Oldal kiválasztása

FRISSÍTVE: Assassin’s Creed – Korai koncepciókon az első rész

FRISSÍTVE: Assassin’s Creed – Korai koncepciókon az első rész
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az első Assassin’s Creed még 2007-ben jelent meg, a játékot azonban már 2004-ben el kezdte tervezni a UbiSoft. Most előkerültek a játék kezdeti koncepciórajzai, amelyek érdekes képet festenek a korai ötletekről.

Az Assassin's Creed Facebook oldalán publikálta a UbISoft a franchise 2007-ben megjelent első részének korai, 2004 novemberében készült koncepcióit. Ezeken jól látható, hogy nyolc évvel ezelőtt, amikor megszületett az Assassin's Creed ötlete, kezdetben a Prince of Persiát vették alapul a fejlesztők, így Khai Nguyen rajzain és festményein a UbiSoft másik klasszikus játékának világa elevenedik meg. A képeken felismerhető egy női bérgyilkos, de akadnak kooperatív módra utaló jelek is.

 

 

Frissítve:

 

A képek után a Superannuation rátette a mancsát Alain Larose hangokért felelős mérnökének egy évekkel ezelőtti videójára, amiben az úriember azon korábbi játékai láthatóak egy csokorba gyűjtve, amelyeken dolgozott. A felvétel érdekessége, hogy több olyan címet is tartalmaz, amelyek sose láttak napvilágot, illetve az Assassin's Creedről is csak egy pre-produkciós bemutatót láthatunk, ami megerősíti, hogy a UbiSoft a Prince of Persiához hasonló körítésben képzelte el a sorozat jövőjét.

Translate »