listát, amit az Áruházban is követni kellene. Ekkor jövünk rá, hogy van ám Start menü az új felületen, csak teljesen másképp hívják és szebben néz ki. Kár, hogy a korábbihoz képest fárasztóan nehéz előcsalogatni.

Ennél még rosszabb tapasztalatot szerezhet bárki, aki az új felületen az elérhető gombokat nyomkodja. Nincs ugyanis semmilyen vizuális visszajelzés arról, hogy történne valami (várnánk a homokórát, de csak nem jön elő), és ha például egyszerre elindítunk három alkalmazást, előfordulhat, hogy semmi sem történik. Természetesen a gép ezerrel dolgozik a kéréseinken, de a képernyőn ebből semmit nem látunk. De nem kell ennyire extrém példát említenünk, hiszen elég megnyitni az új Internet Explorer 10-et (ami egyébként meglepően fürge lett), és még egy oldal betöltése előtt kattintani a beállítások ikonjára. Az esetek nagy részében vizuális visszajelzést kapunk a kattintásról, ám nem jelenik meg a hozzá tartozó kis menü, csak ha már elkezdődött az oldal betöltése. Annál idegesítőbb dolgot, mint amikor az ember egy ennyire letisztult felületen megnyom valamit, és nincs semmilyen visszajelzés arról, hogy értelmezte-e a gép a kérést, illetve történik valami vagy sem, nehezen tudok elképzelni. Gyanítom, hogy ez tableten csak még idegesítőbb lesz, hiszen Android és iOS esetében is lehet tapasztalni hasonló problémákat, csak ott ritkábban.

A Kinect támogatásának hiánya

Van PC-re már Kinect. Fel is lehetett volna pörgetni kicsit az eladásokat. Mi kellett volna hozzá? Minél jobb Kinect-támogatás a Windows 8-ba. Hiszen mi sem jobb annál, mint ha a letisztult felületet ugyanúgy kezelhetjük, mint Xbox konzolunk esetében, és ebben az esetben máris használható médiaközpontként a PC-nk. Az SDK ugyan elérhető Windows 8-ra is, ám rendes támogatásnak vagy Kinectes bundle-nak egyelőre semmi nyoma.

Microsoft-fiók és Windows Áruház

Az elmúlt időszakban jókora botrányt kavart, hogy a Valve kijelentette, ők bizony nem fognak behódolni a Microsoftnak, és inkább Linuxra fejlesztenek klienst, mint hogy igazodjanak az MS szabályaihoz. Hogy mi is okozza a gondot? A Microsoft monopolhelyzetbe akarja hozni magát a letölthető szoftverek és játékok terén is, és az Apple mintájára akarja felépíteni a Windows Áruházat, ami természetesen nem lenne túl előnyös a Valve-nek és a Steamnek. És hogy mindez még hol érezhető a legjobban? Például amikor a rendszer a bejelentkezéskor szinte kiköveteli, hogy Microsoft-fiókkal jelentkezzünk be abba (természetesen összekapcsolva vele Google-fiókunkat is), ezzel is terelve bennünket abba az irányba, hogy egyrészt folyamatosan az internethez legyünk csatlakoztatva, másrészt pedig a Microsoft szolgáltatásait használjuk. Sajnos ez a netfüggőség másutt is visszaköszön, hiszen bizonyos funkciók nem is működnek rendesen a kapcsolat nélkül.

Összegzés

Amit én igazán nem értek, az az, hogy miért kellett kiadni egy előzetes verziót az év elején, ha ennyire nem érdekli az MS-fejlesztőket az a temérdek visszajelzés, amit a szoftverfejlesztőktől, a tesztelőktől és az átlagfelhasználóktól kaptak. Hiszen ezek a problémák javarészt már akkor is felmerültek, ám szinte változatlanul továbbélnek a végleges verzióban. Sajnos a helyzet ugyanaz, mint a Windows Vista esetében. Adott egy nagyjából jó ötlet, amit ész nélkül sikerült kivitelezni, kimaradt belőle egy halom fontos dolog, egy része a rendszernek szinte használhatatlan egérrel, és a visszajelzéseket is semmibe vették. Úgy tűnik, a Microsoft csak minden második operációs rendszernél tudja eltalálni jól az arányokat és funkciókat, így a jelen állapot szerint nagyon úgy tűnik, hogy a Windows 7 egy hosszú időre megmarad majd a legtöbb otthoni és irodai számítógépen, és a Windows 8 csupán a tableteken fog kiteljesedni, másutt pedig zsákutcának számít majd. Mi már azt várjuk, mikor jelentik be végre a Windows 9 megjelenését…

Van egy jó hírünk is, a rendszert bárki ingyenesen kipróbálhatja itt:

http://windows.microsoft.com/hu-HU/windows-8/download

Translate »