A napokban számoltunk be róla, hogy a Minecraft múlt héten Xbox 360-ra megjelent átirata borsos ára ellenére elképesztő sikereket ér el, s megjelenését követő első órájában már behozta a fejlesztésre fordított költséget, nem sokkal később pedig már nyereségt termelt, hogy aztán egy hét elteltével minden idők legkelendőbb XBLA-s játéka legyen a maga több mint egymillió eladott példányával. Pedig a Minecraft Xbox 360 Edition koránt sem ugyanazt kínálja, mint a PC-s verzió, a 4J Studios által készített átirat ugyanis amennyi újdonságot kínál, annyi megkötést is felvonultat, mégis magával ragadó aurával bír, amiben nem csak a felfedezés öröme jut szóhoz, de korlátaink ellenére egyben a kreativitásunk kibontakoztatásának is színtere.

Amiben ugyanazt kínálja a Minecraft Xbox 360 Edition, mint a PC-s változat, az a teljesen változatlan játékmenet. Továbbra is a véletlenszerűen generált világot bejárva kell nyersanyagok után kutatnunk, így kivághatjuk a fákat, követ fejthetünk, bányászhatunk, állatokra vadászhatunk, hogy aztán az így szerzett erőforrásokból és nyersanyagokból éjszakára menedékül szolgáló házat építsünk, felszereléseket gyártsunk. Ennek a konzolos irányításra történő adaptálása remekül sikerült, a fejlesztőcsapat meglepően áramvonalas megoldást eszelt ki, így minden funkció lényegében egyetlen gombnyomásra csalható elő. Ugyanez az egyszerűség jellemzi a tárgykészítést is, így most már részletes leírásokat kapunk, hogy mihez milyen összetevők beszerzése szükséges, s bár megkönnyíti a játékos dolgát, a felfedezés öröme így se vész el, ráadásul sokkal kényelmesebb, mint órákat azzal tölteni, mit hogyan kombináljunk.

Az Xbox 360-as Minecraft méretei még mindig lenyűgözőek, de a PC-s verzióhoz képest nagyságrendekkel kisebb bejárható világokat kapunk. Amíg az asztali gépes változatban hosszú perceket azzal töltünk, hogy felfedezzük a vidéket, addig a konzolos átiratban pár perc alatt eljutunk a láthatlan falakkal övezett területek határáig. Ez leginkább azokat fogja zavarni, akik PC-n hozzászoktak a korlátlan szabadsághoz, mert méreteit tekintve még így is elképesztően hatalmas területeket járhatunk be, s fedezhetünk fel, mégis, a kisebb méretek némi korlátok közé szorítják a játékost, és ez teljesen új ízt ad a játékmenetnek is, amiben már az erőforrásokkal történő megfelelő gazdálkodás is fontos szempont lesz a jövőben. Ezért az árért azonban stabil hatvan fps-t kapunk cserébe, miközben akár két-négyfős osztott képernyős játékmódban, valamint online nyolcfővel vághatunk neki a világoknak, hogy aztán közösen alkossunk valami emlékezeteset.

A Minecraft Xbox 360 Edition lehetőségei egyelőre visszafogottak, a kapott élmény azonban még így is maradandó, köszönhetően az áramvonalasított irányításnak, a változatlan, számtalan lehetőségeknek. Az ígéretek szerint a jövőben folyamatosan érkeznek a javítások, kiegészítések, így ha lassan, de idővel a konzolos verzió is képes lesz azt kínálni, mint elődje, ezzel biztosítva, hogy hosszútávon elmerülhessünk magunk által kreált kockavilágunkban.
8/10
Új hozzászólások írásához először be kell jelentkezned (ezt az oldal jobb felső sarkánál teheted meg). Vagy ha még nem tetted meg, regisztrálnod kell magadat. A regisztráció ingyenes, és segítségével hozzáférhetsz az oldal és a fórum további szolgáltatásaihoz is. A fórum és a magazin ugyanazt a regisztrációs adatbázist használják, így egyetlen regisztrációval rögtön mindkettő használatához kapsz hozzáférést.
RegisztrációBejelentkezés
-
E3 2013 - Videón a next-gen FIFA 14
-
FRISSÍTVE: E3 2013 - The Last Guardian - Lesznek új látnivalók
-
E3 2013 - Nem változik a next-gen játékok árszabása
-
E3 2013 - Generációt vált a Rainbow Six: Patriots
-
E3 2013 - Folytatást kap a Fez
-
E3 2013 - Pazar képeken a The Witcher 3: Wild Hunt
-
E3 2013 - Lesz PS4-es Gran Turismo 6
-
E3 2013 - Total War: Rome II gameplay bemutató
-
E3 2013 - Killzone: Mercenary gameplay
-
E3 2013 - Castlevania: Lords of Shadow 2 bemutató
-
E3 2013 - Tizenöt perc Murdered: Soul Suspect
-
E3 2013 - Húsz perc Batman: Arkham Origins
-
E3 2013 - Ilyen egy bankrablás a Payday 2-ben
-
E3 2013 - Splinter Cell: Blacklist játékmenet bemutatók
-
E3 2013 - Mozgásban a Wolfenstein: The New Order
-
E3 2013 - Így fest a felújított Fable Anniversary
-
FRISSÍTVE: E3 2013 - Bővített Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain trailer
-
FRISSÍTVE: E3 2013 - Assassin's Creed IV: Black Flag trailerek, képek, gameplay
-
E3 2013 - Először mozgásban a The Evil Within
-
FRISSÍTVE: E3 2013 - Mirror’s Edge 2 teaser trailer




































