Oldal kiválasztása

LEGO Batman 2: DC Super Heroes – Játékteszt

LEGO Batman 2: DC Super Heroes  – Játékteszt
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Traveller’s Tales legújabb LEGO-játékában ezúttal Gotham City a DC univerzum ismert hőseinek csatatere, a jó és a rossz küzdelme azonban LEGO adaptációban még soha nem volt ennyire szórakoztató és élvezetes.

A Traveller's Tales számára a LEGO-játékok pont azt jelentik, amit egykoron az Activisionnek a Guitar Hero, vagy napjainkban a Call of Duty. Évenkénti biztos megjelenést, stabil célközönséget, s természetesen komoly bevételeket, mindezt minimális befektetéssel, és újdonságokkal, hiszen a már jól bevált recepttel újra és újra el lehet ugyanazt adni. A LEGO-játékok pedig kiválóan példázzák, hogyan is lehet a semmiből megteremteni egy saját műfajt, illetve hogyan lehet mind a felnőttek, mind a gyerekek számára szórakoztató, széles körben ismert témákat építőkockák segítségével feldolgozni. A Star Wars, a Karib-tenger kalózai vagy éppen Harry Potter után ezúttal ismét Batmanre esett a stúdió választása, most azonban minden eddiginél nagyobb csapatot toborzott össze a Traveller's Tale.

 

A méretesebb brigádhoz nagyobb, eddig soha nem látott méreteket öltő világ is jár, így a LEGO Batman 2: DC Super Heroes a sorozat első olyan címe, amiben az egy szálra felfűzött sztorimód küldetéssorozata helyett ezúttal a teljesen szabadon választható és teljesíthető missziók kapják a szerepet. Gotham City nyílt világa rengeteg mellékküldetést és felfedeznivalót ígér, így például válogatott hőseinkkel civileket menthetünk, arany- és vörös kockákat gyűjtögethetünk, vagy éppen bónuszpályákat fedezhetünk fel. Ez annak tükrében, hogy a játékban már nem csak Batman, de akár az Acélember is irányítható, elképesztően izgalmasnak hangzik, hiszen Superman bőrébe bújva pillanatok alatt berepülhetjük a játék helyszínét, aztán ha bajt látunk, akkor lézerszemünkkel gyorsan elintézhetjük a rosszfiúkat a magasból. A játékmenet egyébként semmit se változott, a tetszés szerint teljesítendő 15 fejezetre osztott küldetéssorozat alatt a szintén újdonságként bevezetett páncélokra kihegyezett logikai fejtörőket, ügyességi részeket kell majd megoldanunk és teljesítenünk, amiket szerencsére nagyon kevés (őrületbe kergető irányítás) járműves szekvencia tör meg.

 

A páncélok kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ezek viselői karakter-specifikus, egyedi képességekre tesznek szert, így például Robin képes lesz mágnesezni vagy befagyasztani a környezetét, míg Batman olyan páncélt ölthet magára, amivel láthatatlanná válik, vagy pedig begyűjti a közelében található elektromos berendezésekből az áramot.

 

A nyitott világ mellett a játék történetvezetése is komoly változáson esett át, a készítők ugyanis végre elhagyták a néma karaktereket, így minden egyes szereplő saját hangján szólal meg. Az ebből eredő ziccert természetesen nem hagyta ki a Traveller's Tale, így rengeteg mulatságos pillanat szem- és fültanúi leszünk. Ezek többsége Batman és Superman kapcsolatára lesz kihegyezve, de az egyes főellenfelek is elejtenek majd olyan egysorosokat, amelyek mosolyt csalnak az arcunkra. Sajnos a sorozat jól ismert betegségei ezúttal is visszaköszönnek, így az idejét múlt látvány mellett a kamerakezelés hibái vagy az online kooperatív teljes hiánya is felemás érzéseket kelthet, de ha rutinos Lego-játékos vagy, akkor ezeken hamar túl fogod tenni magadat.

 

A LEGO Batman 2: DC Super Heroes úgy őrizte meg a LEGO-játékok esszenciáját, hogy közben az elmúlt években sokak által várt változásokat is képes volt belecsempészni a játékmenetbe. Így kaptunk egy változatos helyszínekből álló, építőkocka méretekben mérve hatalmas nyílt világot, rengeteg szórakoztató mellékküldetést, egy 15 fejezetre osztott küldetéssorozatot, jópofa karaktereket és rengeteg humort. Ezeken a forró napokon pedig keresve se találhatnánk jobb és tartalmasabb szórakozást.

 

Értékelés: 8/10

Translate »