Oldal kiválasztása

Trials Evolution – Játékteszt

Trials Evolution – Játékteszt
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Trials HD három évvel ezelőtti sikere után az időközben a UbiSoft belső stúdiójává lett RedLynx tovább emelte a tétet, s elhozta nekünk a szinte tökéletes Trials Evolutiont.

A RedLynx motoros ügyességi játéka, a Trials meglehetősen hosszú utat járt be, mire 2009-ben sikerült a csúcsra érnie. A három évvel ezelőtt Xbox Live Arcade-ra megjelent Trials HD személyében azonban végre otthonra lelt a sorozat, s bár a recept hihetetlenül egyszerű alapanyagokból állt össze, a végeredményt nem csak a kritikusok, de a rajongók is imádták. A finn csapat azonban nem részegedett meg a gyorsan jött sikertől, s ugyanolyan lelkesedéssel és odafigyeléssel készítették el a széria folytatását, a Trials Evolutiont, ami hihetetlen, de képes volt felülmúlni elődjét.

 

A RedLynx végre átlépte az egyszínű gyártelep határait, s kitörve a szürkeségből a szabadba helyezte át a helyszíneket, amelyek hihetetlenül változatosra sikeredtek. Nem csak nehézségük miatt, hanem azért is, mert a világháborús csatatértől kezdve, a különböző crosspályákon át a Limbo fekete-fehér világáig, tényleg rengeteg helyen fogunk megfordulni. Szintén változás, hogy sokszor teljesen váratlanul váltanak dimenziót egyes pályaszakaszok, amelyek az egyébként még mindig „síkbeli” versenyzést ha csak rövid időre is, de alaposan fel tudják borítani. Szintén a szakaszokhoz kapcsolódó újdonság, hogy élettel teli környezetben versenyezhetünk, a háttérben mindig mozog valami, utunkat rendre hatalmas effektparádé kíséri, ami néha zavaró tud lenni, mert nehéz csak és kizárólag a pályára, és annak akadályaira koncentrálni.

 

A játékmenet gyakorlatilag semmit se változott, viszont finomodott választott motorunk irányítása, így már nem reagál annyira agresszívan kétkerekűnk, ha például nagyobb gázt akarunk adni, vagy súlypontunkat hirtelen át akarjuk helyezni. Ez leginkább azoknak fog kedvezni, akik kevésbé türelmesek vagy ügyesek, így ugyanis a játék egy része könnyedén teljesíthető lesz. Persze a Trials Evolution ugyanúgy felvonultat olyan extrém kihívásokat  kínáló helyszíneket, mint elődje. A folytatás emellet nem csak az ügyességünket tornáztató szakaszokat tartotta meg, de a versenyszellemet is folyamatosan magas hőfokon égeti, a „kampányban” ugyanis nem csak a megszerezhető érmekért harcolhatunk, hanem barátaink által már teljesített időkkel is versenyzünk. Előbbiek egyébként azért lesznek fontosak, mert csak meghatározott érmek (bronz, ezüst, arany) birtokában nyílnak meg az új helyszínek, s jól példázza a játék nehézségét, hogy annak végéhez közeledve már az ezüstérmek is kevésnek fognak bizonyulni. Minden sikeresen teljesített pálya után valamennyi pénzmag is üti a markunkat, amit versenyzőnk, és választott motorunk csinosítgatására költhetünk.

 

Megújult az online szekció is, és most már nem időkkel, hanem a pályán egymás mellett felvonultatott virtuális (négyfős megmérettetések) versenyzőkkel vívhatunk az elsőségért. A mutliplayer érdekessége, hogy keményen bünteti a hibázást, így a legjobb időért nem mindig érdemes beáldozni magunkat, sokszor ugyanis sokkal kifizetődőbb, ha lassan, de hiba nélkül teljesítjük a távot. Kapunk még egy elképesztő lehetőségekkel rendelkező pályaszerkesztőt is, ahol a könnyű kezelhetőségnek köszönhetően gyakorlatilag csakis fantáziánk szab határokat. Nem csak új pályákat, de akár új játékmódokat is kreálhatunk, amiket természetesen meg is oszthatunk a Live-on keresztült.

 

A Trials Evolution nem csak könnyedén hozza a Trials HD színvonalát, de bebizonyítja, hogy egy remekbe szabott első rész után is lehet még hova fejlődni. A RedLynx ügyességi játéka tartalomban, látványban és szavatosságban is azt hozza, amit rajongóként elvárhatunk tőle, s pont azt kínálja, amiért kezdő ügyességi crossmotorosként sokan valószínűleg befizetnek rá.

 

Értékelés: 9,5/10

Translate »