A Sorcery kalandos utat járt be, mire a 2010-ben történt E3-as leleplezése után most szerdán a boltok polcaira kerül. A The Workshop akció-kalandjátéka ugyanis két évvel ezelőtti bejelentése után teljesen radar alá került, hogy az év elején aztán újból lerántsa róla a leplet a Sony. A meglepően hosszúra nyúlt fejlesztési ciklus alatt ugyanis teljesen átgyúrták a játékot, ami a kezdeti gyermeki külsejét egy kissé komolyabbra változtatta, ezzel pedig teljes mértékben levetkőzte azon hangokat, miszerint a Move ismét csak valami családi játékhoz lehet alkalmas eszköz. A Sorcery ugyanis egy ízig vérig izgalmas, ámbár gyermeki identitását levetkőzni nem teljesen képes kalandjáték lett, amiben a szórakoztató harcok adják a játékmenet zamatát.

Kalandunk főhőse egy Finn nevű varázslótanonc, aki miután magára hagyja tanára és mentora, Dash, szemet vet egy mágikus varázspálcára. A csintalan Finn és állandó társa, a frappáns beszólásai miatt hamar sokak kedvencévé váló Erline végül ráteszik a mancsukat a pálcára, innentől pedig kezdetét veszi egy nem várt utazás, amit Faerie Királyságának vidékeit járva tehetünk meg, hogy aztán különböző ördögi teremtmények, köztük jól megtermett orkok, és a világunkra sötétséget hozó Nightmare Queen ellen vegyük fel a küzdelmet.

A játék teljes egészében a Move-ra lett kihegyezve, ennek megfelelően az irányítás minden eleme a fagyi-kontrollerre lett optimalizálva. A mozgásérzékelős kiegészítő segítségével tudjuk előcsalni a megtanult varázslatokat, amelyek mindegyike egyedi mozdulatokhoz kapcsolódik. Szintén a Move segítségével tudjuk összeállítani a különböző bájitalokat is. Ezek készítésénél olyan mozdulatokat imitálhatunk, mint az őrlés, a szórás, az öntés vagy a keverés. A mozgást a navigációs kontrollerrel vagy a DualShock kontrollerrel tudjuk kivitelezni, miközben a kamera teljesen automatikus kezelést kapott. Ennek megvalósítása sajnos rengeteg bosszúságot fog okozni, sokszor ugyanis nem követi le rendesen Finn mozgását, így lesznek beláthatatlan területek is. A probléma nagyobb harcok esetében lehet frusztráló. Ahogy a Move-val kapcsolatos problémák is ekkor kerülnek előtérbe. A túl sok ellenfél esetében ugyanis nem minden esetben veszi be a játék a mozdulatokat, így elmaradnak a várt varázslatok (vagy véletlenül másikat idézünk meg), a túlerő pedig sokszor a Move vad rázásába torkollik, így a kívülállók számára úgy tűnhet, mintha egy rumbatököt ráznánk.

Pedig a Sorcery-ben megvannak a lehetőségek, a Föld elemeit bevető varázslatok kombinálhatóak, így például ha megidézünk egy tornádót, majd a tűz varázslattal kombináljuk, akkor égő szélviharral tizedelhetjük meg az ellenséget. Egy másik esetben pedig bevethetjük a fagyasztótámadást, amivel lelassíthatjuk a különös teremtményeket, hogy aztán az alaptámadással végleg végezzünk velük. Sajnos a varázslatok közötti egyensúly nem tökéletes, így például a villámcsapást elég sokszor fogjuk használni, míg a föld-alapú támadást a játék jelentős részében nem, vagy alig fogjuk segítségül hívni.

Szerencsére az akció mellett a felfedezésnek is jelentős szerepe lesz, kalandozásaink során ugyanis kincsekre, a már említett bájitalok (segítségükkel erősebb varázslatok, több mana, több élet érhető el) összevetőire, speciális kiegészítőkre tehetünk szert. Mindezek ellenére a Sorcery egy nagyon lineáris, s nagyon rövid játék. Utóbbi azért eshet meg, mert bár küllemre igyekezett levedleni gyermeki énjét, valójában ez még mindig egy, a fiatalabb korosztályt megcélzó játék, ami nehezebb nehézségi szinten is 5-6 óra alatt végigvihető. Azonban, ha képesek vagyunk túllépni a Sorcery apróbb hibáin, egy végtelenül aranyos, szórakoztató, kalandos utazásban lehet részünk, ahol, ha rövid időre, de valóban jól képzett varázslónak érezhetjük magunkat.
7/10
Új hozzászólások írásához először be kell jelentkezned (ezt az oldal jobb felső sarkánál teheted meg). Vagy ha még nem tetted meg, regisztrálnod kell magadat. A regisztráció ingyenes, és segítségével hozzáférhetsz az oldal és a fórum további szolgáltatásaihoz is. A fórum és a magazin ugyanazt a regisztrációs adatbázist használják, így egyetlen regisztrációval rögtön mindkettő használatához kapsz hozzáférést.
RegisztrációBejelentkezés
-
Need for Speed játékot tízel az EA
-
Battlefield 4 - Jön Xbox One-ra, október végén lesz a premier
-
Xbox One - Bemutató
-
Jön az élőszereplős Halo tévésorozat
-
Ilyen lesz az EA Sports Ignite technológiája
-
Call of Duty: Ghosts - Az első trailer, kulisszák mögött bemutató, képek
-
Thief - Xbox One-ra is jön a reboot
-
Destiny - Xbox One-ra is megjelenik a Bungie játéka
-
Quantum Break teaser trailer, képek
-
Xbox One-ra is jön a Watch Dogs és az új Assassin's Creed
-
Forza Motorsport 5 teaser trailer és képek
-
Call of Duty: Ghosts - Harminc másodpercnyi látnivaló
-
FRISSÍTVE: Mire számíthatunk a mai Xbox bejelentésen?
-
NBA Live 14 - Next-gen konzolokra tér vissza a sorozat
-
Injustice: Gods Among Us - Batgirl története
-
Tearaway gameplay videó és képek
-
Freedom Wars lesz a Panopticon
-
UK Top 10 - Brit játékeladások
-
Hawken - Videónaplón a Front Line térkép
-
GRID 2 - Körözés a Yas Marina pályán




































