Oldal kiválasztása

Bioshock: Infinite – Már a premier napján Move támogatással

Bioshock: Infinite – Már a premier napján Move támogatással
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi E3-on jelentette be az Irrational Games, hogy Move támogatással érkezik az égbe költözött Bioshock: Infinite. Ken Levine, a cég elnöke a GDC-n megerősítette, már a játék premierjének a napján elérhető lesz a mozgásérzékelős irányítás.

Levine az Eurogamernek adott interjúban elmondta, a PlayStation 3-as Bioshock: Infinite esetében már a premier napjától irányítható lesz az új kaland Move-val, ami reményeik szerint sokkal kényelmesebbé teszi majd az irányítást. A mozgásérzékelés alkalmazásával ugyanis az a célja az Irrational Games-nek, hogy elfeledtesse a játékossal, hogy kontroller segítségével irányítja főhőse tetteit.

 

A 2K Games és az Irrational Games bejelentése szerint a tengerentúlon október tizenhatodikán, Európában pedig október tizenkilencedikén jelenik meg a lebegő városban, Columbiában játszódó Bioshock: Infinite. A játék PC mellett PlayStation3-ra és Xbox 360-ra fog megjelenni.

Translate »